2008. 09. 05. 11:15
zenei műsorok
Gyarmathy Dóra és Laczó Zoltán Vince műsora
Mosonyi Mihály élete és művészete 1.
A magyar zeneszerző 1815. szeptember 4-én született Boldogasszonyfalván. Eredeti neve Brand Mihály volt, amelyet 1859-ben Mosonyira változtatott. Tanítónak készült, zenei tanulmányait nagyrészt autodidakta módon végezte. Először hegedülni, később nagybőgőzni, majd orgonálni tanult. 1833-35 között Pozsonyban, nyomdai szedőként dolgozott, itt Turányi Károlynál folytatta zenei tanulmányait. 1842-ig Rétfalun Pejachevich gróf családjánál zenetanárként és nevelőként működötttt. 1842-től Pesten élt, zenei körökben hamar elismerést vívott ki magának. 1844-ben egyszerre két művét – D-dúr szimfóniáját és C-dúr miséjét – is bemutatták. Az első időkben klasszikus, illetve korai romantikus mesterek stílusában alkotott.
Az 1850-es évektől érdeklődni kezdett a magyar nemzeti zene gyökerei iránt, kompozíciói egyre inkább a korabeli magyaros stílus elemivel gazdagodtak. Megfogalmazta alkotói koncepcióját, melyben a magyaros dallam és formavilágot és az európai zene művészi és szakmai színvonalát kívánta szintézisbe hozni. 1856-ban ismeretséget kötött Liszt Ferenccel, akinek Esztergomi miséjéhez Offertóriumot és Graduálét írt a szerző megbízásából. Levelezésük, továbbá Liszt Mosonyi halálára írt gyászzenéje és Szép Ilonka-parafrázisa barátságuk bizonyítéka. 1859-ben komponálta „A tisztulás ünnepe az Ungnál 886-ik esztendőben” című kantátát; a Gyászharangok (Széchenyi halálára) és az Ünnepi zene az 1860-as év termése. Szintén ebben az évben mutatták be Szép Ilonka című operáját a Nemzeti Színházban. Másik színpadi műve, az Álmos, Wagner hatását mutatja. Fentieken kívül számos zenekari és kamaramű, zongorára és kórusra írt kompozíció fűződik a nevéhez.
Mosonyi Mihály nemcsak kompozícióival, de írásaival is szolgálta a magyar zene ügyét: az 1860-as alapítású Zenészeti Lapok főmunkatársaként működött 1866-ig. 1868-ban a Pesti Zenekedvelők Egyletének karnagya volt. 1870. október 31-én halt meg Budapesten.
Halála után Mosonyi életműve hosszú időre feledésbe merült. Újrafelfedezése 1920. táján kezdődött. Bartók és Kodály több nagy tanulmányt írt róla, művei újbóli előadását Dohnányi kezdeményezte. Műveit a közelmúltban a Hollandiában élő magyar karmester, Scholz Péter vette lemezre, a Musica Sacra mai és következő adásában ebből a sorozatból válogattunk. Először Mosonyi Mihály kisebb lélegzetű egyházi kompozícióit mutatjuk be, elsőként az 1845. február 17-ei keltezésű, vegyeskarra és zenekarra írott Jubilate Deo, azaz Ujjongjatok az Úrnak! kezdetű graduálét. A művet Mosonyi Bräuer Ferencnek, a pesti Belvárosi plébániatemplom karnagyának dedikálta. A mű méltóságteljes, lassú bevezetése a teljes ének és zenekar előadásában hangzik fel. Ezt pompás kórusfúga követi, melybe fokozatosan „visszalopóznak” a zenekar hangszerei. A befejezést a teljes apparátus, és a kezdeti, ünnepélyes hangulat visszatérése koronázza meg.
A Jubilate Deot az Amszterdami Liszt Ferenc Ének és Zenekar adja elő. Scholz Péter vezényel
A most következő, 1844-ben keletkezett Offertórium eredetileg Mosonyi Második miséjének változó tétele volt. A szóveg a 111. zsoltárból származik: „Boldog ember, aki féli az Urat, és az Ő parancsolataiban gyönyörködik.” A kórus és a zenekar mellett igen fontos a klarinét szólisztikus szerepe. Már az indulásnál szinte körbe fonja a kórus szólamait, előkészítve a második rész drámaiságát. „Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes, és igaz.” Ezt követően visszatér a kezdő szöveg: Alleluja, boldog az ember, aki féli az Urat, és az Ő parancsolataiban igen gyönyörködik.” A mű befejező részében a klarinét főszereplővé lép elő, vonósok és két kürt társaságában zárja le a kompozíciót.
Mosonyi Mihály: Második miséjéhez írott Offertóriuma után az Úr imáját hallgatjuk meg ugyancsak Mosonyi Mihály megzenésítésében. Ezt a zenekari kíséretes, négyszólamú kórusra írott művet 1855-ben fejezte be a szerző. A zenekari bevezetésben a fafúvósoké a főszerep. Áhítatos dallamjátékukat a vonószenekar pengetve, azaz pizzicato kíséri. Mindez a szöveg kezdetére megváltozik. A „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” alatt már a vonósok is lágy mozgású dallamot játszanak, a fafúvósok pedig egyre több kromatikus hanggal teszik egyre izgalmasabbá a zenei történést. A „Panem nostrum”, azaz a Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” alt szóló és kórus előadásában hangzik el, mely nyugodt fúvós szólamokkal egészül ki. A vokális szakasz után egy mély és áhítatos zenekari rész zárja a művet.
Az Úr imája után Mosonyi Mihály Ave Mariáját hallgatjuk meg. Az Ave Maria pontos keletkezési idejét nem ismerjük, stílusa alapján valószínűleg a szerző korai időszakából származik. A darab mesterien formált dallamai, természetes, szép harmóniavilága, egyöntetű hangszerelése együtt tanúsítja Mosonyi magas szintű mesterségbeli tudását, hazai kortársai közül messze kiemelkedő teremtő fantáziáját.
Az Ave Maria után ismét egy zenekari kíséretes, vegyeskarra írott kompozíció következik, az Ave verum corpus. Ez a szentmise változó tétele, mely a szentáldozás alatt, a Communio idején szólal meg.
Mosonyi Mihály Ave verum corpus című műve után a Musica Sacra mai adásának végén a szerző Lauda Sion című, hatszólamú kórusra és zenekarra komponált egyházzenei alkotását hallgatjuk meg. A szöveg Aquinói Szent tamás eredeti szekvenciája, melyet a zeneszerző 1855 nyarán zenésített meg. Az eredeti huszonnégy versszakból Mosonyi hármat használt fel, az elsőt, a másodikat és az ötödiket. Az első versszak korálszerű saját témájával a laudáció archaikus hangulatát teremti meg. „Dicsérd Sion Megváltódat Víg szívvel és énekkel!” Az ünnepélyes témát, melyet a teljes együttes intonál, bensőséges középrész követi, melyben hallgatnak a fúvós hangszerek. Itt a szerény vonóskísérettel alátámasztott énekkaré a főszerep. A visszatérés során, ahol hídszerűen ismét a második, majd a darab végén a szekvencia első versszaka szólal meg, a hangulati fokozás fontos eszköze a zenekar hangszereinek fokozatos visszatérése. A hatszólamú kórus bravúros szerkesztése, a harmonizálás finomsága és változatossága valóban fontos helyre sorolja a művet a zeneszerző életművében. Mindemellett az előbb említett zeneszerzői erények magát a szerzőt is fontos helyre sorolják a magyar egyházzeneszerzők sorában. A Lauda Sion az Amszterdami Liszt Ferenc Ének és Zenekar előadásában hangzik el Scholz Péter vezényletével.