Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Henri Morice: Jézus Krisztus személyisége című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (86/8.)
0:30
zenei műsorok
Szelíd fények a tavaszi gyepen Szerkesztő: Marton Árpád
Minden valamirevaló zenepavilonnak rendszeres és közkedvelt föllépője a klarinét, ez az elbűvölő, egyszerre puha és pajkos tónusú fafúvós. A mi Zenepavilonunkból sem hiányozhat olykor játékos, máskor sóvárgó vagy épp behízelgő hangja, amely a fentiek mellett bizonyos emelkedettségnek is hordozója. Nagyböjti péntek lévén egy olyan klarinétversenyt játszunk le Önöknek, amely minden kedélyessége mellett kiegyenlítettséget, méltóságot sugall. Az 1784 és 1859 között élt Louis Spohr, akit hegedűjátékosi minőségében Paganini mellett volt szokás emlegetni, egész sereg klarinétversenyt szerzett egy muzsikuspartnere számára, aki nem mellesleg hercegi rangot viselt, így megengedhette magának az új művek megrendelésének luxusát. Ezek közül halljuk hamarosan az 1., c-moll koncertet, amely az alaphangnemének megfelelő ünnepélyességgel veszi kezdetét, hogy a folytatásban a szelíd délutáni nap fényeit terítse el az első tavaszi gyepen. A szólista Maria Du Toit, a Cape Town-i Filharmonikus Zenekar élén Arjan Tien.
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Kirándulási célpontok Drégelypalánkon és környékén
- legendás kővár a hegy tetején, ahol ma is őrzik Szondi György emlékét - régészeti leleteket, ereklyéket, csodatévő forrásokat és természetesen sok-sok erdei túraútvonalat rejtő vidék. Érkezzünk vonattal, busszal, vagy autóval érdemes a kirándulást a település központjában található Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központban kezdeni. Némi ráhangolódást és ötleteket is kaphatunk a falu, a környék és az Ipoly völgyi régió látnivalóiból. Tanösvények, vízparti szépségek, testi-lelki feltöltődést nyújtó kegyhelyek, védett természeti értékek, kulturális élmények várják a látogatókat Szondi György és a Drégely vár emlékét őrző vidéken.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta
3:00
ismeretterjesztő műsorok
Veszprém város építészeti topográfiája Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Jankovics Norberttel, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Kutatási Osztályának tudományos kutatójával beszélgetünk az MMA Kiadó gondozásában megjelent Veszprém város építészeti topográfiája című kötetről.
3:30
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Eszeyi Enikő - Gryllus Vilmos - Hauser Adrienne Társszerkesztő: Peresztegi Attila
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Rádiónk lelkes hallgatója, az idén 100 éves Hegymegi Jánosné Vörös Vilma a Petőfi bicentenárium alkalmából különös ajándékkal lepett meg minket. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Henri Morice: Jézus Krisztus személyisége című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (86/9.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
publicisztika
Sarány István olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
vallási műsorok
elmélkedés a vasárnapi szentleckéről
8:17
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Pulai Zsolt
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Krúdy Gyula: A komáromi fiú Felolvassa: Borbiczki Ferenc Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (5/4.)
9:00
aktuális és hírműsorok
9:00
egyéb műsorok
A böjt a középkorban Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
A korai középkorban alakult ki a húsvét előtti 40 napos nagyböjt, amely hamvazószerdától 40 napig tiltotta a hús fogyasztását. A középkorban a katolikus egyház az év mintegy 140–160 napjára (az esztendő egyharmadára) vonatkozóan hústól való tartózkodást, böjtöt írt elő. Az Újszövetségben Jézus negyven napos böjttel kezdi messiási küldetését. Az Üdvözítő követőit arra kéri: vegyék föl keresztjüket, böjtjük Isten őszinte szeretetéből, belülről fakadjon. Bánki Éva írót, irodalomtörténészt a középkori keresztény böjtölés hagyományáról és a bűn szépirodalmi megfogalmazásáról kérdeztük.
9:30
egyéb közéleti műsorok
A beregszászi székhelyű GÉNIUSZ Jótékonysági Alapítvány szervezésében immár hetedszer került megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégére. Szerkesztő: Nyíri Kata
A cél: felkészíteni a tehetséges diákokat a magyarországi tanulmányi versenyekre, valamint a természettudományos ismeretek elmélyítse, bővítése.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
ismeretterjesztő műsorok
Neumann János életműve az informatika és a számítógépek világában Szerkesztő: Gadácsi János
Neumann nem csak a matematikában, hanem számos más tudományban: a számítástechnika, a fizika, a közgazdaságtan, a meteorológia, az automataelmélet és nem utolsósorban a játékelmélet terén is maradandót alkotott. A modern számítógépek működését mai napig megalapozta a Neumann-elvek megalkotása, 1945-ben írt tanulmányában meghatározta a számítógépek működését. A mai napig minden infokommunikációs eszköz az asztali számítógéptől a laptopon keresztül, az okostelefonokon át az ipari alkalmazásokig, mind-mind azonos felépítésű, Neumann-elven működő rendszerek. Beszélgetőtársunk Képes Gábor informatikatörténész,a Neumann János Számítógéptudományi Társaság marketing igazgatója.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
13:30
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából Az 1848-as forradalom tiszteletére ismételjük meg Pesti mesék című sorozatunk korábbi műsorát.
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
szolgáltató és életviteli műsorok
gasztronómiai magazinműsor Állítsuk meg az elhízást! 2/1. Dr. Halmy Eszter elhízástudományi szakértő, egészségügyi szakmenedzser Szerkesztő: Gerbei Anita
Állítsuk meg az elhízást! Ezzel a címmel rendeztek prevenciós konferenciát az elhízás világnapja alkalmából. Dr. Halmy Eszterrel, elhízástudományi szakértővel, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökével beszélgetünk.
14:30
irodalmi és versműsorok
SZÍNÉSZLEGENDÁK IV. Emlékezések, életképek a XIX-XXI. század színi világából. Megyeri Sári emlékeiről Bánsági Ildikó mesél, Agárdi Gábor visszaemlékezését Rátóti Zoltán olvassa fel. Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából a Magyar Katolikus Rádióban 2022-ben.
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész Szerkesztő-rendezőasszisztens: Pozsgai Nóra és Varga Andrea Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta és Peresztegi Attila Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
portré- és riportműsorok
Szerkesztő: Sediánszky Nóra
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Petőfi Sándor versei
16:30
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Házigazda: Juhász Előd Vendég: Boros Mihály Társszerkesztő: Bögös Henrietta
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
mezőgazdaság és környezetkultúra
szerkesztő: Gulyás Lóránt Tisztelet a hősöknek!
Mai magazinunkban egy természetfotókból nyílt tárlatról, egy bűnmegelőzési kisbuszról és nemzeti ünnepünk somogyi megemlékezéseiről tudósítunk Önöknek.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Krúdy Gyula: A komáromi fiú Felolvassa: Borbiczki Ferenc Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (5/4.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
portré- és riportműsorok
közéleti elemző műsor Előtérben a háttér. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
2017-ben indította útjára Veres András megyéspüspök az Apor Vilmos Imaszövetséget új papi és szerzetesi hivatásokért a Győri Egyházmegyében. A most létrehozott adatbázisról beszélgetünk. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia minden évben meghirdeti hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. A Tartós szeretet elnevezésű gyűjtés március 19-éig tart. Écsy Gáborral, a Katolikus Karitász országos igazgatójával beszélgetünk. 1848. március 15-ére emlékezett az ország. Többek között Petőfi Sándor alakját idézzük fel Marossy Endre hadtörténésszel. Az 1848 március 15-ei megemlékezéseket Lesti Árpád politikai elemző értékeli. Ezen a héten tartották a Fogyasztóvédelmi Világnapot, illetve a No Szelfie (Szelfi) napot. Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Kiadó ismét meghirdette a Janikovszky Éva Meseíró Pályázatát. Fodor Pétert, a könyvtár főigazgatóját hallják.
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
SZÍNÉSZLEGENDÁK IV. Emlékezések, életképek a XIX-XXI. század színi világából. Megyeri Sári emlékeiről Bánsági Ildikó mesél, Agárdi Gábor visszaemlékezését Rátóti Zoltán olvassa fel. Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából a Magyar Katolikus Rádióban 2022-ben.
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész Szerkesztő-rendezőasszisztens: Pozsgai Nóra és Varga Andrea Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta és Peresztegi Attila Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
23:00
mezőgazdaság és környezetkultúra
szerkesztő: Gulyás Lóránt Tisztelet a hősöknek!
Mai magazinunkban egy természetfotókból nyílt tárlatról, egy bűnmegelőzési kisbuszról és nemzeti ünnepünk somogyi megemlékezéseiről tudósítunk Önöknek.
23:30
zenei műsorok