Kitelepítve 2024. október 7. hétfő
hangjáték Csorba Emánuel naplójából
A kommunista diktatúra mintegy 1,5-2 millió embert "potenciális" ellenségként tartott nyilván.
A kitelepítésekről az első hír a Szabad Nép 1951. június 17-i számában jelent meg.
A deportáltak között volt Csorba Emánuel 1000 holdas földbirtokos is, akinek titkosírással lejegyzett naplójegyzetei 1950 májusától 1952 márciusáig terjednek. Az elsők Kolop pusztán, az utolsók Nyáregyházán íródtak. Naponta leírta a társaival és őreivel folytatott beszélgetéseket. Írásaiból kirajzolódik a kitelepítettek tábori élete, zárt világa. Ebből a rendelkezésünkre bocsátott naplóból készült ez a hatrészes hangjáték.
Főbb szerepekben: Bács Ferenc és Szélyes Imre
Hangmérnök: Horváth János, hangmester: Biksza Levente
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: Kovács Gergelyné
Rendezte: Lázár Csaba
Közreműködik: Hegyesi Andrea, Hegyesi Csaba, Laczkovits Géza,
Lázár Csaba, Péter Ferenc, Sárospataki Horváth Katalin
Lázár Csaba, Péter Ferenc, Sárospataki Horváth Katalin
A hatrészes sorozat első részét 2024. október 7-én hallgathatják meg 14 óra 30 perckor a Rádiós regénytárban.