2026. 09. 22. 08:08 10 perc aktuális és hírműsorok

Reggeli riport

A Forráspont imaestet tartott Jöjjetek hozzám! mottóval a Szent István-bazilikában múlt kedden

Szerkesztő: Tóth J. András
A Forráspont legutóbbi szentségimádásának egyik különlegessége volt, hogy ezúttal nem csak a fiatalokat hívták meg, hanem korosztálytól függetlenül mindenkit szeretettel vártak rá. Az esemény házigazdái Fábry Kornél és Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspökök voltak; az est spirituális üzenetéről Kornél atya osztotta meg velünk gondolatait, de összeállításunkban megszólaltattuk még Ernyey Áron szervezőt, Vizy Márton zene- és dalszerzőt, a zenés dicsőítést nyújtó Forráspont Band vezetőjét, továbbá a templomot megtöltő sokaságból Zambonné Pápay Szilvia édesanyát és lányát, Zambon Júliát is.
Fábry Kornél azt is jelezte, hogy legközelebb november 21-én lesz Forráspont a 15 és 30 év közötti fiatalok számára a budapesti BOK Sportcsarnokban. A Forráspont, szeretem mottóval meghirdetett alkalomra a részvétel regisztrációhoz kötött, amit már meg lehet tenni a rendezvény honlapján. Továbbá szeptember 23-ától, most szerdától kéthetente Összeforrás néven találkozót tartanak a 14 és 30 év közötti fiatalok számára a budapest-városmajori templomban Riesz Domonkos vezetésével. A program során este 6 órakor szentmise, majd szentségimádás és közös vacsora lesz.

Riporter: Tóth Kata

Fotók: Magyar Kurír/Merényi Zita

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 09. 29.
kedd
8:08

Reggeli riport

Szerkesztő: Szikora József

2026. 09. 28.
hétfő
8:08

Reggeli riport

Szerkesztő: Balázs Zsanett

2026. 09. 26.
szombat
8:08

Reggeli riport

Szerkesztő: Hámori Kinga

2026. 09. 24.
csütörtök
8:08

Reggeli riport

Szerkesztő: Balázs Zsanett

2026. 09. 23.
szerda
8:08

Reggeli riport

Tízéves A vörös teknős című animációs film - jubileumi vetítés a Bem moziban
Szerkesztő: Gőbel Ágoston

Épp ezt az adást nézed
2026. 09. 22.
kedd
7:46

Reggeli riport

Szerdán kezdődik az Európai Sporthét. Veres Rékát, az Európai Sporthét koordinátorát kérdezzük.
Riporter: Balázs Zsanett

2026. 09. 21.
hétfő
8:08

Reggeli riport

NEXUS Színházi Fesztivál Békéscsabán: sikeres évadnyitó és díjátadó a Jókai Színházban
Szerkesztő: Ungvári Judit

2026. 09. 19.
szombat
8:08

Reggeli riport

Kiállítás nyílt Molnár-C.Pál Assisi Szent Ferenchez kapcsolódó műveiből
Szerkesztő: Hámori Kinga

2026. 09. 17.
csütörtök
8:08

Reggeli riport

A Budapesti Klasszikus Film Maratonról Horváth Csabával, az NFI munkatársával beszélgetünk.
Szerkesztő: Balázs Zsanett

2026. 09. 16.
szerda
8:08

Reggeli riport

Életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándor színművészt a Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon
Szerkesztő: Gőbel Ágoston

2026. 09. 15.
kedd
8:08

Reggeli riport

Bacsa Dávid a Balatonalmádiból induló, hazáért való zarándoklatról
Szerkesztő: Szikora József

2026. 09. 14.
hétfő
8:08

Reggeli riport

Gyermekek étkeztetése iskolaidőben
Márfi Kinga dietetikus
Szerkesztő: Balázs Zsanett

2026. 09. 12.
szombat
8:08

Reggeli riport

Hogyan lehetünk mi is apostolok - egy szerzetes szerint?
Szerkesztő: Hámori Kinga

2026. 09. 10.
csütörtök
8:08

Reggeli riport

A hetedik osztályos gyermekek számára szeptember 15-ig kérhető a HPV elleni védőoltás.
Szerkesztő: Balázs Zsanett

2026. 09. 09.
szerda
8:08

Reggeli riport

Indul a huszadik Ars Sacra Fesztivál! A váci és a budapesti programok közül ajánlunk hallgatóinknak.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston