Zenei kincsestár

"Búcsúszimfónia" – aligha akad közismertebb ragadványnév a zeneirodalomban, mint amivel Joseph Haydn 45., fisz-moll szimfóniáját illeti a közvélemény. A talányos megnevezés eredete széles körben ismert. Haydn, aki a korabeli Európa első számú zeneszerzőjeként az Esterházy-udvar szorgos és lelkiismeretes karmestereként kereste meg a kenyérrevalót, a zenekarában ténykedő muzsikusok sorsát is szívén viselte. Méltán nyerte el a Haydn Papa nevet a zenekar tagjaitól. A herceg egy ízben állítólag vonakodott a zenészek vakációjának elrendelésével. Hogy a tarthatatlan állapotra diplomatikus módon hívják föl a "Pompakedvelő Miklós" figyelmét, Haydn a soron következő zeneestélyre szánt szimfóniát úgy komponálta meg, hogy a zárótételben fokozatosan kiiktatta a partitúrából az egyes hangszereket. A zenészek így aztán dolguk végeztével elfújták a gyertyát a kottaállványokon, és távoztak a palota zeneterméből. A különös eset a hercegnek is szemet szúrt, és a hagyomány szerint bőkezűen kárpótolta a szegény muzsikusokat az elmaradt szünidőért. Anekdota ide vagy oda: a ritka hangnemű Haydn-szimfónia a Sturm und Drang korszakának igazi remekműve. Kedves Hallgatóink! A Búcsú-szimfóniát ma a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában halljuk arról a nemrégiben megjelent gyűjteményes kiadásról, amelyen a Hungaroton a korszakos magyar együttes legemlékezetesebb fölvételeit adta közre.