Meghalt Mádl Ferenc. Jávor Béla jegyzete
Nehéz a szó, amikor barátról kell beszélni. Mádl Ferenc évtizedek óta volt a barátom, minden hónapban egy este együtt vacsoráztam vele, megismertem, mint embert. Sokan és mostanában sokszor leírták a jogtudóst, az akadémikust, a köztársasági elnököt, de én nem erről akarok beszélni, hanem Mádl Ferencről, az emberről, mert hiszen az ő személyisége volt a fontos.
Mádl Ferenc kiválasztott volt, aki paraszti sorból jutott el a legelső magyar helyére, a bándi parasztgyerek viselte a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztséget és ezt senki, sem előtte, sem utána a mai napig nem tudta úgy megtenni. Miért? Mert Mádl Ferenc jó ember volt. Sokan vannak jó orvosok, jó pedagógusok, jó kazánkovácsok, jó cipészek, akik szakmájukban és hivatásukban jók, de Mádl Ferencnél a jóság jellembeli kiválóság volt. Ő elsősorban nem jó jogtudós volt, nem jó politikus, nem jó akadémikus, hanem elsősorban jó ember. Kevés ilyent ismertem, apám volt ilyen és Mirk Pista bácsi, öreg barátom. A jó emberek bármit tesznek, cselekedeteiken átsüt a jóság fénye.
Mádl Ferenc igaz keresztény volt, katolikus, aki ismerte Máté evangéliuma 5. fejezetének 45-48-ig tartó verseit. Nem csak felebarátait szerette, de ellenségeit is. Láttam, miként adja kezét olyanoknak is, akiknek én valószínűleg sosem adtam volna; láttam, miként bocsát meg utódjának, aki méltatlanul viselkedett vele; sosem volt haragos politikai ellenfeleire, pedig elnöksége több mint felét, alkalmatlan politikusok képviselte kormány ellenszelében kellett megélnie.
Barátságos ember volt. Az Apostolok asztaltársaság tagja. 17 évig vacsoráztunk együtt havonta; előbb az Apostolokban, majd amikor már mindent megettünk az étlapon, átköltöztünk az Aranyszarvasba, ahol királyi lakomákban volt részünk, s amikor a Szarvas átalakult, a Károlyi palota éttermébe tettük át székhelyünket. Kis unicum s már jöhetett a sercli, amíg a libatöpörtyű megérkezik, kedvence volt a Fogas Molnárné módra (auf Müllerin art), de néha csak túróscsuszát evett.
Egyszer felidézte fiatal korát, amikor Strassburgban volt tanulmányúton, de a francia professzorok nem hívták meg társaságba, mert ez ott nem volt szokás, pedig, ahogy mondta: "Állítólag nem vagyok egy elviselhetetlen szivar". Nem, tényleg nem volt az.
Talán Antall József volt még az a politikus, aki annyira tisztelte a jogállamiságot, mint ő és tartotta magát annak szelleméhez még akkor is, amikor ez már avitt dologgá vált. Nem csak jogtudós volt, de jó tudós is, aki megelőzte korát, már akkor az Európai Unió jogrendszerével foglalkozott, amikor hazánknak semmi esélye sem mutatkozott az Unió tagjának lenni.
Tenyerén hordta őt az Úr, mint választott személyt. Kinyitotta előtte a strassburgi tanulmányutat, amikor erre józan ésszel a hatvanas évek sötét Magyarországán nem látszott lehetőség. Őt is behívta a politikai rendőrség -mesélte kérdésemre - és rá akarta venni, legyen besúgó, de nem vállalta. Ezen az áron nem kell - mondta - akkor nem megyek Strassburgba. Erre a válaszra a pártállam sem volt felkészülve, s kiengedte, s mert hazajött, kénytelen volt újra kiengedni.
Egymást előzik az emlékek, a 2000-es év szilvesztere, amikor barátokkal a tihanyi házban ünnepeltük az évezredfordulót, vagy amikor nálunk Csobáncon vacsoráztak az Apostolok, s élvezte a szép kilátást, a kakashere pörköltet velővel, amit délután főztem és a rácpontyot bajai módra. Szeretett jókat enni, de mértékkel, sosem láttam mértéktelennek, talán idén januárban, a Gellértben, amikor nyolcvanadik születésnapját ünnepeltük, s egy csodás cigányzenekar játszott, már lassan mindenki elment, Makoveczékkel, Meloccoékkal ültünk és hallgattuk azt a régi hangulatot adó zenét, melynek élvezetét mára majd mindenki elfelejtette. Kinek húzza még Dankó Pista utódja a nótát, kinek van füle a hallásra, ki tud még manapság "cigányozni"? Mádl Ferenc ezt is tudott, nem énekelve, asztalt verve, csak jelleméhez igazodóan csendesen, hosszan hallgatva, szemeivel mosolyogva.
Amikor tíz éves volt az Apostolok asztaltársaság, meghívta a tagokat a Sándor palotába vacsorázni. Bemutatta a palotát, minden szobának elmondta a történetét, kivitt minket a teraszra, néztük a várost, a Dunát, s arra gondoltam, hány, de hány miniszterelnök nézett innen le, hány, de hány ország vezetője lépett ki erre a teraszra, s most ez az államférfi e palota gazdája, aki semmi mást nem akar e tisztséggel, mint szolgálni a hazát.
Azt hiszem nem a távoli jövőben, hanem mielőbb követnünk kellene Mádl Ferenc személyiségét, azt a békés, kiegyensúlyozó, szeretetreméltó, de határozott, soha meg nem alkuvó személyiséget, akinél az igen: igen, a nem: nem, de aki szelíd volt és alázatos szívű. Nem kellene sokat várnunk, mert fel kellett ismernünk, hogy ő példakép minden idők magyarjai számára, ő, aki német nyelvű családba született, de magyarabb érzelmű volt bárkinél, nem magyarkodó, de magyar. Aki tudta, hogy a bibliát nem a pártemelvényre kell tenni, hanem az éjjeli szekrényre és minden este olvasni egy fejezetet belőle, aki nem piros-fehér-zöld sállal járt, de a szíve volt trikolor, akinek nem a külsőség volt a fontos, hanem az érzés és a gondolat. Nagyon gyorsan és sürgősen Mádl Ferenc Társaságot kell alapítani és követni őt, követni szellemiségét, stílusát és kereszténységét, mert ama kevesek egyike volt, aki okos is volt, meg tisztességes is, és ami a legfontosabb, hiteles! Kevés ilyen hiteles ember van ma már a politikában.
Most, amikor a tévéállomások ontják az álomférfiakat mennyire kellene nekünk végre egy államférfi, akinek elhisszük, hogy amit mond az igaz, amit akar az valós, és amit tesz, az értékes.
"Látjátok, feleim szemetekkel mik vagyunk, bizony por és hamu vagyunk" - mondá az ismeretlen pap abban a bizonyos halotti beszédben majd' évezrede és ma sem tudunk mást mondani. Látjátok feleim, megint eggyel kevesebben vagyunk, s eggyel többen odaát, ahová, ha Isten segít (s mi magunk is) majd egyszer megérkezünk.
Mádl Ferenc teljes életet élt és nyugodt szívvel léphetett az Úr elébe, mert a Timóteusnak írt levél sokat idézett részlete róla is szól, a futásról, a jó harcról és a dicsőség koszorújáról.
Feri bátyám imádkozunk érted. Imádkozz értünk!
