Napi evangélium
A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.
Legutóbbi adások:
2025. január 06. hétfő 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... Vízkereszt - Urunk megjelenése ** Mt 2,1-12 ** Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A júdeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Júda földje, bizony nem vagy a legkisebb Júda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincses zsákjaikat és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. | |
2025. január 05. vasárnap 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő Karácsony 2. vasárnapja ** Jn 1,1-18 ** Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. | |
2025. január 04. szombat 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő január 4. ** Jn 1,35-42 ** Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: ,,Íme, az Isten Báránya.' A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: ,,Mit kerestek?' Azt felelték neki: ,,Rabbi -- ami Mestert jelent --, hol laksz?' Ő azt mondta nekik: ,,Gyertek és nézzétek meg.' Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: ,,Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!' És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: ,,Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.' Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla). | |
2025. január 03. péntek 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő január 3. ** Jn 1,29-34 ** Másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: ,,Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel.' János tanúságot tett és azt mondta: ,,Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: ,,Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.' Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.' | |
2025. január 02. csütörtök 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő január 2. ** Jn 1,19-28 ** Ez János tanúsága, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek Jeruzsálemből hozzá, hogy megkérdezzék őt: ,,Ki vagy te?' Ő megvallotta, és nem tagadta, és megvallotta: ,,Nem én vagyok a Krisztus.' Erre megkérdezték tőle: ,,Mi vagy tehát? Illés vagy?' Ő azt válaszolta: ,,Nem vagyok.' ,,A próféta vagy?' Azt felelte: ,,Nem.' Akkor azt mondták neki: ,,Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?' Ő azt felelte: ,,A pusztában kiáltó szava vagyok: ,,Tegyétek egyenessé az Úr útját' [Iz 40,3], amint Izajás próféta mondta.' A küldöttek a farizeusok közül voltak. Ezért kérdőre vonták: ,,Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?' János ezt felelte nekik: ,,Én vízzel keresztelek, de köztetek áll az, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jön, akinek a saruszíját megoldani sem vagyok méltó.' Ezek Betániában történtek, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. | |
2025. január 01. szerda 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő Szűz Mária, Isten anyja ** Lk 2,16-21 ** Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elbeszélték nekik, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében. A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak, úgy, ahogy megmondták nekik. Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte, mielőtt anyja méhében fogantatott. | |
2024. december 31. kedd 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő karácsony nyolcada, 7. nap ** Jn 1,1-18 ** Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: ,,Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.' Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. | |
2024. december 30. hétfő 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő karácsony nyolcada, 6. nap ** Lk 2,36-40 ** Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele. | |
2024. december 29. vasárnap 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... C év, karácsonyi idő Szent Család vasárnapja ** Lk 2,41-52 ** A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: ,,Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.'' Ő pedig ezt felelte nekik: ,,Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?'' De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt [1 Sám 2,26]. | |
2024. december 28. szombat 5:34 |
Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... Aprószentek ** Mt 2,13-18 ** Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.' Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat' [Óz 11,1]. Akkor Heródes, látva, hogy kijátszották a bölcsek, nagy haragra lobbant, és megölette az összes fiúgyermeket Betlehemben és annak egész környékén kétévestől lefelé, annak az időnek megfelelően, amelyet megtudakolt a bölcsektől. Így beteljesedett az ige, amit Jeremiás próféta mondott: ,,Hang hallatszik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé,, [Jer 31,15]. |
Következő adások:
2025. január 07. kedd 5:34 | Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő Vízkereszt utáni első nap ** Mt 4,12-17.23-25 ** Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost kiszolgáltatták, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határában, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: Zebulon földje és Naftali földje, a tengeri út, a Jordánon túl, a pogányok Galileája; a nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk [Iz 8,23; 9,1]. Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa. Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. Eljutott a híre egész Szíriába, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. |
2025. január 07. kedd 12:08 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |
2025. január 07. kedd 21:04 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |
2025. január 08. szerda 5:34 | Napi evangélium Felolvassa: Varga László » bővebben... karácsonyi idő Vízkereszt utáni második nap ** Mk 6,34-44 ** Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5], és sok mindenre kezdte őket tanítani. Amikor az óra már későre járt, odamentek hozzá tanítványai, és azt mondták neki: ,,Sivár ez a hely és az idő későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli majorokba és falvakba menjenek és élelmet vegyenek maguknak.'' Ő azonban ezt felelte nekik: ,,Adjatok nekik ti enni.'' Azok így válaszoltak: ,,Menjünk el és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?'' Erre megkérdezte tőlük: ,,Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg.'' Mikor megszámolták, azt mondták: ,,Öt darab, és két halunk.'' Ő megparancsolta nekik, hogy telepítsék le mindnyájukat csoportokban a zöld füvön. Letelepedtek tehát csoportonként százával, ötvenével. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket. Azután odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék. A két halat is elosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek és jóllaktak. A megmaradt kenyérdarabokkal és a halakkal tizenkét kosarat töltöttek meg. Akik ettek, azok közül a férfiak ötezren voltak. |
2025. január 08. szerda 12:08 | Napi evangélium (ism.) Felolvassa: Varga László |