2021. 08. 05. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Színészbejáró

Fiatal Színészek Sorozat XXVI. | Vendég: Gonda Kata
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Folytatjuk Fiatal Színészek Sorozatunkat, melyben az elmúlt 10 évben végzett színművészek bemutatását tűztük ki célul.

Mai vendégünk már tizenévesen országosan ismert arccá vált, hiszen a kétezres évek végén bő egy évig szerepelt a Barátok közt című, nemrég véget ért szappanoperában. 2010-ben vették fel a Kaposvári Egyetem színész szakára, ahol Réthly Attila osztályába járt. Gyakorlati éveit a Vígszínházban töltötte, aztán a diploma megszerzése után, 2015-ben szabadúszó lett, de nem sokáig, hiszen 2016-ban csatlakozott a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatához, ahol négy évadon át, 2020-ig volt tag. Azóta ismét a televízióban, egészen konkrétan a Keresztanyu című sorozatban láthatják hallgatóink mai vendégünket, Gonda Katát!

Kapcsolódó képek

A fenti adás szomszédai időrendben

2021. 09. 30.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Tarr Mária, súgó
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2021. 09. 02.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Vendég: Szacsvay László
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2021. 08. 05. 17:04
Épp ennek az adásnak az adatait látod fent.
2021. 07. 08.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Válogatás a Fiatal Színészek Sorozat adásaiból (I.-VI. epizód)
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2021. 06. 10.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Fiatal Színészek Sorozat XXV. | Vendég: Erdélyi Adrienn
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2021. 05. 13.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Csala Zsuzsa
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2021. 04. 15.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Beszélgetés Komlós Jucival
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 03. 18.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Beszélgetés Bitskey Tiborral
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 02. 18.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Beszélgetés Helyey Lászlóval

2021. 01. 21.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince és Máry Szabó Eszter
Hubay Miklósra emlékezünk

2020. 12. 24.
csütörtök
17:04

Színészbejáró

Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal Színészek Sorozat - válogatás a legjobb pillanatokból