közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
I.
Vendégünk Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke.
II. A víz, mint a környezetgazdálkodás egyik kiindulópontja. Mindezt az Az Egyház és Társadalom Lehet-e? Fóruma részeként rendezik. Ehhez kapcsolódik a mai műsor, megpróbálva ráirányítani a figyelmet a problémára.
- Kik lehettek a Mária Terézia által alapított Szent István lovagrend tagjai 1774-ben és mit jelent a civil összefogással életre hívott mai Szent István lovagrend lovagjának lenni? - a Nemzeti Múzeum kiállítására szól mai első meghívónk.
- Gyerekoperával, 16 tagú rézfúvós bandával, balettel és újrafordított klasszikusdrámával érkezik Budapestre a Kecskeméti Katona József Színház. A vendégségben a Nemzetiben sorozat május 25-i előadásait is figyelmükbe ajánljuk.
- Végül egy Marczibányi téri népzenei gyerekprogramra hívjuk Önöket, ahol az Osztováta Együttes májusi dallamokat sző majd a közönséggel.
Anzix. Gyula város múltjával és tanyavilágával ismerkedünk Kovács Péter plébános és Steigervald József tanyamúzeum tulajdonos segítségével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
irodalom gyerekeknek. Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér. Felolvassa: Rudolf Péter. Hangmérnök: Urbán Péter és Horváth János. Zene: Laczó Zoltán Vince. Rendezte: E. Román Kata (22/18.)
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Jezsuita testvérek. II/1.rész. Vendég: Bikfalvi Géza.
Szerkesztő Soós Viktor, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Tovább bővülnek Budapest I. kerülete, vagyis a Budavár testvérvárosi kapcsolatai - a részletekről Nagy Gábor Tamás polgámester számol be
- Vendégünk lesz a március 15-én Kossuth díjjal kitüntetett Takács Klára operaénekesnő
- Koszta József műveinek gyűjteményes kiállítása Hódmezővásárhelyen - Szinyei Merse Anna művészettörténésszel, a tárlat főkurátorával beszélgetünk.