2026. 11. 06. 18:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Világújság

Amerikai félidős választás
Az amerikai világhegemónia katonai hátterének megroppanásáról
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Nagyarányú demokrata előretörést hozott az Egyesült Államokban a november 3-ai félidős választás. A Demokrata Párt mind a Szenátusban, mind a Képviselőházban megszerezte a többséget, miközben több republikánus fellegvárban is történelmi győzelmet aratott. Gina Hinojosa győzelmével Texas első latin-amerikai kormányzóját választotta meg. Új-Mexikóban a demokrata Deb Haaland lett az első őslakos nő, akit megválasztottak a kormányzói posztra, Georgia déli államában a demokrata Keisha Lance Bottoms nyerte a kormányzóválasztást, ezzel ő lett az első fekete nő, akit az Egyesült Államok bármely államában megválasztottak a legfelsőbb tisztségre. Az Egyesült Államok történetének első muszlim szenátora a demokrata Abdul El-Sayed lett, aki megnyerte a michigani szenátusi választást, és ezzel ő lett az Egyesült Államok szenátusának első muszlim tagja. A szenátusi kampány során republikánus ellenfele, Mike Rogers, valamint Donald Trump elnök és JD Vance alelnök többször nevezték őt „dzsihadistának”, és vádolták azzal, hogy a Muszlim Testvériség tagja vagy szimpatizánsa. Dr. Somkuti Bálint hadtörténész–biztonságpolitikai szakértővel a november 3-ai amerikai félidős választás eredményéről és az Egyesült Államok globális hegemóniájának megrendüléséről beszélgettünk.

A fenti adás szomszédai időrendben

2026. 11. 20.
péntek
18:04

Világújság

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 11. 13.
péntek
18:04

Világújság

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 11. 06. 18:04
Épp ennek az adásnak az adatait látod fent.
2026. 10. 30.
péntek
18:04

Világújság

Félidős választások az Egyesült Államokban
Az ENSZ és az India-Közel-Kelet-Európa gazdasági folyosó
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 10. 23.
péntek
18:04

Világújság

A franciaországi és olaszországi tüntetések és zavargások migrációpolitikai összefüggéseiről
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 10. 16.
péntek
18:04

Világújság

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatási jogairól szóló törvényt
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 10. 09.
péntek
18:04

Világújság

A jemeni húszik és az iráni háború
A Szaúd-Arábia vezette koalíció légihadjárata
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 10. 02.
péntek
18:04

Világújság

Az ENSZ Közgyűlése, New York, 2026. szeptember 21-25.
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 09. 25.
péntek
18:04

Világújság

Skócia, Wales és Észak-Írország önrendelkezési jogáról
Írország és Észak-Írország újraegyesítéséről

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 09. 18.
péntek
11:04

Világújság

BRICS:"Puha ellensúlyozás"
Globális biztonsági kérdések az orosz-ukrán háború rendezési folyamatában
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 09. 11.
péntek
18:04

Világújság

A Fehér Ház békemissziókért felelős különmegbízottjai Moszkvában és Kijevben
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 09. 04.
péntek
18:04

Világújság

Jobboldali fordulat Latin-Amerikában
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2026. 08. 28.
péntek
18:04

Világújság

"Iszlám NATO" - Mekkai Közös Védelmi Megállapodás
Új katonai szuperhatalom
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet