Napi evangélium

A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.

Adás információk:

Adásban: 2024.10.23. 05:34

Felolvassa: Varga László

páros év, évközi idő 29. hét, szerda
** Lk 12,39-48 **

Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.'' Péter ekkor megkérdezte: ,,Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?'' Az Úr így válaszolt: ,,Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: ,,Késik az én uram'', és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.


    

Legutóbbi adások:

2024. október 22.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 21.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 20.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 19.
szombat
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 18.
péntek
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 17.
csütörtök
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 16.
szerda
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 15.
kedd
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 14.
hétfő
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 13.
vasárnap
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...


Következő adások:

2024. október 22.
kedd
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2024. október 22.
kedd
21:04
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2024. október 23.
szerda
5:34
Napi evangélium
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
2024. október 23.
szerda
12:08
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László
2024. október 23.
szerda
21:04
Napi evangélium (ism.)
Felolvassa: Varga László

Partnereink: