Őrtüzek

A 19. században a szlovák nyelv általánosan jelen volt az északi régióban, az alföldi és egyéb szórványokban, sőt Pest-Budán/Budapesten is. A kora újkori Felföldön gazdag és sokrétű kultúra bontakozott ki. A magyar közvélemény évszázadok óta tudomásul vette, hogy a felföldi régióban főleg szlovákul beszélnek, szinte senki sem tartotta lehetségesnek az egész népesség elmagyarosítását. A magyar közvélemény azonban nem tudta elfogadni, sőt támadóan lépett fel, amikor a szlovák értelmiségiek nyelvüket művelték, nemzeti irodalmat, költészetet írtak, mert a szlovákokat „tótajkú magyaroknak”, a magyar nemzet részének tekintették. Véleményük szerint a szlovákoknak nem áll jogukban, hogy önálló nemzetté váljanak, ezért saját történelmük, irodalmuk sem lehet.

A magyar kultúra eltótosodására a Tudományos Gyűjtemény 1825-ben született egyik írása is figyelmeztetett, kifejtve, hogy ha a magyar előkelő rétegek nem ápolják anyanyelvüket, nem olvasnak újságot, szépirodalmat, elnémetesednek, a köznép pedig eltótosodhat. 1918-ig minden magyar megnyilatkozó álláspontja a szlovákok nemzetté válásának megakadályozása volt. A reformkorban megerősödött az a gondolkodás, hogy kizárólag a magyarságnak van joga ahhoz, hogy nemzetisége, azaz nemzeti léte legyen, mindenki másnak csak úgynevezett népisége, azaz etnicitása van.

Dr. Ábrahám Barna történésszel, az ELTE Román Tanszékének adjunktusával és az Eperjesi Egyetem oktatójával beszélgettünk.

1914 nyarától, a boszniai Bilekből indulva a szerbiai harcokon, majd az olasz fronton vívott 1915–1916-os Isonzó melletti csatákon keresztül az 1918-as palesztinai kalandon át a 1919 januári budapesti hazatérésig kísérhetjük nyomon dr. Kemény Gyula ezredorvos első világháborús történetét. Naplói és fotói hiánypótló kordokumentumok.

Március 10-én mutatta be a Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Intézetben Nagy Háború Könyvek sorozatának 8. darabját. Végjáték a sivatagban – Dr. Kemény Gyula palesztinai naplója címmel jelent meg az első világháborúban szolgáló ezredorvos harmadik, befejező naplója az első világháborúról. A palesztinai napló három, tintaceruzával írt kézírásos füzet. A kötetet az ezredorvos hagyatékának további részét képező gazdag fotóanyag egészít ki. aa téma különleges, nemzetközileg is jelentős forrásanyag.

Kemény Gyula 1918 tavaszától a Közel-Keletre szánt Orientkorpsnál (Keleti Hadtest) szolgált. Egy tüzérkülönítmény orvosaként augusztus 7-én Belgrádból vasúton Palesztina felé indult. Beszámolt a palesztinai front éghajlati viszonyairól, a betegségekről, érzékletes képet festett a keleti bazárokról, az élelmezés és a vízhiány kérdéseiről, de leírást adott a trópusi malária veszélyeiről is.
1918 végén megörökítette Konstantinápoly antantmegszállását, amelyre november 28-án került sor. Az Oszmán Birodalom 1918. október 30-án fegyverszünetet kötött. Végigkísérte az osztrák–magyar katonák rövid ideig tartó hadifogságát, majd a Monarchia katonáinak az antant védőszárnya alatti hazatérését.

Dr. Pintér Tamás történész–levéltárossal, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának osztályvezetőjével és a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk.

Báró Mednyánszky Alajos 1825-ben megjelentette német nyelvű munkáját Festői utazás a Vág folyón Magyarországon címmel, melyben összegyűjtötte a vágvölgyi vármondákat és a szlovák hagyományokat. Miben változott a Felföld szemléletének optikája Trianon után? Trianonig a törzsmagyarság Budapest optikájából szemlélve írt erről a területről, mintegy egzotikus perifériáról, Trianon után viszont az ott élők írtak a Felföldről, akik saját bőrükön szenvedték meg Trianont, és a mindennapokban kellett ott élniük. Nem mehettek haza a kényelmes budapesti kávéházakba. Ezért kellett kialakítaniuk egy saját, regionális identitást, ami azelőtt nem létezett. Korábban vezető írók, költők, újságírók a nagy magyar közönségnek írtak Pestről. Trianon után azonban megváltoztak a szereplők. A Szlovenszkón ragadt, életünket ott élők keresték ennek az elcsatolt területnek a saját identitását.

Jókai Mór születésének 200. évfordulóján a regionális nemzettudatról, a felföldiségről dr. Ábrahám Barma történésszel, az ELTE Román Tanszékének oktatójával és az Eperjesi Egyetem magyar nyelvi lektorával beszélgettünk.

Jókai Mór születésének 200. évfordulóján a regionális nemzettudatról, a felföldiségről dr. Ábrahám Barma történésszel, az ELTE Román Tanszékének oktatójával és az Eperjesi Egyetem magyar nyelvi lektorával beszélgettünk.

Az Ahmed es-Saraa vezette Levantei Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) 2024. december 8-án foglalta el a fővárost, Damaszkuszt, Bassár el-Aszad elnök pedig elhagyta az országot, Oroszországba távozott. Szíria az elmúlt hónapban újraindult: visszatértek a nyugati termékek az országba.

Az Aszad-dinasztia 1970 óra irányította Szíriát, mikor Háfez el-Aszad 1971-ben katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. A 2000 óta hatalomban lévő Bassár el-Aszad a 2011-ben kitört arab tavasz idején erővel akarta elfojtani a demokráciát követelő tüntetéseket, azonban ez nem sikerült, és véres polgárháború kezdődött az országban. A diktátor csak orosz és iráni segítséggel, több százezer áldozat árán tudta megtartani a hatalmát.

Az új Szíriáról az Európai Unió, az Egyesült Államok és Törökország, valamint a szír menekültek perspektívájából Sayfo Omarral, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjével, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének beszélgettünk.

Mi vár a keresztény kisebbségre Szíriában? A keresztények viszonylagos békében éltek Bassár el-Aszad csaknem két és fél évtizedes uralma alatt, ami nem változik majd – legalábbis ez körvonalazódik Abu Mohammad al-Jolani, a Hay'at Tahrir al-Sham (HTS) lázadó csoport, politikai és félkatonai szunnita iszlám szervezet vezetőjének nyilatkozatai alapján. A Szíria új vezetését adó HTS fő célja a nemzetközi legitimitás megerősítése. A rezsimváltás legfőbb vesztese Irán és a Teherán–Damaszkusz–Bejrút síita tengely.

A szíriai etnikai és vallási csoportokról, a szíriai keresztény közösség jövőjéről Sayfo Omarral, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjével, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával beszélgettünk.

Vízkereszt a „karácsonyi tizenketted” zárónapja, egyben a nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdete is. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése. Az ünnep először Keleten jelent meg a III. század végén, Nyugaton egy évszázaddal később terjedt el. Liturgiája Jézus megjelenésének, megnyilvánulásának momentumaira emlékezik: a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek hódolatára a gyermek Jézus előtt, Jézus megkereszteltetésére és csodatételére a kánai menyegzőn.

Bánki Éva író–irodalomtörténésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docensével vízkereszt ünnepéről, kultúrtörténeti jelentőségéről beszélgetünk.

Dr. Borvendég Zsuzsanna történész, Az impexek kora, A hálózat pénze, A hálózat emberei című nagysikerű köteteiben levéltári kutatások és a hálózatelmélet segítségével tárja fel a kommunista rendszer bűneit Magyarország elnyomásában, és kifosztásában.