A Schiff András Schubert-sorozatában hamarosan felhangzó, komor hangvételű a-moll szonáta akár a Téli utazás című dalciklus legkomorabb darabjaival is versenyre kelhetne. Ez a sötéten kongó gyászharangot eszünkbe idéző tónus, akár egy soha ki nem tisztuló égbolt, akár a sors fenyegető árnya terül el a szerzeményen. Schubert ritkán fogalmaz ennyi nyílt drámaisággal. És mégis: a könyörtelen végzettel ezúttal is szembeszegül egy népdal módjára ártatlan, lírai melléktéma, hogy kivezesse a szerzeményt a reménytelenség szakadékából. A szerzemény 1823-ban keletkezett, a Befejezetlen szimfónia és a Halál és a lányka címet viselő vonósnégyes közötti időben. Erdélyi Miklós így ír erről az időszakról: „Ahogy előrehalad életének útján, a nagy reményektől nagy magányossága felé, ahogy érzelmi világa tágul, gazdagodik, ahogy közölnivalója egyre jobban elmélyül: mesterművek születnek.”
Az a-moll szonáta után Schiff András a 2., Esz-dúr szerzeményt játssza a 899-es jegyzékszámú Négy Impromptu közül.
