Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Szép Ernő Gyermekjáték című versét Borbély T. András előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
A mennyország benned kezdődik. Anselm Grün könyvéből Zanati Zsófia olvas fel.
0:30
irodalmi és versműsorok
Vajda János: Egy honvéd naplójából Felolvassa: Kaszás Gergő Szigethy Gábor bevezetőjét Mécs Károly olvassa fel. (7/1.)
Hangmérnök: Varga Károly és Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
1:00
aktuális és hírműsorok
1:04
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta szerkesztő: Gőbel Ágoston
Advent, a várakozás ideje. S hogy mire várakozunk? Talán pontosabb lenne a "kire" kérdés. Jézus születésének napja közeleg, melyre főként lelkiekben szeretnénk felkészülni. Ebben kívánunk segítséget nyújtani a mai Akvarellben. A Pesti Vigadó dísztermébe invitáljuk Önöket december tizenharmadikára, este hét órára. Különleges koncert lesz ott, melyről az Eucharist együttes két tagja, Gável András és a Szendrey-Karper László-díjjal kitüntetett gitárművész, Gável Gellért beszélnek.
1:30
egyéb közéleti műsorok
Föld, víz, levegő szerkesztő: Lengyel Ákos A csornai premontreiek díszudvara
2:00
portré- és riportműsorok
közéleti beszélgetések felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Az eddigieknél is erősebb központosításra lehet számítani az egészségügyben. Újraszervezik a kórházak gazdálkodását, orvosi életpályamodellt vezetnek be és átalakítják az alapellátást is. Poller Imre onkológussal, egészségügyi tanácsadóval és Balaton Péterrel, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége főtitkárával Pécsi Krisztina beszélget. 2. A Záborszky Kálmán által vezetett Zuglói Szent István Zeneházban novemberben tíz nap alatt 18 alkalommal több mint 5000 (10 és 18 év közötti) zuglói diáknak tartottak előadást Beethoven és Magyarország kapcsolatáról a Magyar Örökség-díjas Szent István Király Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Vendégünk Solymosi Tari Emőke zenetörténész, az előadások szerkesztője és műsorvezetője (képünkön), akivel Sallai Éva beszélget.
3:00
aktuális és hírműsorok
3:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

4:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin A gyerekek első látogatása a fogorvosnál szerkesztő: Varga Edit
5:00
zenei műsorok
melódia és ritmus szerkesztő: Csiba Lajos
Az előadók: James Last ének és zenekara, Delhussa Johnny, Mága Zoltán (hegedű), Csondor Kata, Chris Rea, Szekeres Tamás (gitár), az Új Bojtorján, valamint a Black More´s Night.
5:30
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:01
vallási műsorok
Xavéri Szent Ferenc jezsuita szerzetes, áldozópap. Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Anselm Grün: Mit tegyek? Válaszok az élet kérdéseire című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel
6:30
aktuális és hírműsorok
6:48
publicisztika
Kipke Tamás olvassa fel írását
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve-plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
7:50
ismeretterjesztő műsorok
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Szentföldi zarándoklaton
8:17
egyéb műsorok
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
8:23
aktuális és hírműsorok
8:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle
8:42
ismeretterjesztő műsorok
a tudomány pillanatai Új helyen a MTA Duna-kutató Intézete.
Dr. Báldi András főigazgatóval az intézmény Karolina úti épületében jelen és a jövőbeni tervekről, a kutatási területek bővíthetőségéről beszélgetünk.
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú Ostromnapló - szerzetesek a halálkatlanban
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta szerkesztő: Molnár Zsuzsanna
A szecesszió mesterei című kiállítást járjuk körbe az Iparművészeti Múzeumban. (Kép forrása: www.imm.hu)
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin szerkesztő: Kozák Annamária Megmentők és megmentettek - interaktív multimédiás oktatási program
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
ismeretterjesztő műsorok
Magyar tudósok, magyar feltalálók szerkesztő: Sárospataki Horváth Katalin
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
irodalom gyerekeknek Leszkai András: Moha bácsi meséi - Hőstettek. Felolvassa: Szabó Gyula. A műsort Varga Károly, Sárospataki Zsuzsanna és Tar Éva készítette.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
egyéb műsorok
Testvéregyházaink életéből. Szerkesztő: Poór Tünde.
"A béke gondolata Ábrahám örököseinél"- címmel konferenciát rendeztek a zsidó, a keresztény és az iszlámvallás képviselőinek. A Bibliai Ismeretterjesztő Társulat Egyesület november végén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Dávid Királyra vezethető vissza a 24 órás dicsőítés és ima, mely felemeli Isten népét. Kivégzés fenyegeti az iszlámról kereszténységre tért lelkészt. A CSI többször követelte Behnam Irani szabadon engedését. Végül híreink következnek.
11:30
zenei műsorok
Kvartettmuzsika - magyar vonósnégyesekkel Szerkesztő: Magyar Kornél (Haydn, Debussy)
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép műsorvezető: Boros Attila
12:45
zenei műsorok
táncházi muzsika
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb közéleti műsorok
Versenyképes-e a Jó Pásztor? Nehémiás példája 2. A stúdióban: Kolossváry Judit vezetési tanácsadó és dr. Pulay Gyula vezetéstudományi szakember. Szerk-mv: Mezei Károly
13:30
irodalmi és versműsorok
Özvegy és leánya Kemény Zsigmond regényének rádióváltozata Felolvassa: Papp János Közreműködik: Tóth Auguszta és Földes Eszter (28/28.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna Felelős szerkesztő: E. Román Kata
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
zenei műsorok
Balogh Tibor műsora
Mai vendég a világhírű Djabe zenekar gitárosa, vezetője, Égerházi Attila.
15:30
aktuális és hírműsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Fényszóró szerkesztő: Sályi András
Forradalom az autóiparban? Itt az első szériában készülő üzemanyagcellás autó. Hidrogénhajtással. Hogyan vegyek használt autót? Kiben bizzak? Vagy inkább kiben ne? Igen, így egyszerűbb a válasz. Autóbemutató - egy japán kombi.
16:30
zenei műsorok
Koncz Zsuzsa felvételeiből válogat a műsor szerkesztője: Máry Szabó Eszter.
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
közéleti beszélgetések szerkesztő: Sályi András felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
I/ A mai modern világban minden embernek vannak jogai. Aki égbekiáltó bűnt követ el, az is a jogaira hivatkozik a bíróságon. Számtalan hivatal mást se tesz, csak azzal foglalkozik, hogy a jogok érvényesülnek-e. Az egyik ilyen hivatal az "Oktatási jogok biztosának hivatala". Ahol többek között azt is vizsgálják, hogyan érvényesülnek a diákok és a tanárok jogai az iskolában. Mi most ez utóbbira vagyunk kíváncsiak. Milyen jogai vannak a tanároknak, akiket gyakran szoktak a "nemzet napszámosai" elnevezéssel illetni. Márpedig a napszámos nem a jogairól híres. De ha az eddigi fejtegetés igaz, akkor hogyan akarunk modern gazdaságot építeni? Mert minden gazdasági elemzés azzal kezdődik, hogy az oktatási rendszer színvonalát kell emelni. Műsorunk vendéga Aáry-Tamás Lajos, az Oktatási jogok biztosa. II/ Sokszor tűnik úgy, mintha Európa - a fejlett nyugat - nem egészen értené a magyar mentalitást, a magyar gondolkodásmódot. Nézzenek csak bele a nyugat-európai televíziók hírműsoraiba, a web lapokba, vagy beszélgessenek német, holland, vagy francia emberekkel. Vajon ez a jelenség csak néhány éve figyelhető meg (ha tényleg igaz), vagy régebbi gyökerei lehetnek. Erről lesz szó Stefano Bottoni olasz történésszel, akinek azért magyar kötődései is vannak.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin szerkesztő: Kozák Annamária Megmentők és megmentettek - interaktív multimédiás oktatási program
18:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
irodalom gyerekeknek Leszkai András: Moha bácsi meséi - Hőstettek. Felolvassa: Szabó Gyula. A műsort Varga Károly, Sárospataki Zsuzsanna és Tar Éva készítette.
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Mihályi Anikó műsora
József Attila:József Attila című verse
19:45
aktuális és hírműsorok
19:50
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Kipke Tamás olvassa fel írását
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
egyéb műsorok
Tükörkép Belesimulni Isten tenyerébe. A szenvedés is lehet áldás. Molnár Rita vallomása. Szerkesztő: Kékesi Enikő, zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
20:30
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta szerkesztő: Molnár Zsuzsanna
A szecesszió mesterei című kiállítást járjuk körbe az Iparművészeti Múzeumban. (Kép forrása: www.imm.hu)
21:00
aktuális és hírműsorok
21:30
irodalmi és versműsorok
Özvegy és leánya Kemény Zsigmond regényének rádióváltozata Felolvassa: Papp János Közreműködik: Tóth Auguszta és Földes Eszter (28/28.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg-rendező: Sárospataki Zsuzsanna Felelős szerkesztő: E. Román Kata
22:00
22:20
vallási műsorok
felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
portré- és riportműsorok
közéleti beszélgetések szerkesztő: Sályi András felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
I/ A mai modern világban minden embernek vannak jogai. Aki égbekiáltó bűnt követ el, az is a jogaira hivatkozik a bíróságon. Számtalan hivatal mást se tesz, csak azzal foglalkozik, hogy a jogok érvényesülnek-e. Az egyik ilyen hivatal az "Oktatási jogok biztosának hivatala". Ahol többek között azt is vizsgálják, hogyan érvényesülnek a diákok és a tanárok jogai az iskolában. Mi most ez utóbbira vagyunk kíváncsiak. Milyen jogai vannak a tanároknak, akiket gyakran szoktak a "nemzet napszámosai" elnevezéssel illetni. Márpedig a napszámos nem a jogairól híres. De ha az eddigi fejtegetés igaz, akkor hogyan akarunk modern gazdaságot építeni? Mert minden gazdasági elemzés azzal kezdődik, hogy az oktatási rendszer színvonalát kell emelni. Műsorunk vendéga Aáry-Tamás Lajos, az Oktatási jogok biztosa. II/ Sokszor tűnik úgy, mintha Európa - a fejlett nyugat - nem egészen értené a magyar mentalitást, a magyar gondolkodásmódot. Nézzenek csak bele a nyugat-európai televíziók hírműsoraiba, a web lapokba, vagy beszélgessenek német, holland, vagy francia emberekkel. Vajon ez a jelenség csak néhány éve figyelhető meg (ha tényleg igaz), vagy régebbi gyökerei lehetnek. Erről lesz szó Stefano Bottoni olasz történésszel, akinek azért magyar kötődései is vannak.
23:30
zenei műsorok
szerkesztő: Marton Árpád
1-10. A Zenei Kincsestárban egy összeforrott páros: Johann Sebastian Bach és Glenn Gould kínál lelki feltöltődést az Angol szvitekkel. A hat, Köthenben illetve Weimarban szerzett szvit nevével ellentétben éppenséggel a francia szvitmuzsika formanyelvének bravúros átültetése a bachi géniusz saját talajára. A táncformák változatos és bonyolult többszólamú mátrix szerint szövődnek - és szövődnek egésszé. Glenn Gould a 806-os jegyzékszámú 1., A-dúr szvitet játssza 1973-ban rögzített lemezén. 11. Az 1., A-dúr Angol szvit után most a Prelude szólal meg a 2., a-moll szvitből.