2008. 02. 15. 11:15
zenei műsorok
Gyarmathy Dóra és Laczó Zoltán Vince műsora
A magyar egyházzene kezdeteitől a barokkig
A magyar katolikus egyházzene kezdete – a magyar keresztény nevelés kezdetével egyidejűleg – a pannonhalmi Bencés Apátság 996-os alapításától datálható. Természetesen szórványosan már a korábbi időkben, egyes, görög rítust követő honfoglaló őseink között is minden bizonnyal jelen volt a liturgiához kötődő keresztény ének, ám Szent István koronázásától kezdve ebben a témában is egyre több írásos feljegyzéssel találkozunk. A pannonhalmi monostor mellett a XII.-XIII. századra egyre fontosabb szerepet töltöttek be a Szent István által alapított püspökségek, melyek sorából kiemelkedett az Esztergomi Érsekség. Itt működött a legtöbb tudós pap, akik – a pannonhalmi bencésekhez hasonlóan – teljességgel birtokolták a gregorián dallamkincset, másolták a kottákat, ám nem pusztán átvették, hanem gyarapították is a gregorián hagyományt. Megalkották a magyar szentek – István, Imre, László, Gellért és mások – ünnepeinek zenei tételeit, közben kialakítottak egy sajátos neumaírást, mely egészen a középkor végéig (a magyar alapítású pálos rendben tovább is) használatban volt. Írásban rögzítették a magyar püspökségekre jellemző, általánosan használatos liturgikus énekrendet, mely a Trentói zsinat után még mintegy száz évig érvényben volt. A magyar gregoriánum jellegzetessége, hogy a hexachord, illetve a diatonikus hangkészlet mellett a magyar népzenére jellemző pentatónia is használatos. Hamarosan kiépült az országos iskolahálózat, a székesegyházi, kolostori és plébániai iskolák keretei között egészen a XVII. századig oktatták a keresztény teológiát, az írás-olvasás, grammatika mesterségét, valamint a hazai és európai egyházi zenét.
Az Árpád kor egyházzenéjéről sajnos kevés forrással rendelkezünk. Mátyás király udvari énekkara európai hírnévnek örvendett, a Mátyás graduálé kódexének a második kötete fenn is maradt, mely nemrégiben nyomtatásban ismegjelent. A graduálé zenei anyagát a Szent Márton Kamarakórus rögzítette Dr. Áment Lukács vezényletével.
Részlet a Mátyás graduáléból Húsvét utáni III. vasárnap
Introitus, Miserecordia - Alleluja - Alleluja - Offertorium - Communio
A török hódoltság, az ezzel járó pusztítás az egyházzene addigi hazai fejlődését is megakasztotta. Mátyás király orgonája elpusztult, az ország jelentős része kikerült Európa kulturális körforgásából. Az állandó életveszély és nyomor közepette gondolni sem lehetett templomok, orgonák építésére.
1631-ben, a Nagyszombati zsinat döntött az egységes liturgikus rend hazai bevezetéséről, ennek következtében háttérbe szorult a sajátosan magyar liturgikus zenei hagyomány, ám ennek népi megjelenési formái – főleg az erdélyi területeken – egészen a XX. századig tovább éltek. Magyarra fordított változatban a protestáns graduálok anyagaiban is megjelentek. A zsinat után új szellemű szerzetesi iskolák alakultak, ahol egyre inkább a többszólamú éneklés vált dominánssá, a korábbi gregorián kultúrával szemben. A reformáció hatására mind nagyobb szerephez jutott az anyanyelvű, verses népének, a cantio . A XVII. századi énekgyűjtemények nagy érdeme, hogy koruk barokk énekanyaga mellett megőrizték számunkra a középkori anyanyelvű énekkincs jelentős részét. Ezeket az énekeket többnyire lantos énekmondók szerezték és terjesztették. Mivel a Trentói zsinat rendelkezése folytán a szentmise nyelve a latin maradt, a kötelező anyanyelvű prédikáció igehirdetés másik, kiemelkedő anyanyelvű közvetítőjévé a népének vált. Több, ma is használatos népénekünk szerzője Tinódi Lantos Sebestyén. A Budai Ciszterci Szent Imre templom kórusa és hangszeres együttese – Csányi Tamás karnagy vezetésével – megkísérelte a Cantus Catholici énekgyűjteményben megjelent tizenhetedik századi népénekeink korhű előadását. Most hallgassunk meg néhány korabeli népéneket ebben a rekonstruált formában.
XVII. századi népénekek: Nékünk ez napon születék - Dicséretes ez a gyermek - Ó szentséges - Feltámadt az mi életünk - Nincs már hová lennem
Az orgánum technikán alapuló középkori polifonikus zenekultúra hazai jelenlétét sok adat támasztja alá. A Notre Dame-i iskola szerkesztési elvein alapuló zeneszerzési mód még a XIV.-XV. században is használatos volt. emellett a nagyobb városok (Buda, Pozsony, Bártfa, Lőcse, Brassó) főbb templomaiban is működtek kórusok. A XVI.-XVIII. századok folyamán fokozatosan kialakult egy szélesebb, képzett muzsikusréteg, mely nemcsak ápolni és fenntartani tudta a kialakult többszólamú énekkultúrát, hanem saját alkotásaival gazdagította is. Az önálló alkotó tevékenység kibontakozását nagyban segítették az egyre gyarapodó ünnepi alkalmak, az együttest fenntartó kegyúr egyre bővülő zenei igénye, mely által elkezdődhetett az orgonák építése a töröktől visszafoglalt területek újjáépülő templomaiban.
A legrégebbi magyar egyházzenei szerzők közé tartozik Novotny Ferenc Miklós, Ninger Ferenc, Wolmuth János, Stark János Jakab és Zarewutius Zakariás.
Zarewutius, a felvidéki komponista és orgonista 1605. körül született a Sáros melletti Berzevicében. A helyi latin iskolában nevelkedett, 1623-tól pedig Iglón az evangélikus templom orgonistája volt. Ugyan evangélikusként tartják számon, de lehetséges, hogy élete során áttért a katolikus vallásra. Ezt követően élete hátralevő részében Bártfán a német nyelvű evangélikus gyülekezetnél szolgált a Szt. Egyed-templomban. Itt halt meg 1667. február 20-án. Hat gyereke közül kettő muzsikus lett: apja halála után Ján látta el a Szt. Egyed-templomban az orgonista állást 1668-73-ig, ifjabb Zacharia¹ pedig Lőcsén töltött be hasonló posztot 1682-93-ig.
Zarewutius kompozícióiból csak 18 maradt fenn (kilenc közülük töredékesen), a kéziratok a Bártfai gyűjteményben találhatóak. Ezeket a műveket Händel, Hassler, Lassus, Praetorius, Scheidt és mások műveivel együtt másolta szólamkönyvekbe és tabulatúrákba Zarewutius. Egy orgonadarabja mellett német és latin nyelvű egyházi kórusműveket komponált: misét, Magnificatot, motettákat. Zarewutius a többkórusos technika mestere volt, ritmikai és metrikai kontrasztok és változatos szólamkombinációk jellemzik, antifonáiban homofón és polifón részek váltják egymást (alternatim-praxis).
Zarewutius Zakariás: Postludium a Benedictus Dominicate témájára
Az elhangzó orgonaműveket Lehotka Gábor adja elő.
A műsor szakértője: Dr. Áment Lukács egyházzenész, bencés szerzetes, a pannonhalmi főmonostor regens chorija