2008. 09. 19. 11:15
zenei műsorok
Gyarmathy Dóra és Laczó Zoltán Vince műsora
A 20. századi egyházzene és Kodály Zoltán művészete
A 20. századra gyökeresen megváltozott a zene általános szerepe a világban, és ez természetesen a liturgikus zenében is éreztette hatását. 1877-ben Edison feltalálta a fonográfot, a 20. század elején megszületett a hangosfilm, nem sokkal később a rádió és a televízió. Soha nem látott méretű zenefogyasztás indult meg, de ennek az lett az ára, hogy a zeneművészet elvesztette intim, kézműves jellegét. Egy-egy koncert már nem lehetett korszakalkotó jelentőségű, viszont minden addig kevéssé ismert zenei érték bekerült a köztudatba, egyszerre volt és van jelen a zenei palettán. Ismertté vált az addig elszigetelten létező kopt és etióp liturgia, az ortodox hagyomány vagy a kisebb egyházak újvilágban kialakult zenei kincsestára. A bőség azonban válsághoz vezetett, megjelentek az avantgárdnak minden kötöttséget elvető irányzatai is, a szabadság sok esetben szabadossággá vált. Ez még abban az esetben is nagyrészt élvezhetetlen produkciókat eredményezett, amikor a klasszikus összhangzattan szabályait egy gyökeresen más, nem kevésbé szigorú, dodekafon szerkesztés matematikai elveire cserélték az új bécsi iskola képviselői, Schönberg, Webern és Berg. Az avantgárd alapjaiban antitézisekből, a múlt eredményeinek tagadásából áll és nem mentes a polgárpukkasztó blöfföléstől sem. Ez természetesen nem tudott tartós gyökeret ereszteni sehol, ám egyes képviselői még ma, a 21. század elején is sziklaszilárdan hisznek saját küldetésükben. Közben kialakult, és napjainkra a világ összes lemezeladásának 96%-át uralja a popzenei ipar. Jellemzője a tömegtermelés, a fogyasztás, a tömegízlés minél teljesebb kiszolgálása, manipulálása. A háttérzene-hallgatásra már nem jellemző, hogy a befogadás során szellemi erőfeszítést fejt ki a hallgató, pedig ez az útja a magasabb rendű művészi élményhez jutásnak. Mindez a templomban is érezteti hatását, a hívők nehezen fogadják be egy-egy zenekaros nagymise liturgiában elhangzó tételét, vagy a szentmise végén elhangzó, a liturgia áhítatát betetőző orgonaművet, még akkor is, ha az Johann Sebastian Bach egy orgonadarabja művészi előadásban. Így a zene befogadása és értése továbbra is kevesek privilégiuma maradt, mint századokkal korábban, amikor még bármilyen muzsika megszólaltatásához ott és akkor szükség volt egy éneklő, vagy hangszeren játszó emberre is.
Kodály Zoltán 8 epigramma című művéből hallhattunk részleteket Virág András előadásában.
A 20. században a magyar zene a világ zenei életének élvonalába került Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán munkásságának köszönhetően. Hármójuk közül Bartók soha, Dohnányi alkalomszerűen, Kodály rendszeresen írt egyházi muzsikát. A Musica Sacra mai adásában Kodály Zoltán egyházzenei munkásságával kezdünk ismerkedni.
A zeneszerző 1882-ben született Kecskeméten. Szüleivel 3 év múlva Galántára, majd Nagyszombatra költözött. Középiskolai tanulmányai mellett zongorázni, hegedülni és gordonkázni tanult. 16 évesen a nagyszombati érseki főgimnázium zenekara számára nyitányt írt. A budapesti Zeneakadémián Koessler János növendéke volt, ugyanekkor az egyetem bölcsészkarán is tanult, ahol 1906-ban szerzett doktori diplomát. Ugyanebben az évben kapcsolódott egy évvel előbb megkezdett népdalgyűjtői munkájába Bartók Béla, akivel közösen kiadták a Húsz magyar népdalt. Ekkoriban járt Berlinben és Párizsban, majd a Zeneakadémia tanára lett. Első jelentős zeneszerzői sikereit az 1910-es években aratta, hamarosan külföldön is ismertté vált. Az 1919-es kommün idején a Zeneakadémia aligazgatója volt, ezért a rendszer bukása után felelősségre vonták és két éven át hallgatásra kényszerítették. Az 1920-as évek derekán kezdte kidolgozni relatív szolmizáción alapuló pedagógiai rendszerét, ami lehetővé teszi mindenki számára a zenei írás-olvasás alapjainak elsajátítását és a kóruséneklést. A módszernek nagy szerepe volt az Éneklő Ifjúság mozgalom létrejöttében, illetve ösztönző hatást gyakorolt a kialakulóban lévő, cecíliánus alapokon nyugvó Magyar Kórus mozgalomra is. Kodály 1930 és 1933 között a budapesti Tudományegyetemen adott elő, 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1946-tól 1949-ig elnöke volt. 1936-ban, Budavár visszafoglalásának 250. évfordulója alkalmából Te Deumot komponált a székesfőváros megbízásából. Egyházzenei szempontból jelentős Kodály mű még az 1944-ben írt Missa brevis, illetve az 1966-ban komponált Magyar mise, mely a II. Vatikáni zsinatot követő első magyar nyelvű misekompozíciók egyike. A Psalmus Hungaricus inkább protestáns szellemiségű mű, ebből adódóan a „Mikoron Dávid” kezdetű zsoltárdallam a református népénektárnak vált részévé. A zeneszerzőt 1944-ben a kolozsvári, 1957-ben a budapesti, 1960-ban az oxfordi egyetem avatta díszdoktorrá. Három ízben kapott Kossuth-díjat. 1967-ben, nyolcvanöt éves korában hunyt el Budapesten. Művei megismerését az Adventi énekkel folytatjuk. A Berzsenyi Dániel Főiskola Vegyeskarát halljuk, Vinczeffy Adrienn vezényel.
Advent után Vízkereszt következik. Kodály művét a Magyar Rádió Gyermekkórusa előadásában hallgathatjuk meg Nemes László vezényletével.
Folytassuk a zeneszerző művészetének megismerését az Áll a gyötrött Istenanya című művel. Előadó a Zugligeti Szent Család Plébánia Kórusa adja elő. Vezényel: Nemessányi Éva.
Következik az Ének Szent István királyhoz kezdetű kórusmű. A Nyíregyházi Cantemus kórust halljuk. Szabó Dénes vezényel.
A Musica Sacra mai adásának végén a szerző latin himnuszfeldolgozásait hallgathatjuk meg. A művek címei: 1. Pangue lingua, 2. Nobis detus, nobis netus, 3. In supremae coenae, 4. Verbum caro, panem verum, 5. Tantum ergo Sacramentum, 6. Genitori genitoque. A feldolgozások a Pécsi Kamarakórus előadásában hangzanak el. Vezényel: Tillai Aurél, orgonán játszik: Ella István.