A Lateráni Bazilika felszentelése
A mai szentmise megtanít arra, hogy a templom szent és Istennek szentelt hely; a mennyország kapuja, mert összeköti a földet az éggel. Egyben az egész Anyaszentegyházat is jelképezi, melynek élő építőkövei az Egyház tagjai. Előre jelzi a feltámadás utáni állapotot, és úgy mutatja be a Jelenések könyve alapján, mint a mennyország jelképét. Végül figyelmeztet saját méltóságunkra is, mert a keresztség révén a Szentlélek templomai lettünk. A templomszentelés miséje az eljövendő időre mutat, és a jövendőt mondja a a szentmise Kezdőéneke: Láttam, a szent Várost, a mennyei Jeruzsálemet;
Istentől szállt alá,
menyegzős ruhába öltözött,
mint a vőlegénye elé készülő menyasszony.
Dr. Benyik György gondolatai 2003
32.évközi vasárnap
Lateráni Bazilika felszentelése
Jn 2,13-22
„Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká.”
A templom megtisztításának jelente az evangéliumban, csak János írásában található a szenvedéstörténeten kívül. Márknál Jézus a jeruzsálemi bevonulás után előbb körülnéz a templomban, és csak másnap következik be az árusok kiűzése. Máté és Lukács evangéliuma nem említi az „előzetes terepszemlét”, hanem azonnal rátér a templom megtisztításának leírására.
Egyesek szerint János evangéliumának szerzője, tudatos teológiai meggondolásból helyezte Jézus nyilvános működésének kezdetére a templom megtisztítását. Tehát a szinoptikusok közvetítik a történeti igazságot, hogy mindezt Jézus halála előtt tette. Ne feledjük János, inkább Jézus tetteiben ismeri fel a teológiai jelentést, mint teológiai céllal változtat a látottakon és hallottakon. Jézusnak előbb, mint Jánosnak lehettek a cselekedetei végzésénél teológiai meggondolásai. Ezen felül, a János-féle leírás érthetővé teszi, miért is figyelték a főpapi rendőrség tagjai Jézust, Jeruzsálemen kívül is, nyilvános működése kezdetétől. Ha ez a „Galilea vidéki” próféta, nem csinált volna valami felejthetetlent Jeruzsálemben nyilvános működése elején, nehéz megmagyarázni miért figyelték kezdettől a főpapok és az írástudók.
A jeruzsálemi lakosság a „szent idegenforgalomból” nagy hasznot húzott ebben az időben. Az ünnepek idejében a lakosság tízszeresére növekedett a zarándokok miatt. A templomadót csak olyan „szent pénzben” lehetett megfizetni, amelyen nem volt a császár képe. Ezt a főpapi családok állították elő. Az átváltás Annás és Kaifás alkalmazottjai 4-5 %-os kamattal tették, amely tetemes hasznot jelentett a főpapi családnak. A diaszpórából érkezők az áldozati bárányokat is itt vásárolták meg. Ezt is gyarapította a főpapság jövedelmét. Ezeket az ünnephez tartozó pénzügyi és kereskedelmi ügyleteket, korábban a templommal szemben, az olajfák hegyén bonyolították le, csak Annás és Kaifás idején települtek be a pénzváltók a templomnak a pogányokról elnevezett udvarába, és a bárányokat is kezdték ott eladni. Az üzlet tehát bevonult a templomba.
A Jézus korabeli vallásos rétegek közül nem csak a Názáretinek, hanem például a qumráni közösség tagjainak is komoly problémáik voltak a templomi kultusz tisztaságával és szent, üdvösségközvetítő jellegével. Ők annyira felháborodtak az ott látottakon, hogy inkább kivonultak a pusztába és ott imádsággal, aszkézissel és az írás állandó tanulmányozásával igyekeztek egy szent gyülekezetet teremteni.
A templom jelentése közel keleten valami szent hely volt, amely kizárólag az Istennek van lefoglalva. Ide belépni átlag ember nem léphetett. A zsidóknál mindenki beléphetett, aki a választott néphez tartozott, de bizonyos vallási előírásoknak eleget kellett tenni. Az üzletelés és a bakok és kosok vérének feláldozása, kétségtelen ellentmondott annak a vallásosságnak, amely már a babiloni fogság idején kezdett kialakulni. Ott kultusz nélkül pusztán az ajkak imádságával mutattak be szívbeli áldozatot az Istennek. Ezen a szívbéli vallásosságon felnövekedett jámbor emberek, a templomi gyakorlatban nem csupán felháborító üzletet láttak, hanem érezték, hogy itt nem istentisztelet folyik, hanem üzletelni akarnak az Istennel is, vagyis az áldozatokkal lekötelezni őt a maguk számára.
Ez a tendencia azonban nem csak az ószövetségre jellemző. Weöres Sándor a „Holtak kórusa” ciklusában azt írja a halottak szájába adva a fájdalmas felismerést: „Pult volt nekünk az oltár, hol Istennel üzletelni akartunk.”
A keresztény templomok az imádság házai, belépni bármilyen szívvel lehetséges, mint ahogyan a Lateráni Bazilikába és más nagy római bazilikákba a turisták hada lép be csodálkozó tekintettel, imádkozó szándék nélkül. Az Isten tiszteletére épített legszebb templomainkat ilyen emberek látogatják nagy számban szabadidős tevékenységként. Azonban a templomok csak azok számára tárulnak fel igazán, akik a csodálkozóból a templomban imádkozóvá tudnak válni. Akik az imádság, a reflexió és a megtérés helyének használják a templomot. Ők őrzik a templom csendjét, és felháborodnak, ha vásárcsarnokká teszik a kíváncsi látogatók.
