Műsorújság

Amikor 1973-ban meghalt W.H. Auden, a vezető angol költő. A Time magazin "A szorongás bölcse" címmel hosszú nekrológot közölt W. H. Audenről, amely utalt A szorongás kora (1947) című könyvére. Az alapvető emberi félelem, amelyet Auden az egzisztencialista filozófia értelmében tanult meg meghatározni, költészetében sokféle formában ölt konkrét formát. Az egyik ilyen formára közvetve az angolszász költészet hatott. Auden számos versében felhasználja az óangol irodalmi szövegek témáit és versformáit egyaránt. Erre jó példa "A vándor" (1930) című verse, amelynek címe pontosan megegyezik a leghíresebb óangol siratóének címével. Itt olyan jelzőket használ, mint a "sea-dingle" (szó szerint egy völgy a tengerben, azaz egy olyan hely, ahol a víz mélyebb és esetleg veszélyesebb), "halaknak való helyek" (a tenger) és "helytartók" (ajtók). Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy W. H. Auden "A vándor" című verse a 13. századi angol lírával rokon. Ez a vers először 1930-ban jelent meg. A "Sawles Warde" című művében. Auden verse személytelenebb, mint a régi angol: a második strófa rövid zárlatát leszámítva a vándort nagy távolságból látjuk, és a végén a hangsúly nem rajta van, hanem "szorongó házán, ahol a napokat számolják" és az örömön, amellyel a visszatérését fogadják. Az utolsó strófa, "Mentsd meg őt az ellenséges ..." természetesen egy ima, bár nem konkrétan senkihez szól, és az egzotikus tigris az északi témáról való kiterjesztésre ad példát. Auden elsősorban az eszmék költője. Ezért a témáinak megfelelő nyelvet használ – magán- és közéleti versekben egyaránt. Dikciója jól illik pszichológiai, társadalmi, politikai, vallási és filozófiai témáihoz. Költészetében a nyelvet alkalmas médiumként műveli a különböző fogalmak és eszmék kifejezéséhez. Noha dikciója főként fogalmi jellegű, mégis hangja kimondottan lírai. Lakatos Kálmán magyar fordításban tetten érhetjük mindkét jellemzőt.

Fotó: Csoboth Edina

Luis de Camões nem mindennapi alakja a portugál irodalomnak. A Kalligram által most kötetben kiadott költeményei jórészt kézzel írt, az egykori emlékkönyvekhez hasonló versgyűjteményekből kerültek elő. A fordító a kötethez írt megjegyzésében úgy fogalmaz, azokért a finomságokért szerette meg Camões verseit, amelyek a szavak elsődleges jelentésén túl a lényeget hordozzák és a azért is, mert a mostani zűrzavaros és ijesztő világban talán épp egy ilyen szépen csengő, lírai hangra van szükségünk. Mohácsi Árpád, költő-írót Fazekas Gyöngyvér kérdezi a portugál poétáról és a fordításról. A Magyar Nemzeti Múzeum előtt álló szoborcsoport – Arany János első köztéri szobra – országos közadakozásból született. A szobor körül kibontakozó viták és mozgalmak a korszak politikai és kulturális elitjének kultuszteremtő és nemzetépítő törekvéseiről adnak számot. Ebben a folyamatban nagy szerep jutott a múzeumkerti emlékmű alkotójának, Stróbl Alajosnak is, aki szívét és lelkét is a nagy mű megteremtetésének szentelte. Debreczeni-Droppán Béla kötete élvezetesen megírt, színes korrajz egy feltörekvő és legendás nemzedékről. A szerzőt Fazekas Gyöngyvér kereste meg. A Keresztparafrázisok című kiállítás megnyitóján Haris László Balogh Rudolf-díjas, érdemes művész, az MMA elnökségi tagja beszélgetett a kiállító fotóművésszel, Dömötör Mihállyal; kettejüket kérte mikrofon elé Tóth János András. Kép: MKR, Dömötör Mihály fotója a Háló S4-ben, a Kolta Galéria tárlatán

Milyen volt a futball társadalomformáló ereje a 20. században, azon belül is Magyarországon? Hogyan hatott egymásra politika, történelem és a sport? Apró és élvezetes történeteken keresztül kapunk képet ezekről a témákról Csillag Péter történész könyvéből. A Kapufák és kényszerítők című kötet szerzőjével Pál Amanda beszélgetett.