Rómában Ferenc pápa, április 27-én, az isteni irgalmasság ünnepén, szentté avatta Boldog II. János Pál és Boldog XXIII. János pápát, és elrendelte, hogy az egész egyházban odaadóan tiszteljék őket. Az eseményen milliók vettek részt. Ferenc pápával együtt misézett mintegy százötven bíboros, közöttük Erdő Péter magyar prímás is.
Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius jól ismeri Szent II. János Pál pápát, mert 2000-ben a most oltárra emelt pápa szentelte őt püspökké. Visszaemlékszik mindkét pápára.
A szentté avatási szentmise homíliájában Ferenc pápa azt mondta, hogy a két pápában megvolt a bátorság, hogy Krisztus sebeire tekintsenek. Hogy bátor emberek voltak, akik együttműködtek a Szentlélekkel. Így tettek sokan az ősegyházban is, ahol a javak testvéri megosztása volt jellemző. A hívek összetartottak és mindenüket megosztották egymással. Az ősegyház szociális gondoskodásáról Tarjányi Béla biblikus teológust hallják.
családi magazin. "Kampányok az olvasásért" - kerekasztal beszélgetés a Könyvfesztiválon. Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Milyen kreatív lehetőségei vannak a pedagógusoknak, könyvtárosoknak és egy közismert étteremlánc csapatának, hogy növeljék a gyermekek és közvetve családjuk olvasásélményeit?
Megvalósult és jól működő olvasás népszerűsítő kampányok, s azok hatásai.
Műsorunkban a budapesti nemzetközi könyvfesztiválra látogattunk.
Espressivo
szerkesztő: Laczó Zoltán Vince, munkatársa: Cs. Nagy Tamás
A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Az iskola történetéről és mai életéről Alföldyné Dobozi Eszter igazgatónőt kérdeztük.
Két szinódusra is készül a katolikus egyház. Ez év őszén a rendkívüli szinódus az evangelizáció alapján tárgyal a család helyzetéről. Jövőre pedig az emberből kiindulva közelíti meg a család lényegét.
A két szinódus kapcsán Bíró László családreferencs püspök mondja el gondolatatit.
A riporter Zimányi Ágnes.
szerkesztő: Kozák Annamária
Megjelent az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete legújabb jelentése. A kutatás szerint szinte biztos, hogy az emberi tevékenység hatására változik a klíma.
A vizsgálatok szerint az éghajlat természetes változékonysága csupán elenyésző százalékkal játszik szerepet a változásokban.
Mika János éghajlatkutatót Kozák Annamária kérdezi.
Kép: flickr.com/ Bert Kaufmann
A műsor tartalmából:
Átfogó rendszert működtet a független kiadók, a viszonteladók és a könyvvásárló közönség hasznára a Prospero Disztribúció.
18 éve Vác meghatározó kulturális rendezvényei a Credo Házban
szerkesztő: Nagy Imre Jótékonysági futás a magyar tannyelvű iskolákért. A hazai evezős évad ünnepélyes megnyitója.
A Rákóczi Szövetség Pécsi Tudományegyetemen működő szervezete vasárnap jótékonysági futást rendezett a magyar tannyelvű iskolákért. A rendezvényen befolyt nevezési díjakból támogatták a beiratkozási programot. A részletekről Barkóczi Csaba főszervezőt kérdeztük.
A hétvégén a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Magyar Evezős Szövetség és a Budapesti Evezős Szövetség rendezte a hazai evezős évad ünnepélyes megnyitóját. A kétnapos programban szerepelt a 24. gróf Széchenyi István Emlékverseny és a Fixüléses Tízevezős Egyetemi Országos Bajnokság is. Stúdió vendégeink a Magyar Evezős Szövetség vezetői: Dr,. Regényi Tamás elnök és Szlatényi György főtitkár számolt be a látványos sportversenyről.
irodalom gyerekeknek. Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér. Felolvassa: Rudolf Péter. Hangmérnök: Urbán Péter és Horváth János. Zene: Laczó Zoltán Vince. Rendezte: E. Román Kata (22/6.)
Az előadók:
Shannon együttes, Enya, Sarah Brightman és Andrea Bocelli, Szentpéteri Csilla-zongora, a Budapest Bar, Marót Viki és a Nova Kultúr Band, Majsai Gábor, valamint a Karl Schmidt Big Band
Illés-mese. Foci. A város megmentése. Öt, hat, hét.
Lázár Ervin írásaiból Lukács Sándor olvas föl.
Hangmérnök: Horváth János.
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta.
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna.
szerkesztő: Bogdáni József. Rockzenei sorozatunkban az Omega együttes, Éjszakai országút című korongjáról, valamint Bon Jovi, Have A Nice Day - Legyen jó napod! című albumáról válogatunk.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.
2. Vendégünk Hámori József Széchenyi-díjas akadémikus (képünkön), akinek munkássága jelentős az agy és az idegrendszer kutatása területén.Műsorunkban magyar anyanyelvünk és a kreativitás, a kutató szellem, a jobb agyfélteke fejlesztésének összefüggéseiről beszélgetünk. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (ism.)
irodalom gyerekeknek. Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér. Felolvassa: Rudolf Péter. Hangmérnök: Urbán Péter és Horváth János. Zene: Laczó Zoltán Vince. Rendezte: E. Román Kata (22/6.)
A katolikus kultúra követei
szerkesztő Zimányi Ágnes. Sztrilich Ágnes szociális testvérrel meditatív verseiről beszélgetünk.
Sose versnek szántam, ezek az Istennel való kapcsolatom megtestesülései, vallja Sztrilich Ágnes szociális testvér, akinek már több verseskötete is megjelent. A költészet számára nem irodalmi tett, hanem a Szentlélek ajándéka.
A műsor tartalmából:
Átfogó rendszert működtet a független kiadók, a viszonteladók és a könyvvásárló közönség hasznára a Prospero Disztribúció.
18 éve Vác meghatározó kulturális rendezvényei a Credo Házban
Illés-mese. Foci. A város megmentése. Öt, hat, hét.
Lázár Ervin írásaiból Lukács Sándor olvas föl.
Hangmérnök: Horváth János.
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta.
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna.
közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Tíz éve az Európai Unióban. Szűcs Tamással, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetőjével Pécsi Krisztina beszélget.
2. Vendégünk Hámori József Széchenyi-díjas akadémikus (képünkön), akinek munkássága jelentős az agy és az idegrendszer kutatása területén.Műsorunkban magyar anyanyelvünk és a kreativitás, a kutató szellem, a jobb agyfélteke fejlesztésének összefüggéseiről beszélgetünk. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (ism.)
1. A Zenei Kincsestárban folytatjuk Verdi 1846-ban bemutatott operája, az Attila bemutatását. Miután a hun fejedelem visszautasította a római hadvezér, Ezio alkuját Róma csellel való bevételére, a hun had folytatja útját az örök város meghódoltatására. Az Adria egyik szigetén, ahol szerzetesek élnek az imádságnak, a lerombolt Aquileából megmenekült túlélők készülnek a visszavágásra. Köztük van Odabella, a fogságba esett királylány holtnak hitt szerelmese, Foresto is. A menekültek úgy határoznak, várost alapítanak a lagúnák között. Foresto szerepében Neil Shicoff, a Milanói Scala Ének- és Zenekarát Riccardo Muti vezényli.
2. Az első felvonás Attila Rómához közeli táborában veszi kezdetét. A városát, királyi atyját és holtnak hitt szerelmesét sirató Odabellát különös látomás éri: Foresto jelenik meg előtte harci öltözékben. Hűtlenséggel vádolja kedvesét, de Odabella emlékezteti: miként állt bosszút a bibliai Judit Holofernészen. Foresto végre elárulja: nem kísértet, megmenekült, él. A szerelmesek boldogan ölelik át egymást. Odabellát Cheryl Studer kelti életre.