2007. 06. 24. 16:00
irodalmi és versműsorok
vasárnapi versműsor. Somogyvári napunkon a térség költőjének, Fodor Andrásnak verseiből válogatunk. Szerkesztő: Illés-Vizler András.
FODOR ANDRÁS költő, író, műfordító – Kaposmérőn született 1929. február 27-én és 1997. június 27-én halt meg Fonyódon. Vasutas családból származott. Kaposváron érettségizett, majd Eötvös-kollégistaként könyvtáros- és orosz szakon szerzett diplomát az ELTE-n. 1954-től a Csillag munkatársa. Alapító szerkesztője az Új Könyvek című időszaki kiadványnak. 1983-tól a Kortárs szerkesztője. A ’80-as évek közepéig öt éven át volt az Írószövetség alelnöke. József Attila-díjas és Kossuth-díjas. 1946-tól 1949-ig versei a Sorsunkban a Dunántúlban és a Válaszban jelentek meg, ezután négy évig nem publikálhatott. Közben oroszból és angolból, később más nyelvekből is fordított.
Hazai mesterei József Attila után Takáts Gyula és Illyés Gyula voltak, valamint nagy hatással volt rá kollégiumi tanára, Fülep Lajos.
1949-ben jelent meg feltűnést keltő Bartók című verse. 1955-ös Hazafelé című első kötetének versei egyaránt vallanak a köznapi tények rögzítésének igényéről, valamint az emelkedettebb, hittevő magatartásnak szükségességéről. Három évvel későbbi Józan reggel című kötetét politikai indítékú ellenséges bírálat érte, ismét évekre kiszorult az irodalmi életből. A hatvanas években költészete több új motívummal bővült. A Tengerek, dombok, Fordul az ég, Arcom útjai című kötetekben külföldi és hazai utazások emlékeinek tárgyias rajza zsarnokságellenes indulattal szövődik egybe. Másik végtelen című 1971-es kötete a magát addig kiegyensúlyozottnak hívő ember megrendüléséről tanúskodik. Verseskötetei gyakran címükkel is jelzik a világot szigorú kritikával szemlélő moralista kényszerű védekezését: Az idő foglya, A bábu vére, Kőnyomat, Reményfutam, Elveszett évszak, Meggyfa. Az általános korkritika egzotikus változata az a fölháborodás, amelyet a szegénység és a bőség világának kettéválása indiai útján kelt a költőben. Erről vall többek között Bombay című versében. A harmonikus élet motívumai mellékszólamként élnek tovább költészetének utolsó szakaszában.
Műfordításait több önálló kötet anyagát tömörítve a Napraforgó és a Mezsgyék című válogatásokban összesítette. Tárgyi érdekességükön túl műfajtörténeti szempontból is figyelmet érdemelnek naplói: az Ezer este Fülep Lajossal, A Kollégium és A hetvenes évek.