Ha manapság azt halljuk, opera legtöbbünknek a nagy romantikus és verista zeneszerzők, Verdi, Bizet, Gounod, Puccini, Mascagni vagy Leoncavallo szerzeményei ötlenek eszébe. Wagner zenedrámái vagy a barokk operák már inkább az ínyencek szűkebb körére gyakorolnak hatást. Ha a pillanatokon belül fölhangzó szerzeményt meghallaná, legtöbb operalátogató is elbizonytalanodna, csakugyan kedves műfajával van-e dolga. A most következő zenemű a zenetörténet egyik legkorábbi operai próbálkozása. Énekszólamai sokat köszönhetnek a liturgia recitáló énekbeszédének, kezdetleges áriái újra meg újra a melodrámák oldottabb formáiba oldódnak. Hangszerei pedig a kíséretes reneszánsz madrigálok eszköztárához nyúlnak vissza. A szóban forgó alkotás Claudio Monteverdi Odüsszeusz hazatérése című zenés színpadi játéka. 1641-ben, Velencében mutatták be, és a műfaj kezdetleges voltára jellemző, hogy a zeneszerző kisvártatva maga is rájött, hogy az ötfelvonásos cselekmény hatásosabb, ha háromra tömöríti. Az első felvonás most felhangzó részleteiben a Homérosz által megénekelt trójai hős épp hazatér Ithakába. Minerva azonban arra inti: álcázza magát öreg koldusnak, hogy így győződhessék meg róla, hitvese, Penelopé hűségben várja immáron tíz esztendeje. A bécsi Concentus Musicus és Nikolaus Harnoncourt fölvételének szólistái: Rotraud Hansmann, Sven Olof Eliasson, Norma Lerer és Margaret Baker-Genovesi.
