Műsorújság

A klakkról Nem szoktam tévét nézni, de valamelyik este korábban jöttem haza és vacsora után - talán mert túl fáradt voltam - mégis bekapcsoltam. Két, ma felkapott humorista próbált mosolyt csalni a Királyi tévé közönségének arcára, de nem tudtam meg, hogy produkciójuk valóban érdemes-e a nevetésre, mert folyamatosan azt hallottam, hogy a nevetés gépi. Rá van keverve a produkcióra, így tehát nincs kontroll, minden poénon nevet a "közönség", mert hisz nincs is valódi közönség. Régen ezeket úgy hívták: tapsoncok, akiket azért fizettek, hogy tapsoljanak akkor is, ha nem kellene. Még régebben ezt klakk-nak hívták, bértapsolónak. Ma már nem kell bért fizetni, megteszi a nevetőgép is. Nézem ezeket a legényeket, akik igyekeznek humorosakat mondani és egy cseppet sem zavarja őket, hogy a honorárium (nem az anyagi, hanem ami ennél fontosabb, a morális) nem az igazi, hanem gépi. És ez nem ma kezdődött, hanem évekkel, talán évtizedekkel előbb. A kabaré akkor halt meg, amikor először bekapcsolták a nevetőgépet. Salamon Bélán még a közönség nevetett, Hacseken és Sajón még a publikum, Kazalon, Szőke Szakáll Vonósnégyesén még természetesen nevettünk, mert tudtuk, min kell és min nem kell nevetni, de ma már előre nevetnek nekünk, arra késztetve minket, hogy akkor is nevessünk, ha nem kell, s persze a szerző és az előadó sem tudja, megérdemli-e a nevetést, mert a nevetés inflálódott, sőt prostituálódott. Már nem a teljesítmény számít, hanem a megtévesztés. Emlékszem az ötvenes évek eleji viccre, amikor Rákosi elmegy a moziba, ahol a híradó éppen az ő születésnapjáról közöl riportot és az egész mozi közönsége felállva tapsol és skandálja: Él-jen Rá-ko-si, él-jen Rá-ko-si! Csak a pártvezér ül a helyén, mire hátulról fejbe vágja valaki: - Tapsolj kopasz, mert elvisznek! Már nem visznek el, mégis tapsolunk. És ez csak a kabaré, de nem álltunk meg itt. Médiánk tele vannak művivé növesztett teljesítményekkel. Hírlapjainkban, tévéműsorainkban csupa felülmúlhatatlan személy mozog, csupa világra szóló zseni, akiknek a teljesítménye senkihez sem hasonlítható, noha semmi érdemlegeset nem tettek soha életükben, csak szól a tapsgép. Az egyik itt nyert, a másik ott állította be a Guiness rekordot, a harmadik akár rengeteg pénzt is nyerhet, mert iszonyatosan tehetséges. Akár. Ez az új magyar kulcsszó. Ha mindennap tankolsz egyik benzintársaságnál, akár kocsit is nyerhetsz. Igaz erre esélyed egy a millióhoz, de akár. Vegyél mindennap egy bulvárlapot s akár félmilliós külföldi utat nyerhetsz. Akár. Elgondolkodtam miért ez a hülyítés, hiszen a lehetőség megvalósulásának esélye iszonyatosan kicsi, miért gondolja a hirdető, hogy ezt megeszi a nép. Mert tudja, hogy megeszi. Hogyan hirdették az EU-ba való belépésünket? Ha benn leszünk, akár cukrászdát is nyithatsz Bécsben. Akár. És ha nem veszed be a csoda szemcseppet, akár meg is vakulhatsz. És ha játszol a lottón, akkor rendezheted a saját életedet, akár kétmilliárdot is nyerhetsz. Akár. Hát ilyen nép lett a magyar, akinek ezt a sok hülyeséget mind le lehet nyomni a torkán! A látszatnevetés látszatvilágot szül, ma már nincsenek valódi, hiteles, igaz mércével mért íróink, mert a választottaknak tapsgép dolgozik. Vannak a védett személyek, akiket már meg sem próbál a közvélemény, mert nekik nem dukál igaz kritika, ők már szent tehenek. És vannak szent tehén énekeseink, hegedűseink, rendezőink, futballistáink és persze politikusaink, akikkel szemben nincs néha jótékony csend és igaz kritika, mert nekik szól a taps, a klakk, a művi tetszés! Csak azt tudnám, ők miért tűrik? Miért hagyják, hogy a brancs akkor is tapsoljon, ha nem jár az a taps. Miért a brancsok uralma? Miért a sok ún. liberális brancs és ún. keresztény brancs, mert ezek sem nem liberálisak, se nem keresztények, mert a brancs nem lehet sem ez, sem az. A brancs érdek- és nem értékközösség. Nehéz helyzetben az ország, nehéz helyzetben vagyunk mi magyarok. Talán ezért is. Mert ahol az érték relativizálódik ott nincs valódi érték, ott minden talmi aranyként csilloghat, ott nincs rang, mert mindenki azt hiszi, ő is első lehet igaz teljesítmény nélkül. De ha mindenki első lehet, akkor senki se az.

Képünkön: Bein Klára textilművész, ruhatervező egyik munkája (forrás: a kiállítás katalógusa)

A mai műsorban Kenny Burrell, Grant Green és Pat metheny felvételei forognak.

1.Magyarország épségét, lakóinak jólétét veszélyezteti, ha nem újul meg a mezőgazdaság, ha nem nő a vidéki élet vonzereje és elmarad a táj helyreállítása - hívta fel a figyelmet Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Pannonhalmi Nyilatkozatot nyilvánosságra hozta. Az ombudsman elmondta, szervezésében - a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Pannonhalmi Bencés Főapátság támogatásával - a fenntartható vidékfejlesztés kérdéseiről rendeztek tanácskozást Győrött és Pannonhalmán. A résztvevők közös munkával készítették el a konkrét feladatokat tartalmazó nyilatkozatukat. Fülöp Sándorral Pécsi Krisztina beszélget. 2. Apagyi Mária Weiner Leó-díjas zene-művésztanárral és dr. Lantos Ferenc Kossuth-díjas festő, grafikus, képzőművész-tanárral a zenei és a vizuális adottságok összefüggéséről, fejleszthetőségéről, a művészeti nevelés és oktatás fontosságáról, valamint Apagyi Mária: Zongorálom - Kreatív zongoratanulás I-III. című kottakönyvéről (képünkön II. kötet 14-15. l.) beszélget Sallai Éva.

Képünkön Ádám Gyula "Nehéz teher " .

A klakkról Nem szoktam tévét nézni, de valamelyik este korábban jöttem haza és vacsora után - talán mert túl fáradt voltam - mégis bekapcsoltam. Két, ma felkapott humorista próbált mosolyt csalni a Királyi tévé közönségének arcára, de nem tudtam meg, hogy produkciójuk valóban érdemes-e a nevetésre, mert folyamatosan azt hallottam, hogy a nevetés gépi. Rá van keverve a produkcióra, így tehát nincs kontroll, minden poénon nevet a "közönség", mert hisz nincs is valódi közönség. Régen ezeket úgy hívták: tapsoncok, akiket azért fizettek, hogy tapsoljanak akkor is, ha nem kellene. Még régebben ezt klakk-nak hívták, bértapsolónak. Ma már nem kell bért fizetni, megteszi a nevetőgép is. Nézem ezeket a legényeket, akik igyekeznek humorosakat mondani és egy cseppet sem zavarja őket, hogy a honorárium (nem az anyagi, hanem ami ennél fontosabb, a morális) nem az igazi, hanem gépi. És ez nem ma kezdődött, hanem évekkel, talán évtizedekkel előbb. A kabaré akkor halt meg, amikor először bekapcsolták a nevetőgépet. Salamon Bélán még a közönség nevetett, Hacseken és Sajón még a publikum, Kazalon, Szőke Szakáll Vonósnégyesén még természetesen nevettünk, mert tudtuk, min kell és min nem kell nevetni, de ma már előre nevetnek nekünk, arra késztetve minket, hogy akkor is nevessünk, ha nem kell, s persze a szerző és az előadó sem tudja, megérdemli-e a nevetést, mert a nevetés inflálódott, sőt prostituálódott. Már nem a teljesítmény számít, hanem a megtévesztés. Emlékszem az ötvenes évek eleji viccre, amikor Rákosi elmegy a moziba, ahol a híradó éppen az ő születésnapjáról közöl riportot és az egész mozi közönsége felállva tapsol és skandálja: Él-jen Rá-ko-si, él-jen Rá-ko-si! Csak a pártvezér ül a helyén, mire hátulról fejbe vágja valaki: - Tapsolj kopasz, mert elvisznek! Már nem visznek el, mégis tapsolunk. És ez csak a kabaré, de nem álltunk meg itt. Médiánk tele vannak művivé növesztett teljesítményekkel. Hírlapjainkban, tévéműsorainkban csupa felülmúlhatatlan személy mozog, csupa világra szóló zseni, akiknek a teljesítménye senkihez sem hasonlítható, noha semmi érdemlegeset nem tettek soha életükben, csak szól a tapsgép. Az egyik itt nyert, a másik ott állította be a Guiness rekordot, a harmadik akár rengeteg pénzt is nyerhet, mert iszonyatosan tehetséges. Akár. Ez az új magyar kulcsszó. Ha mindennap tankolsz egyik benzintársaságnál, akár kocsit is nyerhetsz. Igaz erre esélyed egy a millióhoz, de akár. Vegyél mindennap egy bulvárlapot s akár félmilliós külföldi utat nyerhetsz. Akár. Elgondolkodtam miért ez a hülyítés, hiszen a lehetőség megvalósulásának esélye iszonyatosan kicsi, miért gondolja a hirdető, hogy ezt megeszi a nép. Mert tudja, hogy megeszi. Hogyan hirdették az EU-ba való belépésünket? Ha benn leszünk, akár cukrászdát is nyithatsz Bécsben. Akár. És ha nem veszed be a csoda szemcseppet, akár meg is vakulhatsz. És ha játszol a lottón, akkor rendezheted a saját életedet, akár kétmilliárdot is nyerhetsz. Akár. Hát ilyen nép lett a magyar, akinek ezt a sok hülyeséget mind le lehet nyomni a torkán! A látszatnevetés látszatvilágot szül, ma már nincsenek valódi, hiteles, igaz mércével mért íróink, mert a választottaknak tapsgép dolgozik. Vannak a védett személyek, akiket már meg sem próbál a közvélemény, mert nekik nem dukál igaz kritika, ők már szent tehenek. És vannak szent tehén énekeseink, hegedűseink, rendezőink, futballistáink és persze politikusaink, akikkel szemben nincs néha jótékony csend és igaz kritika, mert nekik szól a taps, a klakk, a művi tetszés! Csak azt tudnám, ők miért tűrik? Miért hagyják, hogy a brancs akkor is tapsoljon, ha nem jár az a taps. Miért a brancsok uralma? Miért a sok ún. liberális brancs és ún. keresztény brancs, mert ezek sem nem liberálisak, se nem keresztények, mert a brancs nem lehet sem ez, sem az. A brancs érdek- és nem értékközösség. Nehéz helyzetben az ország, nehéz helyzetben vagyunk mi magyarok. Talán ezért is. Mert ahol az érték relativizálódik ott nincs valódi érték, ott minden talmi aranyként csilloghat, ott nincs rang, mert mindenki azt hiszi, ő is első lehet igaz teljesítmény nélkül. De ha mindenki első lehet, akkor senki se az.

Képünkön: Bein Klára textilművész, ruhatervező egyik munkája (forrás: a kiállítás katalógusa)

1.Magyarország épségét, lakóinak jólétét veszélyezteti, ha nem újul meg a mezőgazdaság, ha nem nő a vidéki élet vonzereje és elmarad a táj helyreállítása - hívta fel a figyelmet Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Pannonhalmi Nyilatkozatot nyilvánosságra hozta. Az ombudsman elmondta, szervezésében - a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Pannonhalmi Bencés Főapátság támogatásával - a fenntartható vidékfejlesztés kérdéseiről rendeztek tanácskozást Győrött és Pannonhalmán. A résztvevők közös munkával készítették el a konkrét feladatokat tartalmazó nyilatkozatukat. Fülöp Sándorral Pécsi Krisztina beszélget. 2. Apagyi Mária Weiner Leó-díjas zene-művésztanárral és dr. Lantos Ferenc Kossuth-díjas festő, grafikus, képzőművész-tanárral a zenei és a vizuális adottságok összefüggéséről, fejleszthetőségéről, a művészeti nevelés és oktatás fontosságáról, valamint Apagyi Mária: Zongorálom - Kreatív zongoratanulás I-III. című kottakönyvéről (képünkön II. kötet 14-15. l.) beszélget Sallai Éva.

1-5. Ritka becsű gyűjteményt lapozunk fel a Zenei Kincsestárban a Londoni Barokk Együttes segítségével. A komponista a nagy barokk oratóriumok és operák szerzője, Georg Friedrich Händel, aki most mégis kevésbé ismert oldaláról, kamarazenészként mutatkozik meg. Händel opus 5-ös gyűjteménye azonban még a zenetörténészek számára is különleges. A két hegedűre és basszus continuóra szerzett szonáták ugyanis Händel alkotói módszerébe nyújtanak bepillantást. Történt, hogy a komponista megbízást kapott egy Walsh nevű kiadótól egy füzetnyi kamaradarabra. Az 1739-ben napvilágot látott kiadvány szembetűnően rövid idő alatt hagyta el a nyomdát, és aki mélyebben belemerül a benne szereplő hét szonáta elemzésében, meglepő felfedezésekre juthat. A szerzemények számos, korábban már publikált Händel-alkotás részleteit visszaidézik. Oratórium- és operaidézetek, ünnepi anthemek, de még az Utrechti Te Deum egy-egy fordulata is visszaköszön a kamaraegyüttes szólamaiban. Egyesek azt feltételezték, maga a kiadó sietett az időzavarba került komponista segítségére az átdolgozásokkal. Valószínűbb azonban, hogy maga Händel érezte úgy, hogy korábbi műveinek részletei új megvilágításba kerülhetnek az újfajta, intimebb felfogásban. Erre vall, hogy ezúttal sem maradt hűtlen Corelli példáihoz és a laza, szvitszerű tételfűzéshez, amelyet táncos tételek zárnak le. Következzék előbb a 2., D-dúr szonáta eredeti, Händel-korabeli hangszereken. 6-11. A Londoni Barokk Együttes most a 3., e-moll szonátát játssza. 12-17. Az opus 5-ös szonátaciklus 5., g-moll darabja következik.