Köszöntjük Kedves Hallgatóinkat a Zenei Kincsestár régizenei gyűjteményében! Archívumunk becses ritkaságokkal gyarapodott a magyar műzene múltjából a sátoraljaújhelyi Lavotta János Kamarazenekar és művészeti vezető koncertmesterük, Dombóvári János jóvoltából. Ellentétben Európa nyugatibb területeivel, a magyar műzene múltjáról szólva alig három-három és fél évszázadnyit léphetünk vissza az időben. Történelmi körülményeink Mátyás korát követően évszázadokra megakadályozták, hogy a magyar műzene lépést tartson az európai fejlődéssel. A török hódoltság idején csupán felvidéki városaink büszkélkedhettek egy-egy fúvósegyüttessel és orgonajátékossal, és itt is erőteljes német hatás alakította a zenei ízlést. A XVIII. század olyan zenei szigetei, mint Eszterháza vagy Nagyvárad ugyancsak Bécsből biztosították zenei szükségleteiket. Nemzeti romantikánkra várt hát a feladat, hogy megteremtse a középnemesség és a kialakulóban lévő magyar polgárság saját, magyar ízű műzenéjét. E törekvések bontottak szárnyat az első valóban magyar műzenei irányzat, a verbunkos három szerzőjénél, Lavotta Jánosnál, Csermák Antalnál és Bihari Jánosnál. A Lavotta Kamarazenekar ma az ő szerzeményeiket játssza Dombóvári János, Molnár Pál illetve Derecskei András irányításával. Először az 1794 és 1820 között élt Lavotta három verbunkos kompozícióját halljuk. Figyelemreméltó, miként igyekszik Lavotta a magyar falusi tónust beoltani a bécsi iskola stilizáló finomságaival.
Következzék az 1774 és 1822 között élt Csermák Antal Három Magyar Tánca.
A Lavotta Kamarazenekar verbunkos-válogatásának végén az 1764 és 1827 között élt Bihari János két szerzeménye hangzik föl. Az első, a Kesergő a hagyomány szerint épp Lavotta halálakor íródott.
