A Zenei Kincsestár mai válogatásában szereplő fölvételek különös időbeli és műfajközi utazásra csábítanak. Ha Johann Sebastian Bach neve merül föl, jól tudjuk, a XVIII. század legnagyobb formateremtőjével van dolgunk. Ha pedig billentyűsmuzsikáról is szó esik, már halljuk is az orgona, a csembaló vagy esetleg a klavikord hangját. Az ellenben, hogy Bach szerzeményei cimbalmon hangozzanak föl, egészen merész ötletnek tűnik. Nem csupán a hangszer eredeti szerepköre miatt, amennyiben leginkább a verbunkos és a cigányzenében jut szóhoz. Ennek a arab eredetű hangszernek ősei már évszázadok óta föllelhetők az európai zeneéletben, így talán csak a véletlennek tudható be, hogy a kísérletező kedvű Bach maga nem ajándékozta meg pár szerzeménnyel. Ami azonban technikailag is roppant megnehezíti a Bach-művek átültetését cimbalomra, az a két faverővel megszólaltatott hangszer technikai behatároltsága. Cimbalmon megszólaltatni Bach többszólamú szólamszövését a lehetetlent kísértő vállalkozás. Az első cimbalmos, aki erre vállalkozott, a legendás Rácz Aladár volt. Ma Szeverényi Ilonától hallunk két szerzeményt. Elsőként a d-moll kromatikus fantáziát, amely eredetileg csembalóra született, így érthető, hogy szövevényes fúgája a cimbalmot megoldhatatlan kihívás elé állítaná.
Szeverényi Ilona ezután a d-moll csellószvit átiratát játssza.
