Szerda esti zongorabérletünkben Beethoven utolsó, 111-es opusszámú, c-moll szonátáját halljuk egy ritkaság számba menő, muzeális felvételről. Noha egyes elemzők újabban tagadják, hogy az előadó-művészetnek lettek volna úgynevezett legendás korszakai és korszakos óriásai, egy-egy afféle fölvétel hallatán, mint a most következő, az ember fenntartásokkal fogadja álláspontjukat. A magyarázat csak részben művészetszociológiai, amennyiben a száz évvel ezelőtti zeneélet sokkal nagyobb társadalmi jelentőséggel rendelkezett a mainál. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a hangrögzítés hőskorának muzsikusai még eleven örökségképpen őrizték a nagy komponista-zeneszerzők, Liszt, Schumann vagy Chopin szellemét. A ma megszólaló, 1936-ból való fölvétel zongoristája az 1882 és 1968 között élt Elly Ney. Első zongoratanára nagymamája volt, de a későbbiekben Emil von Sauer mellett képezte magát utazó zongoravirtuózzá, ami zenei értelemben annyit tesz: művészi "nagyapja" maga Liszt Ferenc volt. A zenei élet nagy kárára szerepet vállalt a náci Németország kultúrpolitikájának alakításában, így a háború után jóval kevesebb fellépési lehetősége adódott. Fölvételei ezért is számítanak valódi kuriózumnak.
