"Az Uránia szerzőinek boldogságot!" Kármán József emlékezete Stúdióvendég: Szilágyi Márton
Szerkesztő: Liptay Katalin

Fanni hagyományai. A felvilágosodás irodalmát szenvedélyesen szerető és jól ismerő huszadik századi írónő: Szabó Magda alkalmazta színpadra az elfelejtett művet, amelyet sikerrel játszottak az 1970-es években. A szentimentális naplóregény, a magyar Werther szerzője: Kármán József Uránia címmel 1794-ben folyóiratot alapított, amelyet csaknem teljes egészében ő maga és szerkesztőtársa: Pajor Gáspár írt tele. De Csokonai Vitéz Mihály és Verseghy Ferenc is publikált a lapban. Itt jelent meg A nemzet tsinosodásáról írt, programadó Kármán-tanulmány is. A rövid életű lap fontos szerepet játszott a magyar művelődéstörténetben, az itt részletekben közölt regény pedig igazi csemege az irodalomkedvelőknek, ma is lebilincselő olvasmány.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik emblematikus versévé vált a RIADÓ, amiért szerzője börtönbüntetést is kapott. Meglepő, de Czuczor Gergelynek több verse vált népdallá, mint Petőfi Sándornak. Legnagyobb műve azonban a Czuczor-Fogarasi-féle szótár, amelynek történeti értéke óriási. A nyelvész és a művelődéstörténész beszélgetéséből kiderül, miért tiszteletreméltó és máig aktuális Czuczor Gergely életműve. A népdallá lett versek közül Szvorák Katalin énekel el egyet-kettőt.

A sokoldalú tehetségű, szerteágazó tevékenységű piarista szerzetestanár matematikát oktatott a nagyszombati, majd a budai egyetemen. Külföldi minták magyarításai és eredeti színművei a vándortársulatok repertoárdarabjai voltak. Poszthumusz adták ki a negyven éven át gyűjtött Magyar Példabeszédek és Jeles Mondások pompás kötetét, ez ma is hiteles forrásmunka. De a legnagyobb sikert regénye aratta, amely életében háromszor is megjelent. Teljes címe: Etelka, egy igen ritka Magyar Kis-Asszony Világos-Váratt, Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben. Szerzőnk igaz magyar és művelt európai volt, példáját érdemes felidézni.

Mándy Iván prózája álomszerű, lebegő karakterét költői elemei adják. Az Újhold köréből a betiltás után az elhallgattatott írók - nem kevésbé jó - társaságába került. Marginális helyzete ellenére mindenkor rangja volt a kortárs magyar irodalomban, életében és halála után minden díjat megkapott, ami csak létezett. A gyermekirodalom aranykönyvébe a Csutak-történetekkel írta be magát, felnőtt könyvei közül remeklés az Előadók, társszerzők, a Tájak, az én tájaim és a Budapesti legendák. Lírai alakmásai nem csak emberek lehettek, hanem tárgyak és helyszínek is. A kávéház, az uszoda, a mosoda, a mozi, a színház, a futballpálya és a tribün, a trafik, de akár a villamos vagy a bútorok történetei, legendái emberi szóval beszélnek hozzánk. Mit akarhat egy író? - kérdezte válogatott novellának kötetcímében Mándy Iván. Hát semmit. És mindent.

Ha sablonokban kellene szólni róla, annyit írnék: reneszánsz ember, vagy, hogy polihisztor. De ő, aki dr. Józsa Tivadar néven a Tihannyal és Balatonfüreddel háromszöget alkotó Pécsely legendás körorvosa volt, akit Bodosi Györgyként úgy ismertek, mint költőt, írót, szociográfust és tárgyi emlékek gyűjtőjét. Szóval ezt a személyiséget nem lehet a hagyományos keretek közé szorítani, pedig a hagyományok is hozzá tartoztak. Az esztendők számában bőkezű volt hozzá a temető, most márciusban lenne százéves.

„Nem mondhatok befejezésül sem mást a verseiről: olvassák el őket, egybevetve a legtöbbet emlegetettek termésével s bólintsanak, mint én, örömmel: buzdító versenytárs!” – írta Illyés Gyula Bodosi Györgyről a beszélgetésben is megemlített kötetbevezetőben.

Az immár nyolc esztendeje elhunyt, Kossuth-Nagydíjas írónőre: Jókai Annára emlékezünk. Majdnem megérte a 85. születésnapját a kivételes empátiával és segítőkészséggel megáldott alkotó, aki élete utolsó pillanatáig a krisztusi tanítások szellemében dolgozott saját egyénisége, embersége kimunkálásán, megformálásán. Utolsó műve, a halálának évében megjelent Átvilágítás című önéletrajzi írás híven közvetíti ennek a küzdelmes és csodálatos folyamatnak az állomásait.
Az igazán értékes irodalom élni segít - tartalmasan és meghalni tanít - méltósággal. Az ő művei közül a legjobbak feltétlenül ebbe a magas kategóriába tartoznak. Sokat publikált, mert termékeny alkotó volt, de ha választani kell egy kedvencet, elsősorban a Ne féljetek! című regénye támogathat bennünket lelki segítséggel a 2025-ös évben is. Az új esztendő kezdetén érdemes igazán jó olvasmányokat választani. Lehet ez a könyv iránytű vagy akár vezérlő csillag is.

125 éve született Fekete István. A Tüskevár, a Téli berek, A koppányi aga testamentuma valamint a Bogáncs, a Kele, a Lutra és a többi csodás állatregény, gyermek- és ifjúkorunk kedves olvasmányainak szerzője. A mezőgazdászból lett írónak, a sokoldalú tehetségű Fekete Istvánnak, a novella, a regény, a filmforgatókönyv mesterének kétszer kellett kezdenie az írói mesterséget és karriert. Keveseknek sikerülhet ez, neki megadatott. Mélységes hite és a szilárd erkölcsi rend, amit követett, lehetővé tette, hogy sok nehézségen általverekedje magát. A könyveiből készült sikeres filmek is növelték népszerűségét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ma is népes rajongótábora van. Irodalmi társaság, emlékház, múzeum is viseli nevét, gondozza életművét és őrzi végtelenül rokonszenves egyéniségének emlékét.

"...kozmikus nagyszerűség és erkölcsi értelmű alanyiság határozza meg világraszóló ritkaságként egész gyönyörű költészetét. Mindaz, ami a magyar nagy félszázadban a művelt emberiséggel azo-nosulni kívánó nemes magyar törekvés volt, mintegy kitisztultan ünnepi felmagasztosultságban szemlélhette magát e költészetben. Ha van a történelemnek, ha van a nagyot akaró emberi korsza-koknak lelkük, Vörösmarty költészetében ily lélek világol. Ha volt költői csíra abban a gondolatban, mely a 18. század vége felé közcéloknak rendelte alá a megújhodó irodalmat: az Vörösmartyban fejtette ki egész lírai hatalmát."
(Horváth János irodalomtörténész)

Kálnoky László költőre, műfordítóra emlékezünk két jó barátjával és szakértőjével. A Nyugat harmadik nemzedékének egyik mértékadó lírikusa kétszer sok esztendeig ítéltetett hallgatásra a huszadik század második felében. Nem súlyos tüdőbetegsége némította el, hanem előbb a Rákosi-, majd a Kádár-korszak ideológiai terrorja miatt nem juthatott szóhoz. A sors kárpótolta őt és olvasóit. Élete utolsó évtizedében váratlan virágzásnak indult a költészete és végre megérdemelt közönségsikerben is része lehetett. Lírai alakmása: Homálynoky Szaniszló kalandjai és lélek-útjai, amelyeket szellemes szabadversekben adott elő, nem csupán szórakoztatják, hanem fel is emelik a mindenkori műélvezőt.

A kesergő szerelem és A boldog szerelem. Aki e nevezetes versciklusokat nem olvasta, hírből - vagy éppen saját életéből - az is mindkettőt ismerheti. Kisfaludy Sándor, a Himfy-dalok és verses regék, színdarabok szerzője a 19. század elejének egyik legünnepeltebb költője volt. A balatonfüredi kőszínház alapítóját tisztelhetjük benne, ezzel a magyar nyelvű színjátszás bölcsőjét teremtette meg. A kalandos életű katonatiszt, akinek korábban színes és viharos, olykor botrányos szerelmi élete volt, miután megnősült, felesége: Szegedy Róza mellett szelíd férj és jó földbirtokos lett. A szerelmesek pedig már Himfy saját korában és még hosszú ideig használták udvarlásra a verseit, a tőle kölcsönzött, elragadtatott és elragadó idézeteket...

A Széchenyi-díjas irodalomtörténész baráti kapcsolatot ápolt a Mesterrel. Prokop Péter 1956-ban hagyta el az országot és 42 esztendei római emigrációból tért haza 1999-ben. Fiatalkorában akkori egyházi elöljárói nem tudták elképzelni, hogy lehet valaki egyszerre pap és képzőművész. Ő azonban csak ezt tudta elképzelni. Termékeny alkotó volt, festményeit bőkezűen ontotta és ajándékozta, írásai csaknem húsz kötetben láttak nyomdafestéket, jobbára még Olaszországban. Prokopp Mária művészettörténész megírt róla egy kismonográfiát, ami a művész halála évében jelent meg. Írásművészete is megérdemelné az alaposabb kutatást. Egy bölcs, filozofikus elme önvizsgálata, önelemzése, amiből kiviláglik a történelem és a társadalom hatása az egyénre. Esszéiből, naplójegyzeteiből, aforizmáiból mi is, ma is sokat tanulhatunk.

A Széchenyi-díjas irodalomtörténész baráti kapcsolatot ápolt a Mesterrel. Prokop Péter 1956-ban hagyta el az országot és 42 esztendei római emigrációból tért haza 1999-ben. Fiatalkorában akkori egyházi elöljárói nem tudták elképzelni, hogy lehet valaki egyszerre pap és képzőművész. Ő azonban csak ezt tudta elképzelni. Termékeny alkotó volt, festményeit bőkezűen ontotta és ajándékozta, írásai csaknem húsz kötetben láttak nyomdafestéket, jobbára még Olaszországban. Prokopp Mária művészettörténész megírt róla egy kismonográfiát, ami a művész halála évében jelent meg. Írásművészete is megérdemelné az alaposabb kutatást. Egy bölcs, filozofikus elme önvizsgálata, önelemzése, amiből kiviláglik a történelem és a társadalom hatása az egyénre. Esszéiből, naplójegyzeteiből, aforizmáiból mi is, ma is sokat tanulhatunk.