Csobánci levelek

Tegnap volt a szüret. Szőlősgazdának ez olyan ünnep, mint szántóvetőnek az aratás. Az egész évi munka befejezése, a betakarítás ünnepe. Magyar nyelvünk jól ismeri az igéből - at - et képzővel képzett főnevet. Vág-vágat, lök-löket, de idetartozik a magz-magzat is és persze a szűr-szüret. Miért pont ezt a szót adta nyelvünk ennek a gazdag ünnepnek, ki tudja. Ez volt a legfontosabb? Leszűrni a mustot, hogy majd borrá erjedjen.

Negyvennégyen jöttünk össze gyermekekkel, unokákkal együtt a csobánci hegyoldalon, ha ezt az APEH láthatta volna! Senki sem pénzért dolgozott és semmiféle ellenértékért. Több évtizedes barátok, rokonok hozták a vödröket, a metszőollót és a palackot, hazavinni a hegy levét, ahogy az a présből kisajtolódik, a szűrt mustot. A badacsonytomaji Muskátli étterem még langyos tepertős pogácsájával és természetesen tavalyi törkölypálinkával kezdtünk a reggeli napsütésben. A barátok ellepték a hegyre felkúszó szőlősorokat, én előbb a füstölt szalonnát veszem kezelésbe, felvágom és a bográcsba borítom, András barátom, az egyik budai szálloda hotel managere lassan pirítja, amíg én Ildivel és Ágival a hagymát vágom. 36 fejet kell megpucolni, megvágni, mert a jó pörköltalapot a sok és jó minőségű hagyma adja a füstölt szalonnával házasságot kötve. A legenda szerint egyszer Claudius császár megkérdezte a szenátust, lehetne-e füstölt szalonna nélkül élni? A szenátus hosszan tanácskozott és végül azt a választ adta a császárnak: - Lehetne uram, de csak szomorúan.

András a hagymát párolja, amíg nekifogunk a lányokkal a tíz kiló libaszív felvágásának. A libaszív pörköltet nagyon kevesen főzik, mert nem tudják, milyen finom étel. A libaszív konzisztenciája csak a marhahúséhoz hasonlítható, ahogy a régi szövetkereskedők mondanák: - Uram, ebben anyag van. Négy liter vörösborban két óra alatt megpuhul és felséges ízt ad, különösen, mint ahogy most is, ha közben belefőzünk még elég csirkemájat, kakasherét ás némi csirke alsócombot is.

Pali barátom már a huszadik körét teszi meg puttonyával a hegy és a pince között, vincellérem szorgosan darálja a szőlőt és préseli a régi présen, s egyre gyűlik a must a hordókban. Szép volt a szeptember, meg az augusztus is, majd két fokkal jobb a cukorfok, mint tavaly, igaz a mennyiség húsz százalékkal kisebb, de a tavalyit sem tudtuk meginni. Kora délutánra már nincs szőlőfürt a tőkéken, elfoglaljuk az asztalokat, jöhet a szüreti pörkölt. Most átmeneti csönd áll be a tőkék alatti bazaltkővel kirakott teraszon, mert ez is szertartás, nem csak a szüretelés, maga az evés is. Jófajta nagyvázsonyi kenyérrel, kovászos uborkával és tavalyi rizlinggel fogy a kondér tartalma, másfél literes kancsómmal járok körbe és töltögetem a poharakat és nyomom rá a régi üvegekből a szódát, áldott Jedlik Ányos, ki nekünk ezt adtad, melegben, munka után legjobb a nagyfröccs.

Darázs- és muslincadongású a hegyoldal, különösen a nyitott pince körül, most már meg lehet kóstolni a friss mustot is, édes, mert benne van az elmúlt fél év összes napsütése, a vincellér munkája, a metszéstől a permetezéseken át a szüretig. Betakarítás, egy eddigi életszakasz lezárása és persze összegezés, mint országos méretekben is.

Eltelt úgy húsz év, hogy nem jutottunk előre, sőt inkább hátra. A gazdasági visszaesés jelentős, de nem ez a legsúlyosabb, hanem a szellemi. Egy ország lakossága három csoportra osztható, a műveltekre, a félműveltekre és a műveletlenekre. Utóbbiakkal nincs semmi probléma soha sehol, ők a biztos pont, a mindenkori manipulátorok kedvencei, nem kell nekik más, csak egy kis mézesmadzag s oda mennek, ahová a madzag vezeti őket. Nekik szólnak a reklámok, ők a fogyasztók, a választók, ők, ha kell a csőcselék; ha kell, papíron a társadalom vezető osztálya, arányuk a népességen belül egyre nő. A műveletlenek egyszerű képlet, nem akarnak műveltnek látszani, mert szeretik azt, ahol vannak, összetartanak, hisz akolmeleg egységben az erő. Lehetnek szélsőbalon vagy szélsőjobbon, nincs nagy különbség közöttük.

Ennél sokkal bonyolultabbak a félműveltek, akik már tanultak valamit, csak nem eleget és azt is rosszul jegyezték meg. Ilyen szavakat használnak: "omniózus", "tolarencia", "a választék teljes spalettája", a művelteket utánozzák és elfoglalnak nekik fenntartott helyeket. Félműveltségük parvenü viselkedésükben teljesedik ki, makkos cipőikben, lilára festett házaikban. A római számokat betűként olvassák fel, a Bibliát a pártgyűlésen az asztalra teszik, és mindenhol az első sorba ülnek. Értelmiséginek mutatkoznak értelem nélkül, kereszténynek Krisztus nélkül, konzervatívnak, pedig e szóból csak a konzervet ismerik. Veszélyesek, mert rövid ideig megtéveszthetnek sok jóhiszemű embert, megvezetik a műveletleneket, és választás útján magas posztokra törhetnek sikerrel. Hazánk utolsó húsz éve a félműveltek sikertörténete és az ország kudarca.

A műveltek pedig kétféle bűnbe estek e húsz évben, a restség főbűnébe, amikor bár megtehették volna, nem álltak oda azokra a helyekre, ahol a talentumaiknak megfelelően az ország, a város, a társadalom vezetése megkövetelte volna. Nem léptek a tettek mezejére, és ezért oda a félműveltek és műveletlenek nyomultak be, s ezzel a mulasztással bűnt követtek el, minthogy a legsúlyosabb bűnöket nem gondolattal, nem szóval és nem cselekedettel, de mulasztással követjük el. Még ennél is súlyosabb azoknak a vétke, akik szekértáborokat alkottak, és kritikátlanul szegődtek félművelt vezéreik hozsannázói közé, akik bármikor készek voltak "feszítsd meg"-et kiáltani a mindenkori Ecce homo-kra, és saját Barabásukat felmentetni, ha kellett. Ezek az értelmiségiek juttatták az országot jelen állapotába, nem a félművelt alkalmatlan politikusok, nem a tetszés szerint manipulálható birka nép, nem a kölcsönöket uzsora kamatra adó globális tőke, hanem ezek a táskahordozó, sarzsikért önmagukat eladó, a független értelmiségi gondolkodó-ellenőrző hatalmát semmire sem becsülő, azt eláruló értelmiség, amely egyetlen célját a másik szekértáborban lévők lejáratásában látta, aki már nem gondolkodott és hajlandó volt az unalomig ismert fordulatokkal megírt harminckilencedik gyalázó cikket is a lapjába tenni X. és Y, leleplezésére, beszennyezésére, dehonesztálására, és lakájként megmagyarázni a megmagyarázhatatlant a saját vezére elszólásánál, mit sem törődve a valósággal. Ez az úgynevezett értelmiség volt a fő oka e húsz év kudarcának, amelyik a hatalomhoz dörgölődzésében volt eminens, (éppen ki volt hatalmon), sosem látta meg a gerendát a saját szekértábora prominenseinek szemében, de mindig észrevette a szálkát az ellentáboréban. Sosem észlelte a korrupciót, ha a mi kutyánk kölyke követte el, de mindig, ha az ellentáboré. A te politikusod gazember ügynök volt, az enyém megzsarolt szerencsétlen. Pedig most nem itt tartanánk, ha a gazembereket pártállástól függetlenül diszkvalifikáltuk volna s nem azt, aki a diszkvalifikálandókat nevén nevezte.

Azért tartunk itt, mert az utolsó 50-60 évben elvesztettük mindazt, ami érték volt és lehetett volna az életünkben. A rákosista népi demokrácia totálisan végigverte az ország lakosságát, akasztásokkal, börtönnel, internálással, kitelepítéssel, B-listázással. Kádár fortélyosabb volt, megosztotta a nemzetet, egyeseknek cukrot adott, másoknak korbácsot, s amikor a korbáccsal végigvert lakosságrészek megkapták a magukét, a korbács az ajtó mögé tétetett, de ott volt és mindenki tudta, hogy ott van, és bármikor előkerülhet. Kádár tiltott, tűrt és támogatott, s ha előre akartál jutni, előbb-utóbb beadtad a derekad, eladtad '56-os elveidet egy tál lencséért, egy utazásért, egy filmcsinálásért, egy színdarabért, egy egyetemi állásért, egy gebines vendéglőért, egy püspöki stallumért, egy.... soroljam, mi mindenért. Eladtad a vallásodat, eladtad a barátaidat, eladtad a hitedet, mert sosem gondoltad, hogy ennek egyszer vége lesz, és élni akartál, s csak kevesek voltak, akik azt mondták: nem! "Inkább egyen meg a féreg, mintsem a férget megegyem!" - s tudtuk, ez nem vicc, még ha Karinthy írta is.
"Mene, tekel, ufarszin" - írja a falra a láthatatlan kéz Dániel könyvében. Megmérettél, megszámláltattál és könnyűnek találtattál. Ilyenné vált a magyar társadalom nagy része, eladta a múltját, amiért '56-ban még egységesen kiállt, eladta a jelenét, 800.000 MSZMP taggal és jóval több útitárssal, aki végigtapsolták ezt a 33 hosszú évet, s eladta a jövőjét is, amikor elkapartatta több millió magzatát az anyák méhében s már nem meri imádkozni, hogy "áldott vagy te az asszonyok között", mert az asszonyok sokasága lett áldatlan.

Mózes ígéretet kapott az Úristentől, hogy a zsidókat Egyiptomból elvezeti az Ígéret földjére, Kánaánba. Az Ígéret földje nincs messze Egyiptomtól, még lassú gyaloglással is egy év alatt bejárható, a zsidók mégis negyven évig vándoroltak, amíg odaértek. Miért? Miért vezette választott népét negyven évig a pusztában, egy év helyett? Biblikus teológusok sokat írtak erről, és azt hiszem a helyes válasz megint Isten bölcsességére utal, aki pontosan tudta, milyenek a zsidók soknemzedéknyi egyiptomi élet után. Megalkuvók, akik beadták a derekukat a fáraó rezsimjének, vallásukat többnyire elhagyták, ünnepeiket elfelejtették, inkább vágytak a húsos fazekakra, mint a böjti napokra. Alávetettek voltak, de ha beléptek a fáraó hívei közé előbbre jutottak. Nem voltak gazdagok, de mindenkinek lehetett derékszíjnyi kis telke a Nílus mentén, ha spórolt egy-egy rabszolgalányt is megvehetett, igaz a szombatot nem tudta betartani, de mások se tartották be hitsorsosai közül. Élni lehetett Egyiptomban, igaz nem volt emberi élet, alávetett, nyomorult élet volt, de biztos. Éhen nem halhattál, dolgozhattál a fáraónak, de nem törted össze magad, otthon még rátettél egy kicsit, mi kell még.
Ezekkel az emberekkel indult neki Mózes a nagy útnak, akik nem vittek mást magukkal, mint a múltjukat, ezt az egyiptomi, megromlott, ügyeskedő, tili-tolis, umbuldás múltjukat, ez volt az a biztos múlt, amelyből vétettek és messze előttük az Ígéret földje, amit sosem láttak, csak Mózes meséiből ismertek. A messze váró álom, amit Mózes ígér, de évek telnek el, és nem jutnak közelebb, közben az életszínvonal egyre romlik, már enni sincs mit, s amikor Mózes kérésére fürjek jönnek, és manna hull az égből, erre is ráunnak. Hiába, hogy már nincs Fáraó, már nincs rendőrsége, már nem kell az újszülötteket eldugni az egyiptomi titkosrendőrség elől, nincs éjszakai razzia, szabad az élet, de ők ennek nem tudnak örülni, mert ők nem ehhez szoktak hozzá, nem erre szocializálódtak. Két zsidó három pártot alkot, egymást jelentik fel, az egyik neológ, a másik ortodox, a harmadik istentelen és ők a választott nép. Isten helyett aranyborjút öntenek, azt imádják, s ezeket vigye be az Úr Kánaánba? Ezekkel lehet új életet kezdeni az Ígéret földjén? Hisz ezeknek a gondolkodása még egyiptomi, hiába vannak már két évtizede a rabságon túl. Ezeket negyven évig kell sétáltatni, amíg kihal ez a nemzedék, ez a gondolkodás, ez a mentalitás. Négy évtized, amíg felnő az új nemzedék, akik már nem Egyiptomban eszméltek, akiket nem köt atyáik gondolkodása, akiket nem érdekel az a képtelenség, hogy az Egyiptomban behódolt zsidó vezetők most is vezetik a népet, akik már nem nacionalisták és nem világpolgárok, de a világban természetesen mozgó, a zsidón kívül még legalább három nyelvet tökéletesen beszélő ifjak. Akiknek fontos, hogy mely nemzet szülöttei, de a Tórát nem teszik a pártasztalra, mert józanok. Akik tudják, hogy a nemzet Jahve nélkül nem élhet meg, de azt is tudják, hogy ezt majd Jahve nyilatkoztatja ki honfitársaiknak, és nem ők kötelezik erre őket.

Tehát még húsz év, pedig mi nem vagyunk a választott nép, miránk nem figyel kivételes érdeklődéssel az Úr, de a tétel igaz. Ahogy az Egyiptomban felnőtt nemzedékkel sem lehetett, a Kádár-kor nemzedékével sem lehet. Akik ma a politikát művelik, a Kádár-kor gyermekei, tőlük nem várható változás, ezt már bizonyították. A leendő kormány bizton sok jó intézkedést fog hozni, amellyel egyet fogunk érteni, (mint ahogy hozott is négy éves kormányzása alatt), a baj csak az, hogy nem fogja a magyarokat bevezetni az Ígéret földjére, mert ő is Egyiptomból jött és nem alkalmas a belépésre. Még el kell múlni annak a nemzedéknek. Nekünk a hatvanasoknak, nekik a negyveneseknek és a velük szocializálódott harmincasoknak is. A kérdés csak az, ki lesz Elizeus, aki Illés után jön, mert Illés eljött, de csak három évig volt velünk, és azóta várjuk Elizeust.

Ma, ha tisztán és őszintén gondolkodunk, látjuk - nincs az a Mózes, aki az Isten akaratát át tudná hágni. Új bort nem szabad régi tömlőkbe tölteni, mert akkor a tömlők szétrepednek, és a bor kifolyik - mondta a Mester, amikor még e földön tanított és tanítása az eltelt húsz évben tényszerűen beigazolódott. Régi tömlőkbe próbáltuk az újbort, nem ment. Új borunk van, de nem látom az új tömlőket, s félek még húsz évig nem is fogom, mert ez a törvény. És ezt a törvényt nem a parlament hozta, hanem egy nagyobb hatalom.
Keressük azokat, akik majd új tömlőket tudnak csinálni, akik most még magukat építik az általános iskolákban és a gimnáziumokban, s talán már az egyetemeken, ők fogják ezt a nemzetet bevinni az Ígéret földjére, amikor majd újra megkezdődik e nép jövője.

És most senki se legyen rosszkedvű, mert ahogy a természeti törvényekkel, a társadalmi törvényekkel sem lehet szembeszállni. Helyzetünk világos, már nem vagyunk Egyiptomban, de még nem vagyunk Kánaánban sem. Járjuk az utunkat a pusztában, s a feladatunk azoknak a felnevelése, akik majd egy jobb időben és helyzetben szolgálhatják a nemzetet. Mózes Kánaánig vezette a választott népet, de oda sosem léphetett be. Mert ő is Egyiptomból jött. Mi mindannyian Mózesek vagyunk.
"Warte nur balde, ruhest du auch!"