Magyar sikerek Osakában
Élménybeszámoló a világkiállításról
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Dr. Liker András kutató biológus, egyetemi tanár, az MTA tagja.
Szakterülete a viselkedésökológia, izgalmas kutatási témái közé tartozik például a madarak szociális viselkedése, vagy élőhelyük urbanizációjának következményei.

(A fotón a Délkelet-Ázsiában őshonos fácánfarkú levéljáró, amelyről a műsorban is szó kerül)

Pesti egyik legforgalmasabb csomópontjában, kórházaktól, múzeumtól, egyetemektől körülfogva bújik meg az Orczy-kert. Körös-körül elképesztő forgalom: a föld alatt metró a levegőben repülők, a felszínen az autópálya-szerű Üllői út – és bármilyen hihetetlen, de az elképesztő zajjal dacolva, ebben a belvárosi kis oázisban, madarak százai, fészkelnek, táplálkoznak, élik vidáman mindennapjaikat. Ha nincs időnk kimenni a hegyekbe, a természetbe, elég ha itt megállunk, körülnézünk, hallgatózunk kicsit, – akár még különleges, városban szokatlannak tűnő madárfajokkal is találkozhatunk. Kis öröm, felüdülés a napi rohanásban. Persze nem elég nézni, látni is tudni kell.
Dr Fuisz Tibor madárkutató biológus évek óta vezet madársétákat az Orczy kertben. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársaként. Április közepén csatlakoztunk az egyik csoportjához.

A japán képregények világméretű elterjedése nyomán egyre nagyobb figyelem irányul Hokuszai mester 19. századi rajzgyűjteményére, aminek ő maga a Manga nevet adta, és amiről ma sokan úgy tartják, hogy belőle ered a kortárs manga. A szó jelentése: változatos, szabadon áramló rajz. A Néprajzi Múzeum új, Manga Hokuszai Manga című kiállítása a múlt és popkultúra izgalmas találkozása.

A műsorban megszólal: Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója; Takaguchi Masanori, a Japán Alapítvány budapesti irodájának igazgatója; Almási Ama muzeológus, a tárlat magyar kurátora.

Székesfehérváron jártunk, ahol egy több éve zajló ürgetelepítési program befejező állomásán vettünk részt. Dr Flesch Márton állatorvossal, a program koordinátorával, és Lendvai Gábor biológussal, az MME helyi csoportjának vezetőjével beszélgettünk.

(Fotók: Gájer Erika, Szél Felícia, Pozsgai Nóra)

az Ócsai Tájház húsvétváró családi kézműves programjára látogatunk el, és természetesen ismerkedünk a bemutatóhely gazdag néprajzi kincseivel is. A kalauzunk Erdő Bálint Zsuzsanna tájházvezető.

Budapesttől 30 kilométerre délre, az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál fekszik az Ócsai Tájvédelmi Körzet. A vidék talán legizgalmasabb része kulturális szempontból az ócsai Öregfalu, eredeti faluszerkezetével, régi stílusú kis parasztházaival, Árpád-kori templomával és élő néphagyományaival. A Duna–Ipoly Nemzeti Park fenntartásában álló Tájház programjai a kultúr- és vallástörténeti, néprajzi értékek mellett a természet értékeit is megismertetik a látogatókkal.

A tészta nem az olaszok privilégiuma. Nekünk is van ám, méghozzá nem is akármilyen! A magyar népi házitészta forma- és ízgazdagságban semmivel sem marad le az olasz tészta mögött, sőt… Olyasvalaki állítja ezt, aki mindkettőt megtanulta: Dr. Fehér Ilona gasztrotörténész, népi tésztakészítő, a Dunakanyar Népművészeti Egyesület tagja. A műsorban az ő segítségével adunk ízelítőt ebből a gazdag népi örökségünkből. Lesz recept is!

Lehet, hogy meglepő -- annál is inkább, mert a népszerű és népszerüsítő nyugat-európai és amerikai sorozatok tudomást sem vesznek róla -- de tény, hogy a vikingek ismerték őseinket, és tanultak tőlük!
Katona Csete Kubinyi András-díjas történész, Középkor-kutató, a Debreceni Egyetem adjunktusa már a mester képzését is Izlandon végezte, hogy első kézből tanulmányozhassa ezt az érdekes kultúrát. Legutóbb kutatóútja pedig az Unesco Világörökség egykori középkori svéd viking városba, Birkába vezette, ahol a vikingek keleti, és ezen belül magyar kapcsolatait vizsgálta.

(Fotó: Röstai tarsoly ©Katona Csete)

Hogyan éltek, hogy néztek ki (akkor most volt szarvuk vagy nem?);
harcoltak-e a nők, hogyan bántak beteg és fogyatékkal élő társaikkal, meddig hajóztak el Nyugatra... és a távoli Keletre?

Vendégünk Katona Csete Kubinyi András-díjas történész, a Debreceni Egyetem Történeti Intézetének adjunktusa.

(Fotó: unideb.hu)

Közel 40 éve foglalkozik a kovácsmesterséggel. Késeit, kardjait hagyományos módszerekkel készíti, mert vallja, hogy a valódi minőséget a hagyományos kézműves módszerek eredményezik. Fő specialitása a damaszk acél, amely ma újra reneszánszát éli, és a japán kard, amelyről könyvet is írt. De éppúgy otthon van a korhű technikák és kardok területén. És a Balassi-kardot is ő kovácsolja, a díj alapítása óta.
Műhelyéből nem kerülnek ki egyforma darabok, minden tárgya egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. A markolatokat kizárólag természetes anyagból, sokszor igen ritka portékából készíti, melyeknek már a nevük is különleges: sivatagi vasfa, wenge, bokote, zirikote, ében, banksia… De felhasznál csontokat, halbőrt, sőt, fosszíliákat is.
Bonyhádi műhelyében jártunk.

Csak hazai madár- és rovarfajokat fest. Képei élethűek, ám nem szenvtelen, tűpontos tanulmányok, hanem átsugárzik rajtuk az a mélységes, nem birtokolható, csak ajándékul fogadható öröm, ami a természetben csöndben rácsodálkozni tudó ember osztályrésze. A szemlélődő jelenlét boldogsága
Akvarelljeit füzetre, kártyára, pólóra is nyomtatja, ünnepivé emelve a hétköznap tárgyait, amelyeket így hazavihetünk, hogy a mindennapok rutinja, határidői, kötelezességei között emlékeztessenek: ideje megállni – és kimenni a természetbe.