Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.
Adás információk:
Adásban: 2024.09.20. 02:00
kulturális paletta
Közös élményekből közös tárlat - egy szobrász és egy festőnő házassága
A 4 elem a könyvtárakban – Olvasás, játék, közösségi élmény: egy különleges héten át
Trónfosztás előtt Tihanyban - IV. Károly emlékkiállítása a Bencés Galériában
Nem gyakori, hogy férj és feleség közösen állítson ki, az pedig még ritkább, hogy negyedszázadnyi házasság után először tegyék ezt meg. A megrendítő nyugalomcímű tárlaton a Hegyvidéki Galériában (Budapest, XII., Királyhágó tér 10.) most együtt láthatók (október 4-ig) Kő Virág festő és Gálhidy Péter szobrász alkotásai. Zsoldos Szilvia felvételén először Nagy Bence megnyitóbeszédét hallják, majd kollégánk a művészekkel beszélgetett kertjükben.
„Jó szóval oktasd, játszani is engedd...” – Az Országos Könyvtári Napok szervezői ezt a József Attila idézetet kapcsolták a szeptember 30-án kezdődő (és október 6-ig tartó) programsorozathoz. A csaknem 20 éves hagyományra visszatekintő rendezvény alapcélja, hogy megmutassa milyen sokszínű lehet maga az olvasás és még mennyi minden kapcsolódhat hozzá. Idén például a tűz, a víz, a levegő és a föld. Nagy György András vendége a Katolikus rádió stúdiójában Tőzsér Istvánné az Informatikai és Könyvtári szövetség elnöke volt.
„Én a felségekkel csak érkezésükkor és távozásukkor találkoztam, amikor úgyszólván csak néma kézfogásból állt az érintkezésünk. De érkezésük után, amint megebédeltek, hívattak, igen kegyesen fogadtak…” Ezeket a sorokat Halbik Ciprián apát írta IV. Károly és Zita királyné kényszerű tihanyi tartózkodásáról. Erre az eseményre is emlékezve rendezett kiállítást a Habsburg Ottó Alapítvány és az Apátság a Bencés Galériában. A boldoggá avatás 20. évfordulója alkalmából kezdeményezett, november elejéig megtekinthető tárlat címe: „A tőlünk telhető legjobbat” abból az írásból származik, amelyben az "utolsó trónörökös" emlékezett meg édesapjáról. Szerdahelyi Csongor összeállítása a megnyitón készült.
Kapcsolódó képek:
2024. szeptember 19. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Közös élményekből közös tárlat - egy szobrász és egy festőnő házassága
A 4 elem a könyvtárakban – Olvasás, játék, közösségi élmény: egy különleges héten át
Trónfosztás előtt Tihanyban - IV. Károly emlékkiállítása a Bencés Galériában
» bővebben...Nem gyakori, hogy férj és feleség közösen állítson ki, az pedig még ritkább, hogy negyedszázadnyi házasság után először tegyék ezt meg. A megrendítő nyugalomcímű tárlaton a Hegyvidéki Galériában (Budapest, XII., Királyhágó tér 10.) most együtt láthatók (október 4-ig) Kő Virág festő és Gálhidy Péter szobrász alkotásai. Zsoldos Szilvia felvételén először Nagy Bence megnyitóbeszédét hallják, majd kollégánk a művészekkel beszélgetett kertjükben.

2024. szeptember 18. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Ilosfai Krisztián kiállítása, Work in Progress: megújul a Gizella-kápolna Veszprémben, Kulturmorzsák » bővebben...Egy olyan művész, festőművész műhelyébe látogatunk el, aki saját munkásságán kívül fontos szerepet tölt be azon a településrészen, ahol él, szeretettel segíti művész kortársait, ápolja a múlt idők nagy festőinek emlékét, és nem utolsó sorban a fiatalok, gyermekek bevonásával közösséget teremt, mintegy hajlékot az eljövendő idők számára. Ilosvai Krisztián példaadó életébe Kövesdy Zsuzsa mikrofonja enged bepillantást.
Több évszázados falképeket és kőfaragványokat restaurálnak a szakemberek a veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb épületében, a kalandos múltú Gizella Kápolnában. A 13. századi, kétszintes palotakápolna 2025 nyarára teljes egészében megújul. Dr. Nagy Veronika művészettörténésszel, a Veszprémi Érsekség Múzeumának igazgatójával, a veszprémi várnegyed megújulását bemutató Work in Progress programsorozat kurátorával Tóth Zsófia beszélget.
|
2024. szeptember 17. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A pénteken kezdődő eSzínház Fesztiválról beszélgetünk, majd Jánó Mihály művészettörténész mesél erdélyi templomok Szent-László freskóiról és a Szent László legendákról, végül pedig az Ars Sacra Fesztivál egyik Óbudán nyíló kiállítását ajánljuk a figyelmükbe |
2024. szeptember 16. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Idegenek és ismerősök - Jókai Mór és Munkácsy Mihály képzelt párizsi találkozása Zalán Tibor drámájában
Az Örökkévalóság megörökítése - jeruzsálemi örmény fotográfia a Képzőn
A Magyar Sion-gondolat építészeti megvalósítása a reformkor kezdetén - esztergomi konferencia Rudnay Sándor hercegprímásról » bővebben...Szeptember 20-án a Békéscsabai Jókai Színházban mutatják be az Idegenek és ismerősök című színdarabot, amely a nemrég 70. születésnapját ünneplő József Attila-díjas író, Zalán Tibor legújabb drámája. Az előadás két főszereplője, Jókai Mór és Munkácsy Mihály egyaránt kötődik Békéscsabához, hiszen míg a teátrum a 19. század közismert magyar írójának nevét viseli, addig a város idén ünnepli az asztaloséveit itt töltő Munkácsy születésének 180. évfordulóját egy egész éves ünnepségsorozattal.
Hogy miképpen valósul meg a színpadon a két nagy nemzetikon képzelt párizsi találkozása, többek között erről is beszélt Herczeg Tamás, a darab rendezője. Tráser László riportja.
Vizuális zarándoklatra hívja a látogatókat Az Örökkévalóság megörökítése: a jeruzsálemi örmény fotográfia a 19. és 20. században című tárlat, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetemen nyílik szeptember 20-án. A kiállítás a jeruzsálemi örmény diaszpóra fotóművészetét mutatja be az örmény fotósok lencséin keresztül, melynek köszönhetően láthatjuk azt is, hogyan éltek Jeruzsálemben a szentéletű emberek több mint egy évszázaddal ezelőtt.
A fotókon nyomon követhetjük a városi és a természeti környezetet, az embereket, a viseletüket, a szokásaikat, a vallási rituálékat és a világi tevékenységeket is. A kiállítás anyagát neves jereváni, washingtoni, párizsi, bostoni és lisszaboni intézmények bocsátották rendelkezésre. A kurátor Diana Ghazaryan, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Armenológiai Tanszékének doktorandusza. Kovács Bálint egyetemi docenssel, az örmény tanszék vezetőjével Tóth Zsófia beszélgetett.
A fotók október 8-áig tekinthetők meg, aki pedig érdeklődik az angol nyelvű kurátori tárlatvezetés iránt, az szeptember 30-án látogasson el a kiállításra.
Az 1824-es év különleges esztendő a reformkori Magyarország és Esztergom történetében, ennek kapcsán pedig kulcsszerepet játszott Rudnay Sándor, aki visszahozta a prímási hivatalt Nagyszombatból Esztergomba. Erre megemlékezve kerül sor egy konferenciára a Magyar Sionnak is nevezett városban szeptember 17-én, amelyről Prokopp Mária művészettörténészt Szerdahelyi Csongor kérdezte. |
2024. szeptember 13. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A hét legérdekesebb témáiból válogatunk » bővebben...Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter |
2024. szeptember 12. csütörtök 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Ars Sacra Fesztivál: „A kultúra Hungarikumai” című hangversenyről - Erdő Zoltán tárogatóművész
A Kerekítő Mondóka Tanya szeptember 15-i programjairól - Hertel Szilvia néptáncpedagógus
Operettszínházi sorozat - Bodor Ákos fénytervező |
2024. szeptember 11. szerda 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Martin György-díj, Erzsébet és Piroska - Misztériumjáték a két Árpád-házi királylányról, Kulturmorzsák » bővebben...A Martin György-díj a népművészeti mozgalom szervezése területén végzett munkásság elismerésére, vagy azok számára adományozható, akik munkásságuk során kimagasló eredményeket értek el a népművészet sokféle területén. Martin György (becenevén Tinka) Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató, zenefolklorista, aki maga is aktív táncművész volt, a néptánckutatás Bartókja. Kövesdy Zsuzsa mikrofonja előtt az idei kitüntetett: Timár Böske.
A szentek örök égi közösségében élő két királyi sarj, Erzsébet és Piroska tudomására jut, hogy egy kettejükről szóló misztériumjátékot fognak bemutatni. Az egykori nagy hatalmú, okos, szép és imádságos lelkületű király-asszonyok rendkívül kíváncsiak lesznek: vajon miért pont ők ketten? Földi életükben ugyanis soha nem találkoztak... Aki szeretné tudni a folytatást, annak a két főszerepet játszó Bubnó Sarolta és Veres Borcsi mesél a darabról és az inspirációról.
|
2024. szeptember 10. kedd 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A Petőfi Irodalmi Múzeum Szépvilág - Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállítása;
Keszthely: a Balatoni Múzeum állandó kiállításai;
Korzenszky Richárd bencés szerzetes, nyugalmazott tihanyi perjel a játék jelentőségéről » bővebben...Szerkesztő: Tóth János András,
zenei szerkesztő: Bögös Henrietta |
2024. szeptember 09. hétfő 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
Székely Himnusz címmel nyílt időszaki kiállítás a Józsa Judit Galériában;
Egy kuriózumszakma rejtelmei Csirmaz Zsolt mezőkövesdi szőrmekikészítővel;
A több évtizedes múltra visszatekintő Makói Hagymafesztivál és Keszthelyi Táncpanoráma is helyet kap Kultúrmorzsa rovatunkban » bővebben...2022. január 22-én a Székely himnuszt felvették a Magyar Értéktárba, miután 2021-ben a 100. évfordulóját ünnepelte Csanády György és Mihalik Kálmán szerzeménye, mely eredetileg egy Budapesten előadott misztériumjáték betétdala volt Bujdosó ének címmel. Az évtizedek során aztán a magyarság összetartozás-tudatának kifejezőjévé vált, és bár 1989-ig Romániában és Magyarországon is a tiltott dalok listáján szerepelt, terjedését a hatóságok nem tudták megállítani, 2009-ben pedig Székelyföld hivatalos himnusza lett.
15 évvel később idén Székely Himnusz címmel és tematikával hirdetett meg képző-, nép- és iparművészeti pályázatot a Józsa Judit Alapítvány kizárólag profi alkotók számára, a kiválasztott műalkotásokból pedig egy rendkívül gazdag és sokszínű kiállítás nyílt meg Budapesten, a Józsa Judit Galériában, amely október 31-ig tekinthető meg.
Hogy mit is üzen 2024-ben a Székely himnusz a kárpát-medencei kortárs keresztény magyar művészek munkáin keresztül, többek között erről is beszélt a tárlat megnyitóját követően Józsa Judit kerámiaszobrász és művészettörténész, egyúttal a kiállítás kurátora Szentimrei Kristófnak.
Csirmaz Zsolt szőrmekikészítő nemrég szakmatörténeti előadást tartott Mezőkövesden az érdeklődők számára. Nem szokatlan számára a kíváncsiság, hiszen egy mára nagyon ritka foglalkozás képviselője, és a műanyagoktól terhelt világban is szívesen mesél ennek az ősi módszernek a túlélési lehetőségeiről. Kiss Rita riportja.
Adásunkat Kultúrmorzsa rovatunkkal zárjuk, melyben az előttünk álló hét vidéki programjaiból ajánl néhányat a figyelmükbe a szerkesztő Szentimrei Kristóf. |
2024. szeptember 06. péntek 15:04 |
|
Akvarell kulturális paletta
A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
A szerkesztő: Csuth Judit |
2024. szeptember 20. péntek 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta
Közös élményekből közös tárlat - egy szobrász és egy festőnő házassága
A 4 elem a könyvtárakban – Olvasás, játék, közösségi élmény: egy különleges héten át
Trónfosztás előtt Tihanyban - IV. Károly emlékkiállítása a Bencés Galériában
» bővebben...Nem gyakori, hogy férj és feleség közösen állítson ki, az pedig még ritkább, hogy negyedszázadnyi házasság után először tegyék ezt meg. A megrendítő nyugalomcímű tárlaton a Hegyvidéki Galériában (Budapest, XII., Királyhágó tér 10.) most együtt láthatók (október 4-ig) Kő Virág festő és Gálhidy Péter szobrász alkotásai. Zsoldos Szilvia felvételén először Nagy Bence megnyitóbeszédét hallják, majd kollégánk a művészekkel beszélgetett kertjükben.
„Jó szóval oktasd, játszani is engedd...” – Az Országos Könyvtári Napok szervezői ezt a József Attila idézetet kapcsolták a szeptember 30-án kezdődő (és október 6-ig tartó) programsorozathoz. A csaknem 20 éves hagyományra visszatekintő rendezvény alapcélja, hogy megmutassa milyen sokszínű lehet maga az olvasás és még mennyi minden kapcsolódhat hozzá. Idén például a tűz, a víz, a levegő és a föld. Nagy György András vendége a Katolikus rádió stúdiójában Tőzsér Istvánné az Informatikai és Könyvtári szövetség elnöke volt.
„Én a felségekkel csak érkezésükkor és távozásukkor találkoztam, amikor úgyszólván csak néma kézfogásból állt az érintkezésünk. De érkezésük után, amint megebédeltek, hívattak, igen kegyesen fogadtak…” Ezeket a sorokat Halbik Ciprián apát írta IV. Károly és Zita királyné kényszerű tihanyi tartózkodásáról. Erre az eseményre is emlékezve rendezett kiállítást a Habsburg Ottó Alapítvány és az Apátság a Bencés Galériában. A boldoggá avatás 20. évfordulója alkalmából kezdeményezett, november elejéig megtekinthető tárlat címe: „A tőlünk telhető legjobbat” abból az írásból származik, amelyben az "utolsó trónörökös" emlékezett meg édesapjáról. Szerdahelyi Csongor összeállítása a megnyitón készült.
|
2024. szeptember 20. péntek 15:04 | Akvarell kulturális paletta |
2024. szeptember 21. szombat 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta |
2024. szeptember 23. hétfő 15:04 | Akvarell kulturális paletta |
2024. szeptember 24. kedd 2:00 | Akvarell (ism.) kulturális paletta |