Ránki Dezső ma a huszadik századi komolyzene két forradalmárától, Igor Sztravinszkijtól és Bartók Bélától játszik. Mindkét komponista a zenetörténeti előzmények alapos ismeretében ad új tartalmat a hagyományos formáknak. Sztravinszkij 1904-ben befejezett, ám csupán 1974-ben közreadott Zongoraszonátája például a klasszikus szonátaforma szabályait értelmezi újféleképpen. A szonáta több pontján jól kivehetők a barokk billentyűsirodalom bevált formai fogásai, a kompozíció egésze ugyanakkor megdöbbentően újszerű.
Ahogyan Sztravinszkij Zongoraszonátája, Bartók Szvitje is a régiek által tökéletesre csiszolt forma új aspektusát mutatja föl. Az 1916-ban keletkezett szerzemény több magyar és arab népi motívumot is magába olvaszt.
Befejezésül két Sztravinszkij-miniatűr, mindkettő a klasszikus formák öntörvényű kiaknázásának iskolapéldája. Ránk Dezső a Ragtime-ot és a Tangót játssza.
