Elég egy futó pillantást vetnünk a XVIII. század billentyűs-irodalmára, hogy lenyűgözze az embert ennek az egyetlen szólóhangszerre komponált temérdek műnek változatossága és sokszínűsége. Ez az a korszak, amely a végletekig fokozza az egyetlen előadó által megszólaltatható többszólamúság művészetét. A polifóniáét, amelyet a barokk a reneszánsz kórusművészettől és hangszeres consort-muzsikától örökölt, de amelyet bámulatos fokra fejlesztett tovább. A szinte emberfeletti előadói bravúr mögött ugyanis egy még bámulatra méltóbb zeneszerzési látásmód mutatkozik meg: hogyan lehetséges az egyidőben megszólaló témák egymásnak feszülését és összesimulását a lehető legváltozatosabb módozatokban variálni? Egyféle kombinatorikus eljárás, magas fokú szellemi munka ez: kontrasztok és árnyalatok, színek és dinamika komplex zsonglőrmutatványa. A műfaj egyik fejedelmétől, Domenico Scarlattitól hallunk most kilenc sonatát Pieter-Jan Belder előadásában.
