Mit tettek a ferencesek a vészkorszakban az üldözöttekért? A holokauszt éve alkalmából Kálmán Peregrin egyháztörténészt kérdezi a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Király Csaba, Cseke Péter,Szervátiusz Tibor és Szervátiusz Klára, dr.Borostyánkői Mátyás (a képen),és Szervátiusz Jenő önarcképe
Budán, a Csalán utcában idillikus környezetben található a Bartók Emlékház, amelyben 12 éven át Szirányi János látta el az igazgatói teendőket. Idén március elsejétől Király Csaba Liszt-díjas zongora- és orgonaművész az új igazgató. A muzsikus házigazda Bartók-zongorajátéka fogadta az újságírókat. Interjú KIRÁLY CSABÁVAL.
A hagyományokhoz hűen felújított patinás Mátyás Pincében megtudtuk, milyen izgalmas programokkal készülnek a 110. évforduló megünneplésére. Jelen volt a sajtótájékoztatón az alapító unokája, DR. BOROSTYÁNKŐI MÁTYÁS. Emlékkiállítás nyílt Kecskeméten Szervátiusz Jenő szobrászművész 110. évfordulója tiszteletére. Interjú SZERVÁTIUSZ TIBOR szobrászművésszel és a kiállítást rendező SZERVÁTIUSZ KLÁRÁVAL.
Ugyancsak Kecskemétről, a Katona József Színház igazgatójától, CSEKE PÉTERTŐL hallottuk a jó hírt, hogy idén is előadják az Újvilág Passiót a város gyönyörű Arborétumában.
Richard Strauss születésének 150. évfordulója tiszteletére a világon is egyedülálló programsorozatot tűzött műsorára a Magyar Állami Operaház. Május 25-től június 11-éig a szerző hat operáját játsszák nemzetközi hírű vendégénekesek és világhírű karmesterek közreműködésével. Az Opera vezetése 2011 szeptemberében fogalmazta meg célként, hogy a 2014-es Májusünnep mint tematikus sorozat a Strauss-jubileum köré szerveződjék, és ekkorra teljesedjen ki a dalszínház Strauss-repertoárja, amelynek két, több éves produkciója - a pazar látványvilágú, Szikora János által színre vitt Salome és az emblematikus, Kovalik rendezte Elektra - mellé három új előadás érkezett az utóbbi években. Május 25-én Az árnyék nélküli asszony magyarországi bemutatójával lesz teljes a Strauss-nagyoperák sora, és e premierrel veszi kezdetét a Strauss150 Fesztivál.
a lehetőségek magazinja
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.
Látássérült Mentor-szülő Hálózat
Egy gyermek érkezése korábban nem ismert feladatok elé állítja a friss édesanyát, édesapát. Még inkább így van, ha látássérült a szülő, a kisbaba, vagy épp mindkettejük.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete támogató segítségnek, közösségnek hozta létre a Látássérült Mentor-szülő Hálózatot.
szerkesztő: Tallián Hedvig
Nagy Tokaji Borárverés és meghívó a Kárpátmedencei Borászok Találkozójára
Megszületett Magyarország legértékesebb száraz bora a Nagy Tokaji Borárverésen, összefoglaló a történelmi eseményről. Megszólal: Farkas Géza, Forczek Ákos, Mészáros Gabriella, Winkler Nóra, Gelencsér Ferenc és felesége, valamint Szepsy István
Meghívó a kárpátmedencei Borászok és Zenészek 9. Találkozójára, aki a meghívót átadja Bakonyi Viktor
egészségügyi magazin. Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Savas ételek, italok fogyasztása és a fogzománc kopás - Dr. Gera Istvánnal a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnökével beszélgetünk.
" Az Ötpacsirta utczától a Gólya utczáig" - a Bókay-klinika 175 éve című könyvéről, a szerzőt Dr: Tulassay Tivadart kérdezzük.
újdonságok, régiségek, különlegességek, aktualitások, művészek és művek - villanófényben
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora
Vendég: Vidnyánszky Attila
Hosszú hetek egyeztetései után kerül sor erre az élő stúdióbeszélgetésre. Nem csoda, hiszen a kiváló rendező igen sok területen aktív, rengeteget dolgozik, konferenciát, vendégjátékokat szervez - és már összegezhető: új és vonzó irányba viszi a Nemzeti Színház műsorát, előadásainak szellemét.
Vidnyánszkynak opera-, operett és más hasonló fogantatású zenei rendezéseiről is természetesen szó lesz műsorunkban..
szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Daniel Speer: Musikalsch-Türckischer Eulenspiegel (1688)
A Simplicissimus Kamaraegyüttes 2014. január 30-án elhangzott hangversenye az Óbudai Társaskörben.
Közreműködik:
Vizeli Máté - hangversenymester, Vizeli Balázs,
Németh Zsombor - művészeti vezető, Kiss Enikő - hegedű,
Kabdebó Noémi, Virág Benedek - brácsa,
Nagy Réka - viola da gamba, Virág Mátyás - gordonka,
Király Tamás - háromhúros bőgő, Reményi Árpád - lant,
Szlama László, koboz, citera, Egervári Mátyás - cimbalom,
Fehér Nóra, Harmath Dénes - csembaló
Józsa Botond - ének (tenor)
az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora
szerkesztő: Cs.Nagy Tamás
A 15. alkalommal megrendezett Musica Sacra Civitatis kórushangversenyről a szervező, Raduj Klára számol be
(Budapest II. kerületének önkormányzata minden évben meghívja a kerület egyházi kórusait, hogy mutatkozzanak be szép énekükkel és közösségükkel a templomok falain kívül is.)
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Ízelítő adásunk tartalmából:
Védekezés az árvíz ellen.
Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Magas a kórházak adóssága.
Új iskolaépület Szombathelyen.
Testvércsalád Mozgalom.
Katasztrófavédelem Kárpátalján.
Európai Piknik.