Csobánci levelek

Délután teletöltöttem idei rizlinggel azt a 60 palackot, amely ílyenkor, karácsony előtt megtalálja majd a gazdáját. Vincellérem volt a segítségemre, aki most bice-bóca, múlt héten operálták a térdét, úgy tűnik ő sem fiatalodik a sok hegymászásban. Közben kinyíltak a csillagok a csobánci éjszakában, már a hold is látszik, nagyon hideg lesz az éjjel, még jó, hogy amikor megérkeztünk, begyújtottam a kandallóba. Azért a belső meleg is fontos, de hát miért főzettem le azt a pár liter törkölypálinkát, ha nem azért, hogy decemberben melegítsen. Koccintanék vele, de elhárítja mondván, már katonakorában megitta az egész életére szóló adagot.

Áldott Karácsonyt és Boldog Újesztendő kívánunk egymásnak, mi pedig feleségemmel leülünk vacsorázni és kóstolgatjuk az újbort, milyen lesz az évjárat? Csak a Jóisten tudja, hogy ebből a fiatalemberből mi lesz pár hónap múlva, most még nyers, de ereje van, erősek a savai, csak még le kell kerekedni az éles sarkoknak, de már ott van benne az a mineralitás, amelyet csak a bazalton termett borok tudnak. Ilyenkor év végefelé az asztali beszélgetések, ahogy Márai mondta, a tislizések óhatatlanul egy irányba kanyarodnak. Visszatekintünk az esztendőre, mit hozott, mit vitt, ahogy a mondás tartja, rossz is volt, meg jó is. Rosszabb, mint az előző, de jobb, mint a következő. Kétszer választott a nemzet, s mindkétszer elvetette a régit és várakozástelien megválasztotta az újat. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni, ahogy azt a Mester mondta kétezer éve. Készülnek az új tömlők, még nem tudni milyen erősek lesznek, és milyen bor forr majd ki bennük.

Voltak persze bűnügyek és botrányok is az évben, mint minden évben, de arra érdemes emberek kaptak elismerést is, persze érdemtelenek is, ahogy az már lenni szokott. Születtek igazságtalan ítéletek, meg néhanap igazságosak is, csökkent a házasságok és a gyermekszületések száma, mégis letartóztattak egy orvosnőt, aki az otthon szülések mentora évtizedek óta, pedig semmivel sem végezte rosszabbul a dolgát, mint kórházbéli kollegái. Magam is otthon születtem, kortársaim közül talán egyedül, mert a háború után ez már nem volt annyira megszokott, így barátja vagyok a szabad születésválasztásnak. Különösen izgalmas ez a kérdés így karácsony táján, jó magyar szülészeink még Máriát sem engednék otthon szülni, pedig annál az istállónál ma már jobbak a körülmények.

Egy meszely bor után aztán előkerül kedvenc évvégi időtöltésünk, ki kell választani, melyik volt az év legszebb napja. Ezt a játékot már két évtizede minden évvégén eljátsszuk a feleségemmel, ilyenkor csendes gondolkodás kezdődik, csak a pohárból történő kortyintás hangja hallatszik. Az agy, mint egy computer keresőprogramja végigszalad az éven, s mindennél jobban jelzi az esztendő minőségét, ha sok szép nap versenyez a legszebb címért s fordítva, ha alig találunk ilyent.

Először az a május eleji szlovéniai nap ugrik elém, amikor az Őrségből kalandoztunk át Muraszombatra, majd kimentünk a Murához, Beltincinél, ahol az utolsó hajómalom áll. Aztán felmentünk a lendvai hegytetőre, néztük a délpannón tájat, messze szaladt a szem, miközben a jó lendvai rizlinget iszogattuk s éreztük, hogy a lendvai magyarok és mi budapesti magyarok egyek vagyunk. Összetartozunk, mint a leves és a kanál, mint a kút és a vödör, s minél többet húzunk a kútból, annál több lesz a víz. És annál tisztább.

Vagy az a szép júniusi péntek, amikor baráti körünk 82 szombati gyaloglás és 978 km megtétele után megérkezett Máriazellbe. Történetesen harangoztak, ami Máriazellben nem ritkaság, de most úgy éreztük, ez a harangszó minket üdvözöl. Mint ahogy mienk volt a Dóm is, a megérkezéskori szentmisén, amikor a kegyoltárnál Árpád barátom, a mátraszentimrei pap a Boldogasszonyról beszélt, aki mindvégig velünk volt a nyolc esztendei zarándokúton.

Vagy a fiam esküvője, hiszen a családi ünnepek, kivált, amelyek egyszer vannak az életben mindig kiemelkedő események, ahol összejönnek rég nem látott rokonok és barátok, szebbik ruhánkat és énünket öltjük magunkra, kiemelkedünk a hétköznapokból.

Még mindig éreztem, nem találtam meg az igazit. Vajon melyik volt az az egy nap, amely nem vitásan az év legszebb napja volt.

És akkor eszembe jutott az az augusztusi nap, amikor reggel hatkor felsétáltam a szőlő közepére tett malomkö asztalomhoz, leültem az akácfa padra, magam elé tettem Hamvas Béla Karneváljának első kötetét, de nem olvastam, csak néztem, amint a reggeli pára felszívódik a völgyben és egyre tisztábban bontakozik ki szemközt a Szentgyörgy hegy. Fejem felett az almafán még pár nyárialma lógázott s kisvártatva a szomszéd telkén átgázolt egy őz. Nem vett észre, mert felőle fújt egy kis szellő, meg-megállt, lassan haladt felfelé a hegyre. Nem olvastam, bár nincs szebb, mint a kora reggeli napsütésben Hamvast olvasni, csak szemlélődtem. Rájöttem, hányféle zöldet látok, más a liget zöldje a Csobánc oldalában, más a völgyben a fű zöldje, megint más a Gulácsra felfutó erdő zöldje. És mert csend volt, hallottam, amint a fácánok krakkolva udvarolnak a párjuknak, mátyásmadár szállt le a diófára, az öreg mandulafáét pedig egy harkály kopogtatta. Most halk puffanással leesett mögöttem egy alma, mehet a cefrébe, jó calvados lesz belőle. Még teljes a csend, nem szólnak a kapagépek motorjai, sem a permetezőgépek dongása.

Fél nyolckor lementünk Tomajba, a strandra. Ilyenkor a strandon csak az őszhajú öregúr van két asszonnyal, az egyikkel németül beszélget, a másikkal angolul. Még nincs senki, ilyenkor gyönyörű a part. Vadkacsák ülnek a stégen és sértődötten ballagnak odébb, ha be akarok menni a vízbe. A Balaton vize tiszta és olyan zöld, mint a pontyok hasaalja vagy némely szőke lányok szeme. Lassan úszom befelé, lehet olyan 24 fokos, a nap Boglár felől süt, nézem a fonyódi hegyet és számolom a csapásokat. Ötszáz csapás a napi rátám, ennek fele mellúszásban, fele háton. Fénylik a Badacsony a reggeli napsütésben, most elkattog a nyolcórai vonat s újra teljes a csend.

A parton nem kell törölközni, az igazi, ahogy a levegő szárítja le a bőröm, hazafelé kiflit veszünk és a náddal fedett teraszon reggelizünk. Kecskesajt a Kővári tanyáról, júliusban főzött saját baracklekvár, zöldpaprika, paradicsom, pirítós. Csak semmi sietség, hiszen hova is sietnénk itt ezen a mediterrán tájon. Hamvas írja Az öt géniuszban, ez a táj délre néz és fővárosa nem Budapest, hanem Athén és ez máig igaz.

Délelőtt olvasok a három diófa alatt, amely a pince előtt úgy borul össze, mintegy mennyezetet alkot lombjaival. Ülök a kecskelábú asztalnál, még mindig csend van, ma senki sem kapál vagy permetez. Szép nap.

Ebédre néhány szem alma, vagy egy szelet dinnye, rá egy pohár csobánci rizling. S aztán persze jó bevonulni a harmincöt fok elől a hűvös szobába s aludni egy órácskát, mert szabadságon ezt is megteheti az ember.

Délután elő a táska-computer, elolvasom, amit tegnap írtam, javítom és folytatom azt a ksiregényt, amelyen már évek óta dolgozom. Ma jól megy az írás. „Nulla dies sine linea” – mondta a latin auctor, ne múljék el nap írás nélkül, s igaz, Thomas Mann csak egy oldalt írt naponta, de minden nap és milyen oldalt! Hemingway 500-600 szónál nem írt többet és mindig akkor hagyta abba, amikor még tudta, mivel akarja folytatni.

Enged a meleg, hat óra felé már ideje elkezdeni vacsorát főzni. Feleségem tökfőzeléket csinál én két szelet tarját borsozok, paprikázok be, bekenem mustárral és megszórom apróra vágott fokhagymával s disznózsírban hirtelen kisütöm.

Vacsora után már csak annyi kell, hogy fogunk egy palack pincehideg rizlinget, két talpas poharat és felsétálunk a malomkő asztalhoz. Leülünk, töltök, és lassan szopogatjuk a hegy levét, amely itt termett, innen vétetett, csak megjárta a maga útját le a pincébe és kiforrva visszatért újra a hegyre. Tavalyi bor, fenséges.

Ahogy mi is megszülettünk, megjárjuk a magunk útját a magunk pincéjébe, kiforrunk, aztán visszatérünk oda, ahonnan jöttünk. S ha szerencsénk volt és magunk is hozzáadtunk valamit a szerencsénkhez, akkor mi is örömet szerzünk azoknak, akikkel találkozunk ebben a körforgásban.

Miért volt talán ez a legszebb nap? Hisz nem történt semmi egetverő, nem utaztam el sehová, nem ért különleges szerencse, nem járt nálam senki érdekes személy, mégis ez a nap volt talán a legszebb. Mert megteremtődött bennem a test, a szellem és a lélek harmóniája. S mi másra vágyhatunk még ebben az életben mint harmóniára. Mert a harmónia adja meg azt a lehetőséget, hogy úgy éljünk, hogy miénk legyen majd az örök harmónia is, amelynek ez a legszebb nap csak földi mása.

Lement a nap a Csobánc mögött, vörös felhők úsznak lassan feketébe fordulva s kisvártatva már csak a csillagos eget látom. Kiürült a palack is, ideje eltenni magunkat holnapra.