- Sárkányparipán vágtattam - Gróh Ilonával, a Ringató módszer kimunkálójával lapozzuk az új Ringató énekgyűjteményt.
- A zsoltártól a rózsaszín regényig - Fejezetek a magyar női művelődés történetéből. A Petőfi Irodalmi Múzeumban november végéig látható kiállítást akurátorral Papp Júlia művészettörténésszel mutatjuk be.
- A hatodik Nemzetközi Monotánc Fesztivál még három napon át tart a Bethlen Téri Közép-Európa Táncszínházban. Szögi Csabát a Közép - Európa táncszínház igazgatóját Varga Zsóka kérdezi.
Művek és művészek
1. Szerkesztő: Dvorszky Hedvig. Interjúalany: Bába Szilvia művelődéskutató
2. Szerkesztő: Jálics Kinga. Interjúalany: Péli Nagy Kata újságíró (képünkön)
A tengerentúlra kivándorolt magyarok egymást követő hullámairól, azok egykori és mai értelmezéseiről Bába Szilvia művelődéstörténésszel, a téma kutatójával beszélgetünk, egyebek mellett a Panoráma Világklub ez évi májusi rendezvényének apropójából./D.H./
Negyedszer indul útjára a Táncművészet, Magyarország legrégebbi táncszakmai folyóirata, amely a műfajt a lehető legszélesebb keretek közt követi nyomon. Műsorunkban bemutatjuk a lap főszerkesztőjét, Péli Nagy Katát. /J.K./
Közeleg a nyári szünet az iskolákban. Alig több mint egy hónap van hátra a tanévből. Az esztergomi ferences gimnázium bővelkedik a diákoknak szánt nyári programokban.
Az iskola egyik pedagógusát, Fejes Istvánt a gyerekekre leselkedő szünidei veszélyekről is kérdezte Szerdahelyi Csongor.
Közel 45 ezer gyermeknek biztosít táborozási lehetőséget idén az Erzsébet-tábor. Kétféle programot hirdetettek meg: általános, valamint tematikus táborokat.
Majthényi Lászlóval, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Főtitkárával Varga Zsóka beszélget.
kulturális paletta. Sütő Petre Rozália kollográfiái. Kányádi Sándor Kossuth díjas költő Elek apó kútjairól. Szigethy Gábor író Móser Zoltán fotóművész újabb köteteiről.Szerkesztő: Zanati Zsófia.
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Az egri egyházmegye a XVIII.sz. elején. Vendég:MIhalik Béla
Szerkesztő Soós Viktor, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
irodalom gyerekeknek. Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér. Felolvassa: Rudolf Péter. Hangmérnök: Urbán Péter és Horváth János. Zene: Laczó Zoltán Vince. Rendezte: E. Román Kata (22/14.)
Esztergomban az országos Mindszenty zarándoklat keretében a magyar főpásztorra emlékeztek, és imádkoztak boldoggá avatásáért. A szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be, a szentbeszédet ebben az esztendőben Udvardy György pécsi megyéspüspök mondta.
Az első engesztelő zarándoklatot 1946. május 5-én maga Mindszenty József bíboros vezette, akkor a Városmajorból Máriaremetére - erről Kovács Gergely történészt beszél.
Mindszenty bíboros alakja számomra a kőszikla - mondja Sztrilich Ágnes szociális testvér.
A katolikus egyházban, délben az Úrangyalát imádkozzuk. Húsvét és Pünkösd között pedig a Mennynek királynője kezdetű imádságot. Erről Füzes Ádám plébános beszél.
Babits Mihály verseit hallják a Misztrál együttes megzenésítésében és előadásában. A Misztrál együttes legújabb CD-jét mutatja be a műsor szerkesztője: Máry Szabó Eszter.
A Magyar Szentek Templomában beszélgetünk a kortárs templomépítészet aktuális kérdéseiről Katona Vilmos építészmérnökkel.
(Kép forrása: http://www.magyarszentek.piar.hu/)
közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
1. Születésnapi beszélgetés: 75 éve született Tringer László, a Semmelweis Egyetem professzora. A neves pszichiáterrel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Beszprémy Katalinnal, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének a vezetőjével arról beszélgetünk, hogyan segítheti egy hátrányos helyzetű térség, az ózdi kistérség kiútkeresését a barkó kézműves hagyományok felelevenítése. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva
irodalom gyerekeknek. Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér. Felolvassa: Rudolf Péter. Hangmérnök: Urbán Péter és Horváth János. Zene: Laczó Zoltán Vince. Rendezte: E. Román Kata (22/14.)
kulturális paletta. Sütő Petre Rozália kollográfiái. Kányádi Sándor Kossuth díjas költő Elek apó kútjairól. Szigethy Gábor író Móser Zoltán fotóművész újabb köteteiről.Szerkesztő: Zanati Zsófia.
közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
1. Születésnapi beszélgetés: 75 éve született Tringer László, a Semmelweis Egyetem professzora. A neves pszichiáterrel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Beszprémy Katalinnal, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének a vezetőjével arról beszélgetünk, hogyan segítheti egy hátrányos helyzetű térség, az ózdi kistérség kiútkeresését a barkó kézműves hagyományok felelevenítése. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva
1-3. A Zenei Kincsestár mai félóráját Rómában töltjük, az 1700-as évek első évtizedében. A város barokk aranykorát olyan nevek fémjelzik, mint a pompakedvelő és művészetpártoló Krisztina svéd királynő vagy Ottoboni és Pamphili bíboros. És a palotáik házimuzsikáját komponáló Arcangelo Corelli. Az 1714-ben, Amszterdamban megjelent opus 6-os, 12 concerto grosso közül következik most három: a 2., F-dúr, a 3., c-moll és a 9., F-dúr az Angol Koncert kamarazenekar felvételéről, Trevor Pinnock irányításával.