Szolzsenyicinről jut eszembe ... Jávor Béla olvassa fel írását
Szolzsenyicint olvasom. Újra. Már-már azt hittem örökéletű, mint a próféták közül nem egy. Mint Illés, aki sosem halt meg, mert tüzes szekéren elragadta az Úr.
Kétségkívül volt benne prófétai. Mindenek előtt a külseje, bozontos feje, nagy, dosztojevszkiji szakálla, s persze a hite. Erős pravoszláv hite, az ortodoxia minden ereje megnyilvánult benne, pánszlávizmusa is. Talán ő tett legtöbbet a kommunizmus ellen, amikor kíméletlen aprómunkával, adatok millióinak gyűjtésével, rendszerezésével és integrálásával megírta a Gulag-ot. Megírta és dokumentálta azt a barbárságot, amit a bolsevizmus és a kommunizmus jelentett. Amikor egy erőszakos elnyomó klikk egy egész társadalmat, egész nemzetet, majd később fél Európát, fél Ázsiát, darabnyi Afrikát és Amerikát tudta terrorizálni egy eszme álarca alatt. Ő volt, akinek volt ereje saját sorsán át a világ előtt bemutatni mindazt a sok disznóságot, amelyet elhinni is nehéz - és sajnos vannak ma is szép számmal, akik nem hiszik. Ő volt, akinek köszönhetően kitehető az egyenlőségjel a múlt század két ocsmány diktatúrája közé, hisz Lenin és Sztálin előbb állított fel koncentrációs táborokat, mint Hitler, s persze ravaszabban.
És Szolzsenyicin a bizonyíték arra, hogy akármekkora a gazság, akármekkora a Rossz győzelme, mindig lesz egyetlen ember az elpusztítandók közül, aki tanú lesz. Nem lehet mindenkit, minden áldozatot elpusztítani. Mindig marad egy, aki meg fogja írni, el fogja mondani, aki tanúsítani fogja a bűnt. Mert tanúnak lenni küldetés, ahogy Izaiás próféta írta: Érintsd meg a nyelvem a tüzes vassal kivett szénnel, mert mondanom kell.
S persze tudjuk, senki sem próféta a saját hazájában, mert aki valamit nem akar elhinni, az nem fogja elhinni. S mikor lesz majd a holokauszt tagadás mellett büntetve a bolsevista bűnök tagadása? Mikor fogja végre a nyugati értelmiség egyenlő mércével mérni a nemzeti szocializmust és a kommunizmust? Mikor fogja kimondani az Európai bíróság, hogy a vörös csillag viselése épp oly szégyen és bűn, mint a horogkereszté? Látod Alexander Iszajevics? Még a te több ezer oldalad sem elég ennek az egyenlőségnek a felismerésére.
Újra olvasom az Iván Gyenyiszovics egy napját. Hát ezt a Sztálint dicsőítette és követte mindenki, aki ´56 előtt nyomdafestéket és mikrofont kapott a Szovjetunióban és a Keleti blokkban? Ezt, aki honfitársait éheztette, irtotta és megnyomorította? Megtévedtünk - mondják most egykori kommunisták. De lehet ilyen méretű tévedés? S ha ekkorát tévedek, abban nincs benne az én felkészületlenségem és alkalmatlanságom? S ha alkalmatlan voltam valamire, akkor nem ezt kellene belátni és félreállni, átadni alkalmasabbaknak a teret?
Ez a kérdés 1989/90-től nálunk is. 800.000 párttag a tízmillióból, és ezeknek még két-három családtagja, az mintegy hárommillió magyar. Jó részük meghalt, de jönnek az unokák. Még meddig tartható ez számon? Még mindig arra várunk, hogy ők vagy a gyerekeik majd bűnbánatot tartanak, nyilvánosan, ahogy a nyilvános bűnösöknél illő? Tényleg van, aki azt hiszi, hogy ez valaha be fog következni?! Ne legyünk naivak; e földi igazságosztásra sosem kerül sor, ezt már elmulasztottuk. Fájdalmas, de azt ajánlom, tanuljunk meg együtt élni azokkal, akik bűnösök voltak; kicsit vagy nagyon, ez nem a mi dolgunk; mert sosem lesz semmi ebből az országból, ha még mindig azt remélik sokan, arra várnak sokan, hogy majd eljön az Osztó Igazság. Ha eddig nem jött el, nem is fog.
Meg kell bocsátani? Bűnbánat nélkül nem lehet, mert minden bűnbocsánat előfeltétele a bűnbánat; de meg kell találni a modus vivendi-t. Szomorú hogy így van, de így van. Ha tovább akarunk lépni, akkor el kell fogadni, hogy ők is köztünk élnek, mint az ávós Virág elvtárs, aki A tanú c. film utolsó jelenetében felugrik a tömött 6-os villamosra. Itt vannak közöttünk a Virág elvtársak. A Kis Virágok és a nagy Virágok egyaránt. Ők is mi vagyunk. Nehéz elfogadni, de el kell fogadni, mert amíg ennek el nem fogadására megy el a nemzet erejének jó része, addig nem jutunk előre. Ez nem jelent erkölcsi felmentést, a bűn bűn marad; de azt kell gondolnom, nem feltétlenül nekem kell bírónak lennem, még akkor sem, ha kész az ítélet, s tudom, hogy igazságos.
Ne feledjük Szolzsenyicint, és ne hagyjuk elfelejteni írásait, mert minden időknek tanúja ő. Neki is köszönhetjük, hogy ma már tisztán látunk, s talán egyre többen fognak általa tisztán látni. Vannak áldozatok, vannak bűnösök, és vannak tanúk; de azt hiszem, ebben a perben csak egy az örök Bíró. Akinek hatásköre és illetékessége is van. Fogadjuk ezt el és nézzünk előre.
Mit mondott Antall József? Tetszettek volna forradalmat csinálni!
