Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Friedrich Hölderlin versét Rónay György fordításában és Papp János előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
Anselm Grün: Változzon a világ! Az irgalmasság testi és lelki cselekedetei című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (31/6.)
0:30
irodalmi és versműsorok
Tavasz Fekete István novelláját Fehér Tibor olvassa fel. Készítette: Gera Csilla hangmester, Bögös Henriette zenei szerkesztő, Csuth Judit szerkesztő, és Sárospataki Zsuzsanna rendező (6/2.) Szerkesztő: Varga Zoltán
1:00
ismeretterjesztő műsorok
Idén már harmadik születésnapját ünnepli az ország első csak magyar filmeket tartalmazó online filmtára, a filmio.hu. A dokumentumfilmek közül szemezgetünk. Szerkesztő: Gőbel Ágoston Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Idén már harmadik születésnapját ünnepli az ország első csak magyar filmeket tartalmazó online filmtára, a filmio.hu. A Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett, Magyarországon elérhető streamingszolgáltatás kínálatában mintegy 220 produkció, köztük 160 mozifilm szerepel. Mai műsorunkban a dokumentumfilmes kínálatból szemezgetünk. Vendégeink Böszörményi Gábor, Szalay Péter és Bereczki Csaba.
1:30
aktuális és hírműsorok
Afrika-hét Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Szombathelyi, a Kaposvári, a Váci és a Pécsi Egyházmegye, valamint a Boldogasszony Iskolanővérek, a bencés, a jezsuita és a szalézi rend együttműködésében zajlott február 6. és 10. között az Afrika-hét. A rendezvénysorozat idei megnyitóját a kőszegi Árpád-házi Szent Margit-iskolában tartották. (kép: martinus.hu)
2:00
egyéb közéleti műsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Egyedülálló, fogyatékossággal kapcsolatos szemléletformáló programot dolgoztak ki a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar munkatársai. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Egyedülálló, fogyatékossággal kapcsolatos szemléletformáló programot dolgoztak ki a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar munkatársai. A DAT programot kifejezetten piaci környezetben valósítják meg a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium pilot projektjeként. Vendégünk: Perlusz Andrea és Dukic Monika, a DAT-program vezetői, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktató-kutatói.
2:30
aktuális és hírműsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Miniszter a frontvonalban - Zsindely Ferenc naplójáról dr. Szekér Nóra történésszel, a kötet szerkesztőjével beszélgettünk. Szerkesztő: Sallai Éva
Dr. Szekér Nóra történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Kutatási osztálya osztályvezetőjével, Zsindely Ferenc naplójának jelentőségéről, valamint a kötet szerkesztési elveiről beszélgettünk. Zsindely Ferenc Teleki Pál, Bárdossy László és Kállay Miklós mellett volt miniszterelnökségi államtitkár, majd 1943. március 29. és 1944. március 22. között kereskedelmi miniszter. A legfelsőbb körökben mozgó politikus néhány héttel Teleki Pál halála előtt kezdte lejegyezni élményeit, utolsó bejegyzései pedig Bárdossy László népbírósági perére reflektálnak. A közelmúltban megjelent naplója hiteles képet ad arról, hogy az események résztvevői hogyan értékelték a történteket. (fotók: www. abtl.hu)
3:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
portré- és riportműsorok
közéleti elemző műsor Előtérben a háttér Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Segítség Törökországnak, illetve kárpátaljai rászoruló családokat segít a Katolikus Karitász. Écsy Gábor országos igazgató számol be a történtekről. A Családbarát Hely tanúsítvány ünnepélyes átadására kedden került sor. Erről kérdezzük Szuromi-Kovács Ágnest, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjét. Az „Ignác, Hova Sietsz?” című jezsuita vetélkedőre vállalkozó szellemű csapatok jelentkezését várja az Ignáci Pedagógiai Műhely. Vezetője, Nagy Ilona mondja el a részleteket. A verseny hátteréről Elek László jezsuita atya számol be. 91 éves korában elhunyt Schmidt Egon Kossuth-díjas író, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tiszteletbeli elnöke. Egész életét a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Halmos Gergővel, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezető igazgatójával beszélgetünk. Idén február 7-én tartották a Biztonságos Internet Napot, ami huszadik alkalommal került megrendezésre. Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk. Egyedülálló, fogyatékossággal kapcsolatos szemléletformáló programot dolgoztak ki a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar munkatársai. Perlusz Andreával, és Dukic Monikával a DAT-program vezetőivel, a kar oktatóival beszélgetünk. .Márciusban nyitnak újra a szegedi könyvtárak. Ennek kapcsán Andóczy Balogh Évával, a Somogyi Károly könyvtár munkatársával beszélgetünk. A Honvéd Férfikar legközelebb február 15-én lép fel, amikor is lenyűgöző farsangi mulatságra várják az érdeklődőket. Fresch Zoltánt, a Honvéd Férfikar basszus szólam vezetőjét, az előadás játékmesterét hallják.
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Anselm Grün: Változzon a világ! Az irgalmasság testi és lelki cselekedetei című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (31/7.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Aradi-Beöthy Péter
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
7:50
publicisztika
Horváth Pál olvassa fel írását Kalocsa kardforgató érseke
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Immár tizenhatodik alkalommal lesz Házasság Hete, melyhez kapcsolódik a Bízd Rá Magad Szolgálat február 19-ei rendezvénye is
Soósné Erdő Klárával, a Szolgálat vezetőjével Pécsi Krisztina riportja.
8:17
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
8:23
aktuális és hírműsorok
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
zenei műsorok
Szerkesztő: Magyar Kornél
8:50
aktuális és hírműsorok
napi interjú Hogyan élhetünk fittebben hosszú távon? Szilágyi István személyi edző tanácsai Szerkesztő: Balázs Zsanett
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Don Juan a Nemzetiben (Alekszandar Popovszki) | Az almafa virága premier + Frici és Aranka (Sütő András) | Kultúrmustra (Kortárs 2023/2) Szerkesztő: Egri Bálint Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A mai Akvarellben: - felhívjuk a figyelmüket Az almafa virága című magyar-vietnami koprodukcióban született film e heti bemutatójára a film egyik főszereplőjével, Sütő Andrással, valamint szóba kerül a Frici és Aranka című film is, melyben szintén játszik; - ajánljuk a Nemzeti Színház Don Juan című előadását, a macedón Alekszandar Popovszki rendezővel; - a két téma között pedig ismét jelentkezünk folyóiratokat szemléző rovatunkkal, azaz a Kultúrmustrával, melyben ezúttal a Kortárs folyóirat februári lapszámával foglalkozunk. Fotó: Eöri Szabó Zsolt (Nemzeti Színház)
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
Rákellenes világnap február 4. - Programok, szűrések az ország négy nagyvárosában Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
- Esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában – ez volt a központi témája a február 4-én hazánkban is megtartott idei rákellenes világnapnak. - Hogyan lehet megelőzni az alsó végtagi érszűkületet, milyen tünetekre célszerű odafigyelni? A daganatos betegségek megelőzhetőségére, a szűrővizsgálatok fontosságára, az egészséges életmódra, konkrét kockázatcsökkentő tényezőkre hívták fel a figyelmet illetve egy magyar nyelvű, ingyenes, online tananyag bemutatására is sor került az idei rákellenes világnap kapcsán. A héten zajló eseményt négy hazai nagyvárosban a Magyar Orvostan hallgatók Szövetsége is segíti.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
aktuális és hírműsorok
A házassági jogról röviden 2. Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom ifj. Gaál Mózes: Mildi meséi Felolvassa: Pápai Erika Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (18/16.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
Műsorvezető: Juhász Előd
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendégek: Mislei György énekes-szájharmonikás és Molnár Attila gitáros, az Üstökös nevű rock-blues zenekar zenészei. Szerkesztő: Balogh Tibor
13:30
irodalmi és versműsorok
Édes Anna Kosztolányi Dezső regényéből Nagy-Kálózy Eszter olvas fel. Készítette: Gera Csilla, Bögös Henriette és E. Román Kata (20/11.)
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
zenei műsorok
Zenémmel dicsérem Dobozy Borbála csembalóművész egyik legkedvesebb zeneszerzőjéről beszél, aki azonban egyetlen csembaló-darabot sem írt... Szerkesztő: Mezei Károly
A mai műsorban ezúttal nem arra kértem Dobozy Borbála, Liszt-díjas csembalóművészt, a Zeneakadémia professzorát, hogy bűvöljön el minket káprázatos csembalójátékával, hanem arra, hogy beszéljen legkedvesebb zeneszerzőjéről. Mit és kit szeret hallgatni, amikor nem dolgozik. Meglepetésemre nem - mondjuk - Bach-ot, választotta, hanem egy olyan művészt Juraj Filas szlovák zenész személyében, aki egyetlen csembaló-darabot sem írt életében, ugyanakkor itthon kevésbé ismert, de világhírű muzsikus. Hallgassuk együtt, mit mond Dobozy Borbála csembalóművész Juraj Filas zeneszerzőről, aki egyike az általa leginkább kedvelteknek.
15:30
egyéb műsorok
Influenszer Szerkesztő: Pozsgai Nóra Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Vannak, akik abból élnek – méghozzá mesésen jól --, hogy az internetes közösségi csatornákon mindenfélét mondanak, beszélnek, és több százezres, vagy akár milliós követőtábort gyűjtenek maguk köré. Szinte nincs már olyan cég, amely termékei népszerűsítéséhez ne használna influenszert. Nem csoda, hogy egy nemrégen készült felmérés szerint a magyar fiatalok csaknem fele influenszer akar lenni. De lehet, hogy ez a szakma – alig alakult ki – hamarosan eltűnik? Hiszen már itt a konkurencia: a hús-vér embertől megkülönböztethetetlen, számítógéppel megalkotott, kitalált karakterek. Vendégünk Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember, a Pécsi Tudományegyetem docense, aki másfél évtizede kutatja a digitális média világát és a médiában megszerezhető hírnév működését.
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
aktuális és hírműsorok
Sákovicsné Dömölkí Lídia olimpiai bajnok vívót köszöntjük 87. éves születésnapján-néhány sporttársa segítségével. Az év sportolójával és edzőjével vagyis Kozák Luca gátfutóval és Suba Lászlóval beszélget Horváth Zoltán. Szerkesztő: Nagy Imre
16:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb közéleti műsorok
Dsida Jenő lázasan keresett válaszokat a lét és nemlét alapkérdéseire. A derűt, a szenvedést, az életet és a halált keresztényi egységben látta, mely nem egyszerű és nem könnyű vállalás főképp azoknak nem, akiknek bőven kijut a megpróbáltatásból. Lisztóczky László irodalomtörténész a vendégünk. Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
17:30
egyéb műsorok
Sztankó Attila műsora "Tartsd meg Isten Szentatyánkat..." A pápai himnuszról elmélkedik Sztankó Attila. Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Rákellenes világnap február 4. - Programok, szűrések az ország négy nagyvárosában Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
- Esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában – ez volt a központi témája a február 4-én hazánkban is megtartott idei rákellenes világnapnak. - Hogyan lehet megelőzni az alsó végtagi érszűkületet, milyen tünetekre célszerű odafigyelni? A daganatos betegségek megelőzhetőségére, a szűrővizsgálatok fontosságára, az egészséges életmódra, konkrét kockázatcsökkentő tényezőkre hívták fel a figyelmet illetve egy magyar nyelvű, ingyenes, online tananyag bemutatására is sor került az idei rákellenes világnap kapcsán. A héten zajló eseményt négy hazai nagyvárosban a Magyar Orvostan hallgatók Szövetsége is segíti.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Aradi-Beöthy Péter
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom ifj. Gaál Mózes: Mildi meséi Felolvassa: Pápai Erika Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (18/16.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Gróf Galántai Fekete János életéről és lírájáról Szerkesztő: Kövér Tamás
Mária Terézia császár- és királynő korszakát még a tankönyvek is - kissé gúnyorosan - a népes családok említésével írják le. Irodalomtörténetileg ez a nemesi testőrség költőinek korszaka. Szerelmi lírájuk okán persze a pajzánkodás is megjelenik - személyes életükben épp úgy, mint abban, amit írnak. (Ez nyilván érdekelni fogja a mai fiatalokat is.) Gróf Galántai Fekete János, a katonaságnál tábornoki címig, a közéletben a politikai vezető szerepig, a kultúrában Voltaire barátságáig jutott - miként azt most emlékezetes jubileumán meg is írták. Példázata - egészen maga szerzette sírfeliratáig terjedően - segítheti annak a korszaknak megértését - éppúgy, mint a mai jelenségek forrásvidékének megismerését is. Adjuk tovább a fiataloknak is...
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Horváth Pál olvassa fel írását Kalocsa kardforgató érseke
20:27
aktuális és hírműsorok
20:30
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Don Juan a Nemzetiben (Alekszandar Popovszki) | Az almafa virága premier + Frici és Aranka (Sütő András) | Kultúrmustra (Kortárs 2023/2) Szerkesztő: Egri Bálint Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A mai Akvarellben: - felhívjuk a figyelmüket Az almafa virága című magyar-vietnami koprodukcióban született film e heti bemutatójára a film egyik főszereplőjével, Sütő Andrással, valamint szóba kerül a Frici és Aranka című film is, melyben szintén játszik; - ajánljuk a Nemzeti Színház Don Juan című előadását, a macedón Alekszandar Popovszki rendezővel; - a két téma között pedig ismét jelentkezünk folyóiratokat szemléző rovatunkkal, azaz a Kultúrmustrával, melyben ezúttal a Kortárs folyóirat februári lapszámával foglalkozunk. Fotó: Eöri Szabó Zsolt (Nemzeti Színház)
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
egyéb műsorok
Limpár Imre klinikai szakpszichológus A lélek igazságai című könyve kapcsán Szerkesztő: Gerbei Anita
Limpár Imre klinikai szakpszichológusal beszélgetünk A lélek igazságai című könyve kapcsán az önismeret valós útjairól. 1. rész Képen: Limpár Imre (Fotó: Veres Ádám)
21:30
21:50
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb közéleti műsorok
Dsida Jenő lázasan keresett válaszokat a lét és nemlét alapkérdéseire. A derűt, a szenvedést, az életet és a halált keresztényi egységben látta, mely nem egyszerű és nem könnyű vállalás főképp azoknak nem, akiknek bőven kijut a megpróbáltatásból. Lisztóczky László irodalomtörténész a vendégünk. Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
22:30
egyéb műsorok
Sztankó Attila műsora "Tartsd meg Isten Szentatyánkat..." A pápai himnuszról elmélkedik Sztankó Attila. Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
23:00
irodalmi és versműsorok
Édes Anna Kosztolányi Dezső regényéből Nagy-Kálózy Eszter olvas fel. Készítette: Gera Csilla, Bögös Henriette és E. Román Kata (20/11.)
23:30
zenei műsorok
Wagner évforduló Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1883. február 13-án hunyt el Richard Wagner német operaszerző. Mai összállításunkban a Tannhäuser nyitányt és a Walkürök lovaglását hallgatjuk meg.