Olvasópróba
A Rádiónkban kéthetente szombatonként jelentkező periodika, az Olvasópróba szerkesztője Fazekas István drámaíró, aki saját kötetei mellett már többek közt írt szatirikus komédiát két felvonásban Szabó Dezső Feltámadás Makucskán című művéből, továbbá színpadra írta Herczeg Ferencnek háromszor Nobel-díjra jelölt történelmi regényét, Az élet kapuját is.
A szerkesztő állandó beszélgetőtársa pedig az említett darabokat is rendező Nagy Viktor, a Pesti Magyar Színház igazgatója.
Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével
Az iskoladráma és az iskolai színjátszás
Kéthetente jelentkező periodikánk célja, hogy a színház világához, a színház eredendő rendeltetéséhez közelebb vigyük a kedves rádióhallgatókat, s hogy együtt gondolkozzunk értékeinkről, az európai, ezen belül is leginkább a magyar valóságról.
Tizedik adásunkban a Jókai-díjas költő és drámaíró beszélgetőtársai lesznek:
Nagy Viktor rendező, a Pesti Magyar Színház igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára, továbbá
Petrőczi Éva, József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, és
Trojkóné Horváth Ildikó, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium igazgató-helyettese.
Képünkön Trojkóné Horváth Ildikó, fotó: Veres Ádám/MKR
Kapcsolódó képek:
Legutóbbi adások:
2024. május 04. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A humor a színpadon » bővebben... | |
2024. április 20. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A színészmesterség alapjai » bővebben... | |
2024. április 06. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A társadalmi dráma » bővebben... | |
2024. március 23. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A passiójáték » bővebben... | |
2024. március 09. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével Az iskoladráma és az iskolai színjátszás » bővebben... | |
2024. február 24. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A történelmi dráma » bővebben... | |
2024. február 10. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A színpadi adaptáció » bővebben... | |
2024. január 27. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A dramaturg munkája » bővebben... | |
2024. január 13. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A monológ és a monodráma » bővebben... | |
2023. december 30. szombat 15:04 |
Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével Kéthetente jelentkező periodikánk 5. adásának témája: A görög dráma » bővebben... |
Következő adások:
2024. május 18. szombat 15:04 | Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével |
2024. május 19. vasárnap 2:00 | Olvasópróba (ism.) Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével |
2024. június 01. szombat 15:04 | Olvasópróba Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével |
2024. június 02. vasárnap 2:00 | Olvasópróba (ism.) Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével |