Akvarell

Aktuális művészeti és kulturális program- és koncertajánlók riportokkal, zenei bejátszásokkal, kicsiknek és nagyoknak. Rövid pályaképek, emlékek. A hallgatók széles körének érdeklődésére számot tartó műsor az ország és a főváros sokszínű kulturális életének megjelenítésével színvonalas szórakoztatást ajánl, egyszersmind nyelvápoló küldetést is betölt.

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2025.04.17. 15:04

kulturális paletta
szerkesztő: Nagy György András
Színek szonátái – egy különleges képi világú festő tárlata
Színház és jótékonyság - Operettsorozat
Húsvét a művészetben; Képek egy palackpostából; Koreai hímzések – ünnepi programajánló

„Az ellentétek jelen vannak, de kibékülnek egymással, összehangolódnak. A kép muzsikálni kezd. Ezt elérni nehéz, hosszadalmas út.” – írta mintegy önvallomásként alkotásairól Kontraszty László. Az 1906-ban született és 1994-ben elhunyt képzőművész munkássága – bizonyos értelemben- búvópatakhoz hasonlítható. A budapesti Bibliamúzeumban nem rég nyílt kiállítás fő célja éppen az, hogy minden láthatóvá váljék. A július közepéig megtekinthető kiállítás kurátorával: Horváth Gyulával, valamint a Ráday utcai intézmény vezetőjével: Timár Gabriella Ullával Nagy György András beszélgetett a helyszínen.

A Hófehérkével lett teljes az Budapesti Operettszínház repertoárja - jelentette ki a teátrum főigazgatója Kiss-B. Attila a múlt hétvégi premier után. Arról is szólt, hogy Családok Évadának legjobban várt előadásához hasonlót eddig még nem láthatott a nagyközönség a Nagymező utcai falak között. Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula táncjátéka (műsoron: áprilisban és júniusban) más szempontból is különleges, hiszen a bemutatót szponzor is segítette; ráadásul a támogató nem a versenyszféra egyik szereplője volt, hanem a „Pro Filii” Alapítvány. A jótékonysági szervezet főtitkárát, Kelemen Krisztinát Ungvári Judit kérdezte.

Húsvéti kulturális programok: Április 19-én, nagyszombaton és április 22-én kedden este 6 órától A húsvét a művészetben című angol képzőművészeti filmet vetítik a Várkert Bazár Ybl Miklós tér 4. alatt található Testőrpalotájának vetítőtermében. "Utazásaim a Duna mentén – képek egy palackpostából" címmel nézhetik meg Nagy Gábor fotós, idegenvezető kiállítását Budapesten, a Scruton közösségi térben. Július 3-ig látogatható a hagyományos koreai hímzés művészetével megismertető, április elején nyílt tárlat a budapesti Koreai Kulturális Központban.

Kép: Horváth Gyula kurátor a Kontraszty-kiállítás egyik festménye előtt

Kapcsolódó képek:

Kontraszty-_Horv__th_Gyula.jpg

Legutóbbi adások:

2025. május 07.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Főőrség és Lovarda: kiállítás a Magyar Királyi és Nemesi Testőrségről
Adrian Plass: Ezüst nyírfák
» bővebben...
2025. május 06.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Tóth J. András

Napjaink időszaki kiállításaiból szemezgetünk.
» bővebben...
2025. május 05.
hétfő
15:04
Farkasr__ti_Mindenszentek_Pl__b__niatemplom.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
- Templomséták Budapesten
- Amerikai dallamok a Danubia Zenekar koncertjén
- Cimbalomünnep a Fonóban
» bővebben...
2025. május 02.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Válogatás az elmúlt hét kulturális műsoraiból
» bővebben...
2025. május 01.
csütörtök
15:04
Melbourne-i_eml__k.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Nagy György András
Magyar táncosok a kenguruk földjén
Egy csepp üveggyár: álomtárlat
Színház a lélek tisztaságáért
» bővebben...
2025. április 30.
szerda
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Kossuth-díjasok: Kelemen László
Szörényi László 80
Kultúrmorzsa
» bővebben...
2025. április 29.
kedd
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Csuth Judit
Témáink: Hegedűs Endre zongoraművész vasárnapi koncertje, és a 4. JazzFest Budapest
» bővebben...
2025. április 28.
hétfő
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Adásunkban a néptánc, a népzene és a népi kézművesség kerül középpontba
» bővebben...
2025. április 25.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Zsoldos Szilvia
Az elmúlt időszak legérdekesebb témáiból válogatunk.
2025. április 24.
csütörtök
15:04
Carlo_Acutis_-_Carlo_Acutis_borito_nagyobb.jpgAkvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Nagy György András
Rozsdalovag az Operettben – családi musical egy hősről, aki nem is hős
» bővebben...


Következő adások:

2025. május 08.
csütörtök
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Főőrség és Lovarda: kiállítás a Magyar Királyi és Nemesi Testőrségről
Adrian Plass: Ezüst nyírfák

» bővebben...
2025. május 08.
csütörtök
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Fülöp Tamás
- A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása

- Essentia Artis

- Márai-hagyaték a PIM-ben

» bővebben...
2025. május 09.
péntek
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
szerkesztő: Fülöp Tamás
- A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása

- Essentia Artis

- Márai-hagyaték a PIM-ben

» bővebben...
2025. május 09.
péntek
15:04
Akvarell
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf
2025. május 10.
szombat
2:00
Akvarell (ism.)
kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

Partnereink: