2008. 11. 21. 11:15
zenei műsorok
Gyarmathy Dóra és Laczó Zoltán Vince műsora
Egyházzenei inkulturáció a világ néhány fontosabb területén
A hangszerek vonatkozásában a hagyományos orgona áll mindenekelőtt nagy tiszteletben és megbecsülésben a latin egyházban, de „szabad más hangszereket is igénybe venni az istentiszteleten, amennyiben azok alkalmasak, vagy alkalmassá tehetők az Isten háza méltóságához, és a hívek épülését valóban előmozdítják.” – olvashatjuk a II. Vatikáni zsinat által kiadott Liturgikus konstitúció 120. pontjában. A zsinat után a világ különböző tájain az ősi kultúrák örökségeit és ezzel együtt a népzenét is beemelték az istentiszteletbe. Mai műsorunkban ezekből, az inkulturáció keretein belül létrejött egyházzenei érdekességekből mutatunk be ízelítőt. Elsőként Spanyolországba, a flamenco stílus őshazájába utazunk. A flamenco gyűjtőnév a spanyolországi Andalúziában élő cigányok által a 18–19. században elterjesztett népzenei és táncstílusokra vonatkozik. Legősibb formája az ének, amihez tánc és hangszeres kíséret kapcsolódhat. Utóbbi eleinte csak tapsot, vagy egyszerű ütőhangszereket jelentett. A gitár, amit sokan tévesen azonosítanak a flamencoval, csak későn, a 19. század végén lett kedvelt hangszer, azóta létezik a flamenconak csak hangszeres formája is. Mivel a flamenco tükre a spanyol élet évszázadainak, a teljes emberre hatást gyakorol: viselkedésében, életfelfogásában, öltözködésében, szerep-mintáiban, teljes valójában érzékelhető hatása. A nép az éneken, a gitárjátékon és a táncon keresztül máig őrzi a flamenco szabályait, törvényeit, amelyek szoros egységet képeznek Spanyolország ősi katolikus kultúrájával.
Műsorunk kezdetén Fernandez – Torregrosa: Flamenco miséjéből a Kyrie és a Gloria tételt hallgathatjuk meg az Andalúziai Ének és Zenekar előadásában.
Spanyolországból a fekete kontinensre, Afrikába visz az utunk. Az afrikai népzene legfontosabb hangszerei a dobok, amit a különböző törzsek a saját természeti vallásaik szertartásaiban már évezredek óta használnak. Ezek és más ütőhangszerek bonyolult ritmusképleteit egészítette ki az ének, ami az ősi szertartások csúcspontjain eksztatikus erővel igyekezett befolyásolni a természet erőit. Ezt a zenei hagyományt a zsinat utáni afrikai egyházzene is magáévá tette. A most következő Missa Luba című afrikai misében hagyományosan az ütőhangszerek szolgáltatják a zenei kíséretet. Guido Hazen eredeti népzenei elemeket felhasználó misekompozíciójának érdekessége, hogy az ének viszont latin nyelvű és sokkal szelídebb, európai fülnek is befogadhatóbb, mint az eredeti afrikai éneklési mód. Következzen tehát a Missa Luba című afrikai miséből a Credo, a Sanctus és az Agnus Dei tétel, amelyet a Mungano Nemzeti Énekkar és Ütőegyüttes ad elő.
Ha áthajózunk az Atlanti óceánon, Közép- és Dél-Amerikában szintén spanyol nyelvű, kreolok lakta területeket találunk, melyek erősen őrzik az egykori anyaország kulturális örökségét. Szorosabb értelemben kreoloknak nevezik azokat európaiakat, akik Amerika, Afrika és Kelet-India egykori spanyol, francia és portugál gyarmataiban születtek, ellentétben a bevándorolt európaiakkal, akiket Amerika egykori spanyol gyarmatain, Mexikóban és Braziliában más, különféle elnevezésekkel illetnek. A kreol és az őslakos népesség egészen a legutóbbi időkig szinte egyáltalán nem keveredett egymással.
Műsorunk folytatásában a Gloria tétel következik Ariel Ramirez: Kreol miséjéből. Előadja José Carreras és az Észak amerikai Kórus és Zenekar.
Dél-Amerikában, Brazíliában nem a spanyol, hanem a portugál a hivatalos nyelv, ezért műsorunk zárásaként egy portugál nyelvű, különleges felvételt mutatunk be önöknek, melyben megtalálhatjuk a brazil táncritmusok alapelemeit és a latin jazz-re jellemző harmóniai fordulatokat is. A rövidesen felhangzó Ave Mariát a Sagrada Familia Ének és Zenekar szólaltatja meg.