1. Virágvasárnap közeledvén, ma egy olyan művet mutatunk be a Zenei Kincsestárban, amely éppen egy virágvasárnapi előadás céljából született. Igaz, színházban: a Theater an der Wienben mutatták be először 1803 Virágvasárnapján. A böjt miatt ugyanis szünetelt az operajátszás. Krisztus kínszenvedésének drámai jelenetsorát bizonyos Franz Xaver Huber alakította librettóvá, a zeneszerző Beethoven volt, a mű pedig a Krisztus az Olajfák hegyén című oratórium. Joggal állapították meg már a kortársak, hogy a Jézust, Pétert és egy Szeráfot szerepeltető mű formailag operai kísérlet, talán a Fidelio „főpróbája”. Teljesen eltér a bachi passió-képlettől, elsősorban amiatt, mert Beethoven Jézus történetében is a heroikus ember vívódását és felmagasztaltatását állítja elénk. A bevezető zenekari szakaszában ellenállhatatlan isteni hatalommal közelítő sorsot Jézus hősies bátorsággal fogadja. Szerepét Nicolai Gedda énekli, a bonni Beethovenhalle Zenekarát Volker Wangenheim vezényli.
2. Szeráf érkezik a mennyből Jézus bátorítására, szólamaik a mű talán leginkább operai szakaszában forrnak kettőssé. A Jézusra rátörő katonák megjelenése viszont közelebb visz bennünket a passiók világához. A kíséretben ott hangzanak a katonák léptei.
3. Az oratórium befejező szakaszában Péter (Hans Sotin) az immár égi fénnyel megszólaló Jézus erejéből merít bátorságot lázadásához. A Szeráf (Cristina Deutekom) hívására megszólaló égi kar monumentális fináléban köszönti az áldozat útjára lépő Jézust, akinek földi küldetése a menny diadalmas ragyogásába vezet. A némileg mozarti hangzás talán azzal a bizonyossággal ajándékozza meg a hallgatót, hogy a beethoveni, vívódó hérosz is hazatalál a mennyei otthon biztonságában.
