Zarándokévek. Liszt 1836-tól komponált, több átszerkesztésen átesett zenés impressziógyűjteményének első kötete 1855-ben látott napvilágot, és Svájc tájainak állít emléket újszerű, impresszionisztikus zongorás költészet alakjában. A két ciklus Magyarországon sokáig a Vándorévek cím alatt volt ismeretes. Ennek oka a művek német kiadása, amely – Goethe Werthere nyomán – a vándor kifejezést alkalmazta, holott Liszt eredetileg lord Byron elbeszélő költeménye, a Childe Harold alapján nevezte művét Zarándokéveknek. Az eredeti cím visszaállítása – mint arra Hamburger Klára rámutat – már csak amiatt is méltányos, mivel Lisztnek nem túlzottan volt ínyére a Weimarban uralkodó, kritikátlan Goethe-kultusz. Magának a költőnek a hősiesség hiányát vetette szemére, és Faust-témái esetében sem elsősorban Goethe, inkább Byron és Lenau költészetét tekintette kiindulópontjának. A költészet egyébként – az utazás élménye, a tájak benyomásai mellett - az egész Zarándokévek-ciklusnak meghatározó forrása. A svájci sorozat hét darabjának élén Schiller-, Byron- és Senacour-verssorok állnak, így a ma elhangzók közül A vihar és az Ekloga Byronra, a Honvágy Senacour-ra utal. Leslie Howard előadásában elhangzik: Pastorale; Vihar; Ekloga; Honvágy; Genfi harangok.
