Csobánci levelek

Fehéren világított a hó a Csobánc oldalában, már sötétedett és egyetlen fény sem világított a hegyen, csak a korán feljött csillagok mutatták, ma éjszaka egyedül leszek a hegyen. December 21-ike volt, az év legsötétebb napja, amikor a ötétség eléri maximumát, a nappal alig fele az éjszakának. Csak délután tudtam elindulni a szőlőbe, ahol már szent Márton óta nem jártam. Igaz ilyenkor már nincs dolga a szőlősgazdának, ahogy Petőfi is mondja A puszta télenben (Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak/ Mert a pincekulcsát akár elhjítsák/ Senki sem fordítja feléjük a rudat/Hóval lepték be a szelek az utat). És a költőnek igaza van, szűz hó lapta be a pincéig vezető utat, féltem is, hogy a kocsi nem tud felkapaszkodni, de szerencsésen megérkeztem. Miért jöttem a szőlőhegyre? Az újborért, mert Karácsonyra bor kell az asztalra, nem csak az enyémre, de a barátokéra is, tyz hét telt el a szüret óta, már letisztult a bor, megkóstolható. Fél óra múlva befut a vincellérem is, fogja a hébért, előbb az egyik, majd a másik hordóba meríti, megszívja, előbb a fény felé tartja, majd a poharakba spricceli. Ismét a fény felé emeljük és mindketten nézzük, mint a jövő reményét, az lmúlt év nekünk adott hagyatékát. Most megkóstoljuk, de nem nyeljük le, előbb csak öblítjük a szánkban, a nyelv ízlelő receptorai hadd végezzék el a dolgukat és adják le a jelentést az agynak. A jelentés szerint jó munkát végeztünk, már nem annyira én, mint inkább a vincellérem és persze a Jóisten, aki jó időjárást adott, elterelte a jégesőt hozó felhúket, el a téli fagyot, el a peronoszpórát, a lisztharmatot és a kit udja még hányféle szőlőbetegséget. Én csak abban tudtam segíteni, hogy január ban, szent Vincekor barátaimmal körbejártam a szőlőt, meglocosltuk a négy sarkát borral és elmondtuk a Vince-áldást, májusban szent Orbánt hívtuk segítségül, augusztusban szent Donátot. Ezek a szőlőben dolgozó segítő szentek is jól végezték a dolgukat. A friss bor minerális íza mutatja, bazalton termett, szép harmonikusak a savai, fiatal kora ellenére nagy lehetőség mutatkozik benne.
Nekiállunk a munkának, 65 üveg vár kimosásra, feltöltésre, dugaszolásra és a címke felhelyezésére, lassan telnek az üvegek, a demizsonok, öreg este lesz, amikor befejezzük. Búcsúzóul még egy kupica idei almapálinka, hadd lássuk, érdemes volt-e összegyűjteni a hullott almát. Érdemes, az alma síma, finom íze, benne a nyár minden ereje.
Bezárom a kéttenyérnyi nagy kulccsal a pincét, elbúcsúzom a vincellértől, áldott karácsonyt kívánunk, eltűnik a kocsija féklámpája a hegyről lefelé. Most már tényleg egyedül vagyok, enyém az egész hegy erre az éjszakára. Felmegyek a házba, hála a technikának már tegnap telefonon beindítottam a villamos fűtést, így 16 fok meleg fogad, begyújtok a kandallóba, a magammal hozott két balatoni dévér keszeget gyorsan megpucolom, besózom, paprikás morzsában megforgatom és disznózsírban kisütöm. Útközben vett nagyvázsonyi kenyérrel lassan eszem a halat és az idei rizlinget kortyolom hozzá. Igaza van Hamvas Bélának, legjobb borágy a sülthal, kenyérrel. Ezt persze nem Hamvas találta ki, hanem az Emberfia, amkor ezt adta a népnek. Egy fiú két halát és öt árpakenyerét szaporította meg. Volt-e ott bor is? Erről nem írnak a szinoptikusok, a Kánai menyegző boros afférját is csak János dolgozta fel, Lukács, Máté, Márk talán nem voltak borisszák, nem úgy Péter, Jakab és János, akik az Utolsó vacsorán bizton nem hagyták szárazon a báránysültet, amely kiderül abból us, hogy a Getszemáni kertben nem nagyon tudtak virrasztani, elnyomta őket a buzgóság.

A bor tehát sacrum, szentség, hisz Jézus nem a vizet, nem a tejet, nem az akkor már javában főzött különféle söröket, hanem a bort változtatta át saját vérévé. Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan - mondta - mert ez az én vérem. Nincs tehát szentebb ital a bornál és megszenteltebb hely a szőlőhegynél, mert a szőlősgazda egész évi munkálkodásával nem tesz mást, mint megteremti Krisztus vérét, az italt, amit majd a pap, az áldozat bemutatásakor valóban vérré változtat a Jóisten malasztjából.

De a bor nem csak a Megváltó vére, az Emberfia maga is szívesen fogyasztotta, mert nem volt finnyás, gyomorbeteg ember. Hány,de hány jó vacsoráról számolnak be az evangélisták. Elképzelhető, milyen trakta lehetett Máténál, a korrupt vámosnál, aki degeszre kereste magát a korábbi években, vagy Zakeusnál, aki egész beleremegett a nagy és nem várt kiváltságba, hogy nála vacsorázik az Úr. Olyan meghatottság vett rajta erőt, hogy azonnal ígéreteket tett vagyon felének szétosztásáról, a megkárosítottak kártérítéséről, az sem lehetett egy böjti vacsora. És Lázár feltámasztása után Márta által adott örömvacsora, ahol Jézus és a tanítványok voltak a megbecsült vendégek. Jézus amolyan belevaló ember volt, nem finnyáskodott, ha enni-inni kellett és mást is erre bíztatott. Amikor feltámasztotta Jairus lányát, mi volt az első tanácsa? Adjanak enni a gyermeknek! S nemde borisszának és falánknak állította be a farizeus média, hogy rosszhírét keltse. És Jézus nem szabadkozott, nem tiltakozott a tény ellen, csak annyi mondott: - Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, az én dolgom, hogy a betegekhez szóljak, s ha kell, akkor a fehér asztal mellett. Az Emberfia pontosan tudta, amit mi is tudunk, két ember között a legrövidebb út az az egyenes, amely a fehér asztal két oldalát köti össze. Mert a jóétel, a jó bor az a közeg, amely megteremti a test felüdülése folytán a lélek megnyílását! Ahogy Királyhegyi Pál, a zseniális egykor volt humorista mondta: Ebéd előtt hadüzenet, ebéd után békekötés.

Ma van szent János apostol ünnepe, aki talán a legklasszabb apostol volt. Profán a jelző? Nem, mert tényleg az volt. Ő volt az egyetlen, aki nem árulta el, nem tagadta meg a Mesterét és nem futott el, amikor az Urat elfogták. Ő volt az egyetlen, aki az apostolok közül a kereszt alatt állt, ő volt az Úrhoz legközelebb nem csak fizikailag, de lelkileg is, őrá bízta anyját utosó szavaival. Ő volt a legnagyobb szellemmel megáldott. Nem volt szalmalángú, mint Péter, akinek lelkesedése supernovaként fellobogott, majd ki is húnyt, egész a háromszori megtagadásig, János a saját evangéliumában filozófus. Hogyan is kezdi? "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige." Ezzel az egy mondattal, ennek értelmezésével egy fél élet eltölthető. És ő volt, aki a legtöbb looszt, a legtöbb Jézus beszédet megírta, ő volt sok történet egyedüli elbeszélője, mert a másik három evangélisával szemben az ő írása az egyetlen szemtanúé. És ő volt, aki Patmosz szigetén, aggastyánként megírta az Apokalipszist, a Jelenések könyvét, a nagy jövendölést, a nagy titkok könyvét, amelynek értelmét majd egyszer megtudjuk.

És nem véltelen, János apostol napján szenteli meg az egyház a bort. A Naphegyi Res Publica egyesület hetedik éve, szent János napján összehívja a naphegyi, tabáni, krisztinavárosi, várbeli embereket a Tabáni plébániatemplomba, de jönnek Pestről és Buda más tájairól is, ahol az oltár elé tesszük saját és nem saját borainkat és kérjük rá Isten áldását. Ági, a ptikusnő idén is elkészítette a híres egykor itt mindennapos Tabáni rácürmöst, amely hasas üvegében szintén ott áll a többi bor között, áldásra várva. Ma is összejöttünk, elhoztuk borainkat és az utána lévő agapéra karácsonyi maradék ételeinket, jó szívvel kínálva egymást, kocsonyával, hurkákkal, paprikás abált tokaszalonnával, vadnyúl pástétommal s lassan kortyolva megisszuk az idei bort, a csobánci olaszrizlinget, és a tabáni rácürmöst.
S ismét elmondjuk az áldást, azt az áldást, amelyet a misében a felajánláskor mindennap elmondunk: Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a Te bőkezűségedből kaptuk a bort. Felajánljuk Neked, mint a szőlőtő termését és az emberi munka gyümölcsét, ebből lesz számunkra az élet itala.

Szent János napja egyben a hálaadás napja is. Hálaadás a borért, az éves munka eredményéért, mindazért a sok köszönnivalóért, amely ebben az évben ért minket. S, amikor barátaimmal az év utolsó összejövetelén elénekeljük majd, hogy Téged Uram dícsérünk, Téged Urunk ismerünk, akkor nyugodtan hozzátehetjük a kérést. In Te Domine speravi Non confundar in aeternum, Tebenned van én reményem / Ne hagyj soha szégyent érnem!