Jávor Béla olvassa fel írását - Imáinkról.
Az ima: beszélgetés az Istennel. Ez katolikusoknak evidencia, ugyanakkor kérdőjel is, mert úgy tűnik, egyoldalú ez a beszélgetés. Ráérősebb, elmélyültebb emberek nem a megszokott imákat mondják, hanem tényleg elbeszélgetnek a Jóistennel; elmondják bánatukat, gondjukat, életük fordulatait. Teológiai tanulmányaimból emlékszem, hogy van kérőima, hálaadó ima, dicsőítő ima és még hány, de hány. Legtöbbünk mégis három imát mond el, ha a Jóistennel akar beszélgetni: a Credo-t, a Miatyánkot és az Üdvözlégyet. Ezekről szeretnék beszélni.
Kezdjük a Credo-val. A nikaiai vagy niceai hitvallás alapos dogmatikus ima, még az az "i" betű is benne van, amin Madách is elmerengett Az ember tragédiájában: homousion vagy homoiusion? Mikor gyerek voltam, még nem ezt imádkoztuk, hanem azt az egyszerű, rövid, lényegileg azonos hitvallást, amelyet a II. Vatikáni Zsinat után átváltottunk erre a hosszabb, részletesebb és pontosabb hitvallásra. Ezzel nincs is semmi baj. Mégis mit tapasztalok országot és világot járva? Csobánci szőlőm mellett, Káptalantótiban a vasárnapi misén nem ezt mondjuk, hanem a Zsinat előtti rövidebb hitvallást. De így voltam ezzel Marosvásárhelyen és számtalan helyen az országban. Jelenleg két Credo van forgalomban: egy rövidebb és egy hosszabb. A mi vallásunkat katolikusnak, vagyis egyetemesnek tekintjük és nevezzük; ha pedig vallásunk egyetemes, az lenne a minimum, hogy a legfontosabb hittételeinket tartalmazó imát egységesen és azonos szöveggel mondjuk bárhol az országban, bármelyik katolikus templomban. Ez ma nincs így, és azt hiszem ez nem jó. Most arról már nem beszélek, hogy elvesztettük a régi magyar nyelv szavait: elevenek helyett élőket mondunk, a szentek egyezsége helyett a szentek közösségét; ez csak szimpla veszteség a nyelv terén.
Ennél még érdekesebb a Miatyánk, amelyet maga az Úr Jézus Krisztus adott nekünk, s amit protestáns testvéreink kedvére pár éve még ki is igazítottunk: "Miatyánk, ki vagy a mennyekben" helyett "Miatyánk, aki a mennyekben vagy"-ra. Protestáns istentiszteleten nem egyszer nem ezt hallom vissza, de ez csak stílus, a lényeget nem érinti. Sokkal inkább, amit most vetek fel. Gyerekkorom óta zavar a Miatyánk utolsó két mondata, mert ellentmondásosnak érzem. "S ne vígy minket a kísértésbe / de szabadíts meg a gonosztól." A "de" szó ellentétet fejez ki az előző mondatrésszel. Ha mi azt kérjük az Atyától, hogy ne vigyen minket a kísértésbe, akkor nem mondhatjuk, hogy: "de" szabadíts meg a gonosztól - mert a két kérés ugyanaz és nem ellentétes. Ha azt mondom: Ne engedj elaludni, de tarts ébren, annak nincs értelme.
A kulcskérdés a sed latin szó, amely jelent "de"-t is, de még inkább "hanem"-et, amelynek itt teljes jogosultsága van, mert a helyes mondat, helyes fordításban így szólna: "Ne vígy minket a kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól." A hanem szó XIII-ik századi szavunk: az ellentétet feloldja és befogadja az állítást. "Ne engedj elaludni, hanem tarts ébren" - így már azonnal helyre kerül a két mondatrész.
A "hanem" és a "de" magyarul két, más árnyalatot és jelentést tartalmazó szó, ha latinul azonos is. Nem tudom, ki volt annak idején a fordító, de ez a fordítás szívem és eszem szerint nem jó. Biztos vagyok benne, hogy a mi Urunk nem akarta szembeállítani a két kijelentést, mert annak nincs szándéka szerinti értelme.
S végül a legnépszerűbb ima, az Ave Maria, az Üdvözlégy! Rózsafűzérben vagy anélkül ezer éve mondja minden katolikus, s persze mi magyarok is. És itt nincs is semmi baj, csak megint hadd hivatkozzak a malasztra, a legrégibb összefüggő magyar nyelvemlék máig élő szavára, amelyet a hetvenes években a Püspöki Konferencia kiiktatott az Üdvözlégyből, de miért? Miért, hisz alig van még élő, mindennapi imádságunk, mindennapi magyar szavunk. A malaszt több mint a ma imádkozott kegyelem. És mennyivel szebb, mennyivel archaikusabb és mennyire felemelő. Kérem a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, fontolja meg a malaszt újjáélesztését, mert ha ma árpádkori királyainkat újjáéleszthetnénk, bizton megtennénk; miért hagyjuk, hogy árpádkori szavunk ne éljen a XXI-ik századi magyar nyelvben.
Ne legyünk önfejűek, tudjuk belátni tévedéseinket, és makacskodásunk ne vigyen kísértésbe, hanem szabadítson meg a gonosztól.
Úgy legyen. Amen.
