1-3. Régizenei félóránk főszereplői a csembaló és annak egyik legtermékenyebb komponistája, Johann Sebastian Bach. A fémes hangú, ugyanakkor törékenység érzetét keltő hangszer először zenekari kíséretben lép elénk Bach első, d-moll csembalóversenyének szólistájaként. A műfaj Bach idejében gyerekcipőben járt. Míg a vonós versenyművek Torellitől megalapított műfaját Vivaldi tökélyre fejlesztette, a csembaló mint szólóhangszer szerepkörének kijelölése Bachra várt. Orgona- és csembalóversenyeit olasz hegedűkoncertek alapján alkotta meg, és legfőbb újítása, hogy a billentyűs hangszer túllépett a continuo, kísérő funkción. A most következő, 1052-es jegyzékszámú koncert, bár eredete nem ismert, valószínűleg maga is egy olasz vonóskoncert földolgozása. A csembalónál és az Amszterdami Barokk Zenekar élén Ton Koopman.
4. Szemben a csembalóversenyekkel, szólópartitáiban Bach képzelete szabadon szárnyalhatott a szólamszerkesztés tekintetében. A tételformák és harmóniai hatások itt egyetlen hangszer színárnyalataiként képeznek kontrasztokat, majd békülnek harmóniába. Gustav Leonhardt a 2., c-moll Partita kezdő sinfoniáját játssza, amely maga is hármas tagolású mini tételfüzér.
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1875. június 3-án hunyt el Georges Bizet francia zeneszerző. Az évforduló tiszteletére legnépszerűbb operájából, a Carmenből írott zenekari szvitet mutatjuk be.
