Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Menj, de többé ne vétkezzél
Talán van már 38 éve is, amikor három srácot védtünk kollegáimmal, akik jól berúgva a budai várban, a Bástyasétányon két gázlámpának csúzlival kilőtték az égőit. Annak rendje s módja szerint a rendőrség megcsípte őket és az ügyészség az összes addig kiégett lámpa tönkre tétele miatt vádat emelt ellenük. Emlékeim szerint tizenöt lámpa miatt s a magyar bíróság annak rendje és módja szerint mind a tizenöt miatt elítélte őket, hiába igazoltuk az ellenkezőjét. Azt hiszem ez volt az utolsó csepp a pohárban, amikor azt mondtam, én tovább büntetőjoggal nem foglalkozom. Ilyen és hasonló méltánytalanság okán nem vagyok hajlandó védőügyvédként asszisztálni a büntető eljárásokhoz.
Úgy tűnik a kommunista igazságszolgáltatás kimúltával nem múlt ki az igazságtalanság. Ezt az utóbbi időben akkor éreztem igazán, amikor kormányunk megalkotta az úgynevezett Három csapás törvényt.
Eszerint, ha valaki egy játékpisztollyal rablást követ el, és ennek során még két kényszerítést is a terhére rónak, valamint mindezt egy eljárás keretében bírálják el, automatikusan életfogytiglant kap. Az állampolgári jogok biztosa is az Alkotmánybírósághoz fordult és szélsőséges esetként megemlítette azt, hogy ha valaki megöl három embert, nem kap automatikusan életfogytiglant. Három jelentéktelen tárgyi súlyú személy elleni erőszak automatikusan életfogytiglani börtönt jelent. Ez nem csak büntetőjogi non sense, de ellentmond az igazságosságnak is. Ráadásul a bírónak nem ad mérlegelést, ez esetben a bíró csak gép, aki a bedobott tényállásra kidobja a törvény által előírt ítéletet. Magyarul csak egy báb. Ez demokráciában megengedhetetlen. Félreértés ne essék, én éppen úgy, mint más józan ember megbüntetendőnek vélem ezeket az erőszakokat, de tárgyi súlyuknak megfelelő mértékben.
Most jött aztán a java. A múlt héten az Emberi Jogok Strasbourgi Európai Bírósága kimondta embertelen és megalázó bánásmódnak minősül, hogy a tényleges életfogytiglani büntetésre elítélteknek esélyük sincs a szabadulásra. Egy nem tényleges, de életfogytiglanra ítéltnél 25-30-40 év múlva megvizsgálhatja a bíróság megváltozott-e az elítélt, alkalmas-e a társadalomba való beilleszkedésre rendkívüli súlyú büntetése esetén is. Az elítéltnek van reménye a változásra, bízhat egy kedvező döntésben, ha jól viselkedik, ha élete szomorú korszakát lezárva képes a beilleszkedésre, magyarul, ha megbánja bűnét és azt jóvá akarja tenni, vagy megpróbál úgy élni, ahogy korábban nem akart. Emberségesen. A TÉSZ (Tényleges Életfogytiglani Szabadságvesztés) mindezt kizárja, nincs remény, csak reménytelenség.
Kormányunk, miniszterelnökünk és az őket kedvelő média felháborodottan utasította vissza a bíróság ítéletét, beleértve egyik pártunk európai mandátumra kandidáló jelöltjét, akinek fiát korábban egy gyilkos megölte. Az apa azt mondta: - Akkor jöjjön ki a gyilkos a börtönből, amikor az ő fia a temetőből. Ezt az apát megértem, de miniszterelnökünket és keresztény értékeket követni vágyó kormányunkat és médiumainkat már nem.
Nem csak azért, mert a krisztusi tanítás szerint a három legalapvetőbb erény a hit, a remény és a szeretet, és aki a reményt elveszi, (nem csak teológiai értelemben), az nem krisztusi. De keresztény politikát csak az tud képviselni, aki ismeri a legfőbb keresztény erényeket, a szeretetet és a megbocsátást. Mit mond Máté 5, 43-45?
43Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. 44Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! 45Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.
Tudom, ma népszerű dolog engedni a nép szavának és fogat fogért elv alapján nyilatkozni, de a politikusnak nem az a dolga, hogy a nép hangulatát meglovagolja, hanem, hogy a vezetetteket keresztény gondolkodásra késztesse.
Ha mi nem bízunk az isteni kegyelemben, abban, hogy nem pár hónap, de 25-30 év alatt sem változhat meg a legrosszabb ember is, akkor mit sem ér a kereszténységünk. Miért gondoljuk, hogy nem változhat meg valaki egy-két évtized alatt? Miért gondoljuk, hogy aki élete felét börtönben tölti megbűnhődve szörnyű vétkéért, annak már sosem lehet megbocsátani, még akkor sem, ha méltó lenne rá. Miért vesszük el a szeretet mellett a reményt is e szerencsétlenektől. S elvesszük tőlük a hitet a változásban.
Mit mondott Krisztus a bűnösnek: Menj, de többé ne vétkezzél. Krisztusiak vagyunk, ha kizárjuk a megbocsátást?
De jó lenne, ha egyszer végre nem csak szavakban lennénk keresztények!
