Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Henri Morice: Jézus Krisztus személyisége című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (86/11.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Ma folytatódik a zenés beszélgetés Liber Endre népzenésszel, a Folkeurópa Kiadó alapítójával, a Tükrös zenekar muzsikusával. Szerkesztő: Balogh Tibor
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta
3:00
portré- és riportműsorok
Egger Géza - Az utolsó versmondó (aki még elhitte, hogy ezzel lehet csajozni) Szerkesztő: Egri Bálint
Egger Géza 2008-ban végzett a Kaposvári Egyetem színész szakán. Pályáján több színháznál és társulatnál is megfordult, volt, ahol társulati tagként, más helyeken egy-egy előadás erejéig… Dolgozott Szegeden, Nyíregyházán és Tatabányán, ezen kívül Szatmárnémetiben, tehát határon túl is eltöltött egy évadot, de fővárosi alternatív társulatok előadásaiban is játszott, rendezett. Nemrég mutatta be az általa írt és rendezett Az utolsó versmondó című előadást, melynek ő az egyetlen, így főszereplője is. Pályájáról, az új előadásáról konkrétan, de a versmondás, és úgy általában a művészet funkciójáról, szerepéről is szót ejtünk.
3:30
zenei műsorok
Vecsey Ferenc műveiből hegedül Szabadi Vilmos Zong.km: Homor Zsuzsanna Szerkesztő: Magyar Kornél
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Henri Morice: Jézus Krisztus személyisége című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (86/12.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
8:17
egyéb műsorok
Szerkesztő: Pagonyi Judit
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
egyéb közéleti műsorok
gyermekjogi rovat Szerkesztő: Bognár Anna
Milyen mérföldkövek, előkészítő munkálatok vezettek az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének megalkotásához? Kiknek a nevéhez fűződnek a kezdeti szándékok? Milyen jogkörei vannak a lengyel gyermekjogi ombudsmannak? A kérdésekre Dr. Benyusz Márta gyermekjogi szakértő, a Gyermekjogokért Egyesület elnöke válaszol, Bognár Annának. A rovat a Gyermekjogokért Egyesület szakmai együttműködésével valósult meg. A kép forrása: tolvajsandor.hu
8:50
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Fatimai zarándoklat utótalálkozója Bodajkon és Kaszap István tisztelete Székesfehérváron Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Magazinműsorunk első részében a székesfehérvári egyházmegye fatimai zarándoklatának utótalálkozóján járunk, amelyen a zarándokok visszatekintenek az út legszebb állomásaira, felidézik Portugália szent helyeinek művészeti kincseit és megosztják velünk belső utazásuk lelki élményeit. Az Életervaló második felében Tiszteletreméltó Kaszap István hitvalló kispap életének és mai is élő kultuszának bemutatásával folytatjuk. Az 1916-ban született, mindössze 19 évet élt ifjú halála óta mind többen kérik bizalommal égi pártfogását és igen sok feltűnő imameghallgatást jelentettek be közbenjárására. Erről vallanak mai tisztelői, Mózessy Gergely egyháztörténész, levéltáros, Tóth Tamás plébános és emlékezik vissza testvére, Kaszap Rózsa vizitációs nővér.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok Felolvassa: Takács Géza Hangmérnök: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (6/2.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
vallási műsorok
hitéletünk krónikája Nagyböjti elmélkedés dr.Udvardy György veszprémi érsekkel. - A megtérés - Isten ajándéka - A megbocsátó Isten. Szerkesztő: Kékesi Enikő
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Dr. Kovács László, a Moiras Records igazgatója, bemutatjuk az Agnus Dei zenekar nagylemezét. Szerkesztő: Balogh Tibor
14:30
irodalmi és versműsorok
SZÍNÉSZLEGENDÁK IV. Emlékezések, életképek a XIX-XXI. század színi világából. Nagykovácsi Ilona emlékképeit Pápai Erika eleveníti meg, Molnár Tibor visszaemlékezését Szarvas József olvassa fel. Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából a Magyar Katolikus Rádióban 2022-ben.
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész Szerkesztő-rendezőasszisztens: Pozsgai Nóra és Varga Andrea Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta és Peresztegi Attila Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta A Szabadító című filmről a rendezőt, Hajnal Gergelyt kérdezzük Új távlatok - a Vizivárosi Galéria kiállítását ajánljuk Turek Miklós színművésszel, a Versszínház alapítójával Petőfi előadásának tallini vendégszerepléséről beszélgetünk
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
egyéb közéleti műsorok
Dunai Antal olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző, sportvezető ma 80 éves Szerkesztő: Hámori Kinga
Pályafutásáról, Újpesten és az olimpiákon elért sikereiről, hitéről is mesél és arról is, hogy miért lett ő Dunai II. (kép: https://ujpestmedia.hu/)
16:30
zenei műsorok
Sanzonparádé Maxime Le Forestier Péter Ferenc egykori összeállításaiból válogat Bögös Henrietta
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Az újjáépített Szt. István terem is a nagyvilág top 50-es turisztikai látnivalói közé került egy viszonylag tekintélyesnek számító amerikai lap - ha van még ilyen - összeállításában. Szerkesztő: Sályi András
Ugyanitt említik a Főőrség épületét és Karakas pasa tornyát is. De mitől különleges a Szt. István terem, vagy a Főőrség, vagy a Lovarda épülete? Vendégünk Rostás Péter művészettörténész
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Nagyon érdekes lenne összevetni a két világháború közti gazdasági adatokat a maiakkal. Hol állt akkor Magyarország - Csehszlovákiához, Romániához, Lengyelországhoz, Ausztriához, vagy éppen Spanyolországhoz, vagy Olaszországhoz képest. És hol állunk ma? Szerkesztő: Sályi András
Mikor volt sikeres a magyar gazdaságpolitika az 1990. óta eltelt időben. És mi lenne a helyes irány? És egy kis gazdaságpolitikai aktualitás: mi okozza a kormányzat és a Nemzeti Bank közötti véleménykülönbséget? Vendégünk Csath Magdolna közgazdász.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
egyéb közéleti műsorok
Nyugat-Európában olyan társadalmi modell valósult meg, amely az Egyesült Államok képviselte példából ihletődött. Szerkesztő: Kövér Tamás
Isten helyett nihil és új barbárság, haza helyett világ meg emberiség, család helyett genderfluid idiotizmus, mert a „szerelem az szerelem”, a „család pedig család”. Március idusán, a magyar nemzetállam születésének évfordulóján a politikusok elmondták: ezért kell hagyományunk, értékeink, függetlenségünk mellett kitartanunk.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok Felolvassa: Takács Géza Hangmérnök: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (6/2.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Szikora József olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
SZÍNÉSZLEGENDÁK IV. Emlékezések, életképek a XIX-XXI. század színi világából. Nagykovácsi Ilona emlékképeit Pápai Erika eleveníti meg, Molnár Tibor visszaemlékezését Szarvas József olvassa fel. Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából a Magyar Katolikus Rádióban 2022-ben.
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész Szerkesztő-rendezőasszisztens: Pozsgai Nóra és Varga Andrea Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta és Peresztegi Attila Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
23:00
egyéb közéleti műsorok
Nyugat-Európában olyan társadalmi modell valósult meg, amely az Egyesült Államok képviselte példából ihletődött. Szerkesztő: Kövér Tamás
Isten helyett nihil és új barbárság, haza helyett világ meg emberiség, család helyett genderfluid idiotizmus, mert a „szerelem az szerelem”, a „család pedig család”. Március idusán, a magyar nemzetállam születésének évfordulóján a politikusok elmondták: ezért kell hagyományunk, értékeink, függetlenségünk mellett kitartanunk.
23:30
zenei műsorok