Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Áprily Lajos versét a szerző előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
A mennyország benned kezdődik. Anselm Grün könyvéből Hegyesi Andrea olvas fel.
0:30
irodalmi és versműsorok
Kutyafülűek. Varga Domokos novelláskötetéből Dunai Tamás olvas fel. Hangmérnök: Horváth János. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Szerkesztő: E. Román Kata. Rendező: Sárospataki Zsuzsanna. (13/2.)
1:00
aktuális és hírműsorok
1:04
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta A Fény - Hager Ritta textiljeiben, Kárpáti Tamás festményein és Morelli Edit tűzzomácaiban- válogatás a 2014-ben elhangzott beszélgetésekből. A szerkesztő: Zanati Zsófia.
1:30
egyéb közéleti műsorok
A médiavilág erkölcséről szerkesztő: Kövér Tamás
2:00
portré- és riportműsorok
Htéletünk krónikája szerkesztő: Zimányi Ágnes
Krisztus születésével teljesült az emberiség nagy vágya: közénk jött a szabadító Isten - mondta Erdő Péter bíboros a budapesti piarista kápolnában, a hallássérülteknek bemutatott szentmisében. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök december 28-án ünnepli a születésnapját. A 75 éves főpásztor visszaemlékezik az elmúlt ünnepekre és egyházmegyéje eseményeire. A megszentelt élet éve jó alkalom arra, hogy az ember végiggondolja a hivatását - mondja Hofher József jezsuita szerzetes, akivel a megszentelt életről és Miskolcon végzett szolgálatáról is beszélgetünk.
3:00
aktuális és hírműsorok
3:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

4:30
aktuális és hírműsorok
szerkesztő: Nagy Imre Hosszú Katinka és Borkai Zsolt a Sportcsillagok Gáláján 14. Real Team Kupa futballtorna Debrecenben
Hosszú Katinka és Borkai Zsolt a Sportcsillagok Gáláján. A MOB elnöke Borkai Zsolt az év legjobbjain kívül a budapesti olimpiai rendezés esélyeiről is beszélt rádiónknak. Fábián István kollégánk az Óceáni világkupára siető Hosszú Katinkát (képünkön) is mikrofon elé kérte. A 14.Real Team Kupa futballtorna Debrecenben szombaton kezdődött és kedden este dec- 30-án zárul a debreceni Hódos Imre sportcsarnokban, melyre rekordszámú 36 együttes nevezett az ország minden részéből. Hangképes összeállításunkban többek között a főszervező valamint az MTK fiataljaira épülő gárda vezetője szólal meg, az is kiderül hogy Zsombi csak egy van--azaz továbbra is népszerű a Loki kilencszeres válogatott labdarúgója Kerekes Zsombor. Azt is megtudhatják hogy a DVSC - első csapatában az őszi bajnokságban bemutatkozott Bereczki Dániel (képünkön) édesapja lelkész, aki a foci világában is otthon van, sőt mostanra már Dániel édesanyja és kedvese Betti is természetesen állandó szurkolója a Lokinak.
5:00
aktuális és hírműsorok
5:30
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:01
vallási műsorok
isten szolgája; Hám János. Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Anselm Grün: Mit tegyek? Válaszok az élet kérdéseire című könyvéből Poór Tünde olvas fel
6:30
aktuális és hírműsorok
6:48
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve-plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
7:50
ismeretterjesztő műsorok
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Díjat adtak át a színházi háttérszakma kiemelkedő képviselőinek
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból szerkesztő: Gulyás Lóránt
8:23
aktuális és hírműsorok
8:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle
8:42
aktuális és hírműsorok
szerkesztő: Kozák Annamária Természetközeli gazdálkodás a néprajztudós szemével
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú A kárpátaljai magyarság képviselete az Európai Parlamentben
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta szerkesztő: Gőbel Ágoston
- "A mi generációnkkal nem történt semmi. Készen kaptuk a szabadságot, a békét, a végtelen mennyiségű fogyasztói és politikai döntés lehetőségét, az 1990-es éveket. Nem mi határoztuk meg, az határozott meg minket." Dobos Csabával, a Kilencvenizmus című riportkönyv egyik szerzőjével beszélgettünk. - Miyazaki Hayao Szél támad című filmjéről egyik júliusi műsorunkban számoltunk be. A nagysikerű animációs alkotás most különleges formában, filmkönyvként is napvilágot látott a bookline.hu jóvoltából, The art of the wind rises címmel. Vázlatok, karakterrajzok, háttértörténetek és megannyi érdekesség közel 300 oldalon keresztül. Dobay Ádámmal, a Szél támad fordítójával beszélgettünk.
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Nevelési kérdések szerkesztő: Varga Edit,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
egyéb közéleti műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
irodalom gyerekeknek. E. T. A. Hoffmann: Diótörő. Felolvassa Gubás Gabi. Hangmérnök: Kornides Tamás. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rádióra alkalmazta és rendezte: Varga Andrea. (5/2.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
egyéb műsorok
Teljességre hangolva
11:30
zenei műsorok
melódia és ritmus szerkesztő: Csiba Lajos
Az előadók: Majsai Gábor, a Stúdió 11, Hot Jazz Band, Orosz Zoltán (harmonika) és együttese, Budapest Bár, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, Hofi Géza, valamint a Karl Schmidt Big Band.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép műsorvezető: Magyar Kornél
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb közéleti műsorok
Föld, víz, levegő szerkesztő: Lengyel Ákos
13:30
irodalmi és versműsorok
Kuncz Aladár: Egy márványdarab Fölolvassa Dunai Tamás. Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa, rendezte E. Román Kata. (2/2.)
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
zenei műsorok
Balogh Tibor műsora
Ma Varga János, Jim Hall és Gyárfás István felvételei forognak.
15:30
aktuális és hírműsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Magyar tudósok, magyar feltalálók szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin
16:30
zenei műsorok
szerkesztő: Bogdáni József Rocklemezeket bemutató sorozatunkban az Illés együttes legnagyobb slágereiből válogattunk, hiszen a legendás zenekar most ünnepli az 50. születésnapját.
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
közéleti beszélgetések felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről és történéseiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget 2. Vendégünk Kabai Erzsi fazekas népi iparművész, akinek "Süssünk-főzzünk" című kiállítása január 9-ig tekinthető meg a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum időszaki kiállítótermében. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Nevelési kérdések szerkesztő: Varga Edit,a zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
18:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
irodalom gyerekeknek. E. T. A. Hoffmann: Diótörő. Felolvassa Gubás Gabi. Hangmérnök: Kornides Tamás. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rádióra alkalmazta és rendezte: Varga Andrea. (5/2.)
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szabó András műsora
Balassi Bálint: Kegyelmes Isten
19:45
aktuális és hírműsorok
19:50
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Szikora József olvassa fel írását
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
egyéb műsorok
testvéregyházaink életéből
20:30
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta szerkesztő: Gőbel Ágoston
- "A mi generációnkkal nem történt semmi. Készen kaptuk a szabadságot, a békét, a végtelen mennyiségű fogyasztói és politikai döntés lehetőségét, az 1990-es éveket. Nem mi határoztuk meg, az határozott meg minket." Dobos Csabával, a Kilencvenizmus című riportkönyv egyik szerzőjével beszélgettünk. - Miyazaki Hayao Szél támad című filmjéről egyik júliusi műsorunkban számoltunk be. A nagysikerű animációs alkotás most különleges formában, filmkönyvként is napvilágot látott a bookline.hu jóvoltából, The art of the wind rises címmel. Vázlatok, karakterrajzok, háttértörténetek és megannyi érdekesség közel 300 oldalon keresztül. Dobay Ádámmal, a Szél támad fordítójával beszélgettünk.
21:00
aktuális és hírműsorok
21:30
irodalmi és versműsorok
Kuncz Aladár: Egy márványdarab Fölolvassa Dunai Tamás. Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa, rendezte E. Román Kata. (2/2.)
22:00
22:20
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
portré- és riportműsorok
közéleti beszélgetések felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről és történéseiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget 2. Vendégünk Kabai Erzsi fazekas népi iparművész, akinek "Süssünk-főzzünk" című kiállítása január 9-ig tekinthető meg a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum időszaki kiállítótermében. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
23:30
zenei műsorok
szerkesztő: Marton Árpád
1-6. Kedves Hallgatóink! Legfőbb ideje, hogy a meghitt téli ünnepek közepette tegyünk egy kis sétát a szabadban a Zenei Kincsestár félórája során. A friss levegőről a fiatal Mozart gondoskodik, aki 1776 júliusában, nővére nevenapjára komponálta a Nannerl-szeptettként ismeretes, 251-es Köchel-számú, D-dúr divertimentót. Az oboára, két kürtre, két hegedűre, brácsára és bőgőre szerzett, hattételes alkotás könnyed, akár egy francia komédia - talán ezért is, hogy zárótételéül Mozart franciás indulót szerzett. A Zefiro együttes élén Alfredo Bernardini. 7. A Nannerl-szeptett után következzék Mozart szeleburdi operanyitánya a Szöketés a szerájból kezdetéről. A Collegium Aureum élén Franz Josef Meier.