2026. 09. 01. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

I. Kőbányai Nemzetközi Orgonaestek
Bálint Ágnes Emlékház
Varázsdoboz: Felix Salten Bambi c. regénye

Szerkesztő: Tóth J. András
A Lechner Ödön ikonikus alkotásaként ismert, kiváló akusztikájú Szent László-templomban idén ősszel hagyományőrző szándékkal indul újra nagyszabású orgonakoncert-sorozat. A Kőbányai Önkormányzat támogatásával, a László Király Egyházi Kórusalapítvány szervezésében megvalósuló nemzetközi orgonaestekkel újjáéled Kőbánya több évtizedes, gazdag orgonazenei hagyománya.
Mészáros Zsolt Máté, a Belvárosi Főplébánia-templom zeneigazgatója volt a sorozat kezdeményezője, hiszen ő 2014 és 2020 között a templom orgonistájaként, a Kőbányai Szent László Kórussal együttműködve korábban már több hangversenysorozatot szervezett a helyszínen. A most induló, Somogyváry Ákos karnaggyal közös kezdeményezés célja, hogy a korábbi hagyományokat felújítva, évente hazai és elismert külföldi orgonaművészek közreműködésével kapcsolja be Kőbányát a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe.
A sorozatban a magyar egyházi zene egyik legjelentősebb alakja, Bárdos Lajos előtt tisztelegnek születésének 127. és halálának 40. évfordulója alkalmából. A programok különlegessége, hogy a koncertélmény és a liturgia szervesen összekapcsolódik: a 18 órakor kezdődő Szentmiséken Bárdos-remekművek csendülnek fel, majd ezeket követik az orgonahangversenyek.
A részletekről Mészáros Zsolt Máté Junior Prima Díjas, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett orgonaművészt kérdezzük.

Egykor itt túrta a földet Mazsola, itt kergette a macskákat Frakk, és itt kapirgált Kukori meg Kotkoda a fűben rovarok után kutatva. Írójuk, kitalálójuk, megteremtőjük Bálint Ágnes, a magyar meseirodalom és a magyar televíziózás egyik meghatározó alakja. Egykori lakóházában és annak kertjében Vecsésen, ahol több mint 60 éven át élt és alkotott, a családja alakította ki és működteti a Bálint Ágnes Emlékházat, ahol életével és pályafutásával, és persze mesealakjaival szeretnék megismertetni a látogatókat.
Németh Ágnessel, Bálint Ágnes lányával, valamint Császár Réka kulturális szervezővel Vecsésen Zsoldos Szilvia készített riportösszeállítást.
Szeptember 6-án, vasárnap a Bálint Ágnes Emlékházban különleges látogatói napot tartanak a Mi újság a Futrinka utcában mese jubileuma alkalmából.
Következő programként szeptember 26-án és 27-én a vecsési Káposztafesztiválba kapcsolódik be az emlékház egy időszaki Sissi-kiállítással, ahol fény derül a ház és a hajdani királyné kapcsolatára is. A kort korabeli relikviák segítségével idézik meg.
Továbbá idén is meghirdetik a Bálint Ágnes Olvasási Versenyt, ezúttal az írónő Mi újság a Futrinka utcában? című könyvét feldolgozandó. A versenyre 2–4. osztályos gyerekek jelentkezését várják szeptember 25-éig. Mindhárom programról részletesen a Bálint Ágnes Emlékház közösségi oldalán olvashatnak.

Kulturális magazinunk végén a Varázsdoboz című műsorunk Felix Salten regényére hívjuk fel figyelmüket. A 18 részes Bambi sorozat hétfőn délelőtt fél 11-kor kezdődött, az eddig elhangzott két fejezete visszahallgatható rádiónk megújult honlapjáról, s szeptember 17-ig nap mint nap egy-egy újabb résszel jelentkezünk majd.
Felolvasás-sorozatunkban Bambival, a kis botladozó őzzel együtt élhetjük meg az önfeledt játék és szabadság örömét, de vele együtt élhetjük meg a félelmet is, és vele együtt vehetjük keserűen tudomásul minden élet halandóságát is. Felix Salten regénye ugyanis nemcsak egy kedves állatmese, hanem a természet világáról, a felnőtté válásról, a barátságról, a veszteségről és az élet törvényeiről is szóló, időtálló mű, mely egyszerre szól a gyermekekhez és a felnőttekhez is.
A felvételt még Dunai Tamás tolmácsolásában rögzítettük, E. Román Kata rendezésében.

Zenei szerkesztő: Szabó Ágnes

A műsor további adásai

2026. 09. 08.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 09. 07.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 09. 04.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 09. 03.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 09. 02.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kiskőrösi Szlovák Tájház
IV. Miskolci Ars Sacra fesztivál
Ars Sacra: Budapesti Énekes Iskola koncert
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

Épp ezt az adást nézed
2026. 08. 31.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kiállítás Szent II. János Pálról
OSZK-könyvestek: Mészáros Zsolt kötete
Itália és a magyar művészek

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 08. 28.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 08. 27.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fülöp Tamás

2026. 08. 26.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

11. Kerekdomb Fesztivál
Koppány Zsolt: Tünékeny törékenység
Rádiós Regénytár: Széchey Rita regénye
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 08. 25.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-A Fekete vőlegények c. musical premierje Mohácson
-A megújult Keresztény Múzeum 3.
-Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 08. 24.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- A Nő, ha elmúlt 40
- Liszt utolsó remekműve és a gitár rejtelmei
- Iparművészeti Múzeum a Szigeten
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 08. 21.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2026. 08. 20.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az év versei 2026
Versválogatás: költők költészetről
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 08. 19.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az írás igazsága

Mosolyogtató mesék

Katonák a karneválon

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 08. 18.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Padányi Biró Márton veszprémi püspök életműve
- Kultúrmorzsák
- Jezsó Ákos meséi a Varázsdobozban

Szerkesztő: Tóth János András