2007. 09. 02. 16:00 irodalmi és versműsorok

"Valaki ír a kezeddel"

vasárnapi versműsor. Balla Zsófia versei. Szerkesztő: Varga Zoltán. Felelős szerkesztő: Poór Tünde
Balla Zsófia, költő (sz. 1949, Kolozsvár). A zenei középiskolát és főiskolát szülővárosában végezte. 1972-ben a kolozsvári rádió zenei szerkesztője lesz, majd a romániai rendszerváltás előtt pár évvel az országos magyar napilap főmunkatársa. Különösen az 1980 után keltezett verseskötetei és egész munkássága közvetlenül is kifejezik azt a szerepet, amelyet B. Zs. következetesen vállal az erdélyi líra neoavangard vonulatában: összekötni Szilágyi Domkokos és Szőcs Géza nemzedékét, élet- és verseszményét - írja róla a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötete. Az egyik legjelentősebb mai erdélyi költő, annak dacára, hogy évek óta jobbára Magyarországon él.
(forrás: internet)

"Ahogyan élek

Újra, csak újra megtérek,
nem akarok más lenni,
(félek)
mint ami lenni szeretnék.
Ahogy élek, az a hazám."

A fenti adás szomszédai időrendben

2007. 09. 16.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Rónay György verseit Lázár Csaba mondja el. Szerkesztő: Illés-Vizler András. Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 09. 09.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor
Illyés Gyulára emlékezünk. A költő verseiből Illés-Vizler András válogat. Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 09. 02. 16:00
Épp ennek az adásnak az adatait látod fent.
2007. 08. 26.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor
Romhányi József verseiből válogat a szerkesztő: Varga Zoltán
Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 08. 19.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor
Válogatás Karinthy Frigyes verseiből
Szerkesztő: Illés Vizler András
Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 08. 12.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor, melyben összeállítást hallgathatnak meg Babits Mihály verseiből. Szerkesztő: Varga Zoltán. Felelős szerkesztő: Poór Tünde

2007. 08. 05.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Magyar költők Párizs-versei. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 07. 29.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor Németh lászló író költeményeiből válogatott Poór Tünde felelős szerkesztő. A műsort Varga Zoltán és Sárospataki Zsuzsanna készítette. Közreműködik: Dunai Tamás. A műsor a Kráter Kiadó és a MKR közös gyártásában készült.

2007. 07. 22.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor Vajda János és a XIX. század költői. Szerkesztő: Varga Zoltán

2007. 07. 15.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Lackfi János mondja el verseit. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 07. 08.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Márai Sándor versei. Szerkesztő: Varga Zoltán Rendező: Sárospataki Zsuzsanna. Közreműködik: Dunai Tamás.

2007. 07. 01.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Köszöntjük a 70 éves Lászlóffy Aladár költőt. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 06. 24.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Somogyvári napunkon a térség költőjének, Fodor Andrásnak verseiből válogatunk. Szerkesztő: Illés-Vizler András.