Asztali áldás
Ismert, kedvelt, tiszteletnek örvendő személyiségek idézik fel az egykori otthon tűzhelyét, a gyermekkor kedves ételeinek ízeit, az anyai gondoskodás és szeretet megannyi, ételben és étkezésben megnyilatkozó kifejezését. A vasárnapi ebéd hangulatához illeszkedő műsor a családi összetartozás élményét erősíti és megidézi az ország legkülönbözőbb tájegységeinek gasztronómiai hagyományait. A vasárnap delente jelentkező műsorban vendéglősök és neves éttermek vezetői és vendégei is szerepelnek.
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
FetKkert Kávézó és reggeliző
Szerkesztő: Pál Amanda
Kevés szabadidős dolog jobb annál, minthogy elmegyünk egy megfizethető, szerethető kis kávézóba a barátainkkal vagy a családunkkal és egy jó kávé, reggeli vagy ebéd mellett együtt vagyunk. Ha ráadásul prémium minőségű, hazai termékeket ehetünk és ezeket meg is vásárolhatjuk, az még jobb. De ha ezzel még leszakadó térségben élők munkáját segítjük az szinte tökéletes kikapcsolódás. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat működtetésével létrejött láncolat végén a budai Fény utcai piacon lévő FeteKert kávézó van, ahol Barta Beatrix üzletvezetővel és Sass Gyula Leventével a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs munkatársával beszélgettünk.
Legutóbbi adások:
2025. május 04. vasárnap 11:30 |
![]() |
![]() Hogyan kell koreai módra főzni? Beleznay Katalinnal ezt járjuk körül. Szerkesztő: Zsoldos Szilvia » bővebben... |
2025. április 27. vasárnap 11:30 |
![]() |
![]() Aki rákapott a gasztronómia ízére - avagy a jó pacal titka Szerkesztő: Nagy György András » bővebben... |
2025. április 20. vasárnap 11:30 |
![]() |
Asztali áldás FetKkert Kávézó és reggeliző Szerkesztő: Pál Amanda » bővebben... |
2025. április 13. vasárnap 11:30 |
![]() |
Asztali áldás Badacsony New Yorkban Szerkesztő: Pesti Eszter » bővebben... |
2025. április 06. vasárnap 11:30 |
![]() |
![]() András Tündével, a Vités Kürtős és az Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda egyik alapítójával beszélgetünk a tíz éve a hungarikumok sorát gazdagító édességről. Szerkesztő: Zsoldos Szilvia |
2025. március 30. vasárnap 11:30 |
![]() |
![]() Eger lelke - avagy a szóláti olaszrizling új korszaka Szerkesztő: Nagy György András » bővebben... |
2025. március 23. vasárnap 11:30 |
![]() |
Asztali áldás Modern magyar konyha a múltban Szerkesztő: Pál Amanda » bővebben... |
2025. március 16. vasárnap 11:30 |
![]() |
![]() 10 éves a Szekszárd Palack Szerkesztő: Pesti Eszter » bővebben... |
2025. március 09. vasárnap 11:30 |
![]() |
![]() A Vakok Állami Intézetének 2018 óta működő pék tanműhelyében jártunk, ahol a fiatalok keze alól finomabbnál finomabb kenyerek, péksütemények kerülnek ki. Szerkesztő: Zsoldos Szilvia |
2025. március 02. vasárnap 11:30 |
![]() |
![]() Cafe Memories - avagy mitől lesz emlékezetes a fekete? Szerkesztő: Nagy György András » bővebben... |
Következő adások:
2025. május 11. vasárnap 11:30 | Asztali áldás Szerkesztő: Pesti Eszter |
2025. május 12. hétfő 1:30 | Asztali áldás (ism.) Szerkesztő: Pesti Eszter |
2025. május 18. vasárnap 11:30 | Asztali áldás Szerkesztő: Pál Amanda |
2025. május 19. hétfő 1:30 | Asztali áldás (ism.) Szerkesztő: Pál Amanda |
2025. május 25. vasárnap 11:30 | Asztali áldás Szerkesztő: Nagy György András |